Démoni jégszív

Szervusztok Kedves olvasóim, akik még velem vagytok! ^^

Remélem nem haragszotok rám, amiért eltűntem... Majd én megteszem helyettetek is, nyugi.

Mostanában kicsit nehezebben áramlanak át a gondolataim a billentyűzeten át a storykba, szóval.. Minden leállt. Sajnos nem tudok mit mondani, ez a helyzet :/ De majdcsak lesz valami ;)

Először is ezzel a kis novellával szeretnék nagyon Boldog Snoggletogot kívánni mindnyájótoknak! ^O^ Remélem jól telik a téli szünet (habár itt hó még nem volt), és azt is, hogy tetszeni fog majd nektek ez a kis karácsonyi szösszenet! ^^

Nyu jó szórakozást, és remélem nem sokára egy újabb bejegyzésnél is találkozunk!
Addig is: a viszont olvasásra! :*

Fagyos tájak, kopár sziklák… Elvétve egy-két hóvihar.

Az erdőkben magasan áll a hó a fákon, és az avart is teljesen eltakarja. Az a néhány állat, aki előmerészkedik élelemért, nagy veszélynek teszi ki magát, ha a hóban meglátszik a lábnyoma. De mit is érdekli mindez a földek valódi urát?

A hatalmas farkas szörny most még komorabban néz maga elé a tróntermében, mint általában szokott.

A démonkastélyt egy vulkán gyomra rejti, így odabent egész évben pokoli forróság honol. Mégsem mondhatja el az ember, hogy ettől kevésbé rideg ez a hely.

Mortiferum Lux, a démonok koronázatlan hercege, éppen az imént küldetett el minden élőt és holtat a kastélyából. Üres az egész épület. Csak ő maga van ott, elterülve egy aranyozott bársonydíványon, ahogy a falakon lobogó fáklyák lángjába mered.

Előtte ugyan egy hatalmas terített asztal, tele csodálatos tálakban felszolgált, jobbnál jobb falatokkal. Minden, amit halandó, vagy démon szeme kívánhat. Mégsem megy le egy falat sem a torkán.

Egész nap ott ül, és hallgatja a vulkán halk morajait, amelyek hozzá beszélnek. Magába szívja a terem illatait, majd erősen söpri ki őket a tüdejéből.

Nem is akar arra gondolni, hogy elvileg ma van karácsony. Az ő naptárában nincs helye ünnepeknek, egyszerűen eltörölné őket, ha tehetné. Túl sok a boldogság a népnek. Túl sok a boldogság, miközben a világ igazából sivár.

De hát akinek ő hűbérese, az nem engedte. Felsőbb parancsra, felsőbbre, mint ő maga, az ünnepeket szentül meg kell tartani. De akkor legalább menjen mindenki a maga dolgára, ne az ő otthonában rontsák a levegőt. Miért van az, hogy ebben a várban mindenkinek van hová hazamenni, csak ő nem tud elbújni a nyilvánosság elől? Egy úrnak már nem fér az életébe magánélet. Bele kellene végre törődnie.

Nagyot sóhajt, majd végre négy mancsra áll. Nem kell erre gondolnia, most végre egyedül van. Olyan egyedül, amennyire régen vágyott rá. És olyan egyedül ott belül, amennyire nem elég régen volt… Sosem vallaná be, még magának se, de igazából csak magányos. Végtelenül magányos.

Kicsit megrázza magát, kutyásan, hogy fakó bundáját elrendezze vele, s szárnyait is megmozgatja, nehogy elgémberedjenek. Ami azt illeti, nem is emlékszik, azokat a kicakkozott sárkány szárnyakat mikor használta utoljára.

Kihúzza magát újra, hiszen ehhez szokott, megköveteli az elegancia, a tisztelet akarata. Úgy sétál ki a fekete kövezetű márványpadlón, ahogy karmai végigkarcolják annak felületét, mintha csak a legelőkