A tökéletes Tökéletlenség - 1. rész

" Sziasztok..
Mielőtt belekezdenénk bármibe is... Az általam valaha ismert legbölcsebb ember.. idézetével szeretném nyitni soraimat...

" Aki társra talál egy állatban, soha sem lesz magányos. "

Ez így is van.... Én nagyon jól tudom ezt...
A nevem Alinda... Egy tökéletes kis szigeten élek, egy tökéletes kis falucskában, ahol mindenkinek megvan a dolga, és mindenkinek van egy társa: egy sárkánya. Az én sárkányom neve Krizokoll. Egy közepes méretű hím sárkány, a bőre zöldes-fekete, de a pikkelyei a fényben mindenféle színben csillognak, más más árnyalatban, ha máshonnan nézzük. Itt szokás, hogy a sárkányainkat drágakövekről nevezzük el...
Mint mondtam a világ amiben élek, nem is lehetne tökéletesebb. Az egyetlen apró koszfolt a látképen: én vagyok és Krizokoll, akit szintén én rántottam magammal.
Árva vagyok, mindössze 17 éves, egyetlen barátom Krizokoll, egyetlen munkám a takarítás egy pékségben, és hogy télen fát hordunk... A felnőttek lenéznek.. Én nem is ide való vagyok... Ezt mondják sokszor, de igazuk is van.. Kis koromban találtak meg a parton... Hazahoztak, megmentettek, de bedugtak az árva gyerekek közé a lepukkant árva-kunyhóba. Én vagyok ott a legidősebb, a mai napig. A törzsünk nem engedi az árva gyermekeknek a sárkánylovaglást... De mikor már egyik este Krizokoll karmai között találtak meg, nem választhattak minket el. (Talán már csak ezért sem kedvelnek az árvaháziak....) Olyan kicsi voltam, mikor találkoztunk, hogy nem is emlékszem mi történt...
- Megtudod, ha eljön az ideje.... - mondja ilyenkor mindig Krizokoll nagy bölcsen. De könnyű annak, aki ismeri egész létét, mivoltát... Sorsát......
Róla még annyit, hogy Szemei hatalmas zöldek, szárnyai pedig termetéhez képest hatalmasak, és tollasak. Azonban két füle közötti két szarván kívül egyetlen tüskéje sincs. Az egész teste sima mint egy kígyó pikkelyes bőre. Mikor megsimítom nyugodtság tölt el...
Jah igen, és tudunk beszélni a gondolatainkkal. Halljuk egymás gondolatait, így kommunikálunk. Ahogy a többi falubéli a sárkányával.
Én pedig... Szőke vagyok, zöld szemekkel... Mindig ha elmegyek otthonról, hátamra csatolom az íjamat és a tegezemet... És sehová nem megyek Krizokoll nélkül.. Vele azonban sokat csavargok szomszédos szigeteken. Amit a felnőttek nem is vesznek jó néven...
Szóval erről lenne szó... egy tökéletlen gyöngyszem a tökéletes csillogásban.
Ha valaha rárajzolnák a mi kis szigetünket, melyet egyszerűen csak Paradicsomnak hívnak, egy térképre, annak nevét is biztosan így írnák: Paradicsom szigete (+ egy árva lány).

De talán hagyjuk is az önsajnálatot.. Mesélek pár dolgot a mindennapjaimról...
Mivel tél van, mint már említettem is, Krizokollal száműztek minket fát vágni a sziget túlfelére. Egy régi tompa baltával próbáltam kidönteni egy hatalmas fát. Szőrmés kabátom kapucniját a fejemre húztam, szinte vacogtam. Körülöttünk minden havas volt és jeges. Látszott a lehelletem is a levegőben. De én csak próbálkoztam tovább. Közben Krizokoll tördelte a már kivágott fák ágait és darabjait, és felpakolta a rozoga szekerünkre.
- Nem-nem megy... - lihegtem kifulladtan és szinte összeestem. Ma még semmit nem ettem és a szokottnál is levertebb voltam.
~ Megvagy? - hajolt alám Krizokoll és így hosszú nyakára huppantam.
~ Nem igazán mondanám.. Mindjárt megfagyok...
~ Majd én kidöntöm a fát... Ülj kicsit le. - tett le a kocsira ,és egymaga hatalmas erővel nekifutott a nála 10-szer nagyobb fának. Elég nagyok minálunk a fák....
~ Aúú.. nagyon fáj.... - nyüszített halkan, mert erősen beverte a fejét. De most oldalról próbálkozott. Tolta, taszította, húzta, vonta, nekifutott, nekirepült, mindent kipróbált, de sehogysem bírt a hatalmas fával....
- Fhh... - lihegett és fújtatott.
~ Inkább hagyd... keresünk egy kisebbet. - elégeltem meg a szenvedéseit.
~ Akkor holnap is ki kell jönnünk a fagyba.... - szomorodott el.
~ Ilyen az élet... - vontam meg szomorúan a vállam és felkeltem. Odasétáltam egy valamivel kisebb fához és nekiálltam kivágni a rozoga baltámmal. Amit amúgy kölcsönbe adott a kovács. Szóval még az sem az enyém.
Azt már 10 perc alatt kidöntöttük, aztán neki akartunk látni darabolni, de egyszerűen feladtuk.
~ Darabolja fel, akinek 6 anyja van! - mondta Krizokoll és egyszerűen a kocsi után kötöttük a rönköt, a kocsi elé meg Krizokollt és elindultunk a faluba.

Hosszú, havas ösvény vezetett hazafelé, és a fák hatalmasak, és közel állnak egymáshoz.. Nem él errefelé semmi meg, csak pár varjú. Nincs messze a vad sárkányok költőhelye, talán ezért... Én azonban szeretek erre mászkálni Krizokollal. Azt hiszem nem messze lehetett az a hely, ahol először találkoztunk... Azonban favágási célzattal, minden cuccal megpakolva egyenesen utálom ezt az ösvényt. Nem tudom biztonságban érezni magam. Csak ülök Krizokoll nyakában és felfelé nézve figyelem az égig érő, csupasz ágakat.
~ Lassan hazaérhetnénk... - dörzsöltem egymáshoz a tenyerem.
~ Egyetértek... - felelte, de nem tudtunk mit tenni, éreztem, hogy így is nehezen bírja a terhet húzni. De leplezi, mert erősnek akar tűnni előttem. Én elég törékeny tudok lenni.. Ha ő is az lenne, összeroppannék... Magabiztosságával erőt ad nekem.
~ Már érzem a falu szagát.... - lihegte.
Valóban közeledtünk, már láttam az egyik kunyhót. Kicsiny rönkkunyhó volt, és a kéménye füstölgött. Egy öreg házaspár lakott ott, és csak falugyűlésen látta őket igazán az ember.
Elhúztuk mellettük a kordénkat, és a raktár felé vettük az irányt. Leszálltam Krizokoll hátáról és én is segítettem húzni a kocsit. A többi ember ránk sem nézett, csak valaki taszított meg, mikor az útjában álltunk.
- Elnézést.. - hajtottam le a fejem, és a havat figyeltem, ahogy előre húzakodtam magam.
~ Nyugi Alinda, már csak pár méter... - nyugtatott a sárkány hangja. Pár húzás után valóban oda is értünk és elkezdtem leszedni Krizokollról a hámot ,valamint az utánunk kötött fát a kocsiról.
- Te eszement lány, mit csinálsz már megint? - rohant oda 3 férfi és seperc alatt elhordták a fát a raktárba.
- Nem megmondtam már ezerszer, hogy egész fát ne hozz??
- Sajnálom Erhárd-
- Ne tegezz engem, te lány! - kevert le egy pofont.
- Elnézést.. uram.... - mondtam lehajtott fejel, s a szememben egy könnycsepp ült.
~ Ha mégegyszer kezet emelsz rá..... - morgott Krizokoll, de a férfi ránk sem hederített. A faluban mindenkinek nagyobb sárkánya van mint Krizokoll, így nem nagyon figyelnek rá...
- Tessék.. Holnap ismét ki mentek az erdőre! - mondta csak úgy fél vállról, s felénk taszította az üres kocsit, rajta a baltával.
- Menjünk Krizokoll.... - mondtam halkan, remegő hanggal, s egyet szippantottam, úgy ültem fel a hátára. Szomorúan fogta szájába a kocsi szíját, én a baltát, és magunk után húzva a favágó kellékeinket, ballagtunk hazafelé a hóesésben.
Hamarosan oda is értünk... Kint hagytuk a kocsit és a baltát és bementem a házba. Krizokoll kintről figyelt, de még ha nem is láttuk egymást, vagy voltunk együtt, a gondolatainkban tudtunk beszélni.
~ Átöltözök és kicsit megmelegszek.. utána mehetünk repülni vagy csak pihenni.. Amit jobban szeretnél.
~ Én csak ücsörögni szeretnék egy meleg helyen, ahol senki nem zargat....
~ Tudom mit érzel Krizokoll... - buggyant ki egy könny a szememből és közben átvettem a ruhámat. Nem foglalkoztam a többi árvával, akik mindig gúnyolnak, nem mintha most nem azt tették volna... Mert én magamban mosolygok. Mert én sírok a semmin.. Túl érzékeny vagyok.. Így is túl sok mindenem van meg.... Így is túl boldog vagyok........
Szerettem volna futni kifelé, de nem mertem, tettetett nyugalommal sétáltam ki az ajtón, majd felültem Krizokoll hátára és elrepültünk.

***

Azt szeretem a repülésben... hogy szabadnak érzem magam.. Csak az van mellettem akit szeretek.. Krizokoll.. És senki nem bánt.. Senki nem parancsol.... Csak én vagyok, Krizokoll, és a levegő.... Ez az az élmény, amit senki nem tud elvenni tőlem.

Mikor leszálltunk, s leültem mellé, ahogy körbefont testével, s szárnyát óvón fölém emelte, átöleltem hatalmas nyakát, s így szóltam hozzá:
~ Ugye te mindig mellettem leszel Krizokoll?
~ Amíg csak élek Alinda. - mondta komoly hangon és hozzám bújtatta a fejét. Izzó, zöldes szeméből sugárzott az értelem.
~ Ha nem is vagy akkora, mint a többi sárkány a faluban.. Felérsz nemességben valamennyivel..... - néztem a szemébe, és mégegyszer magamhoz szorítottam. "

Alinda White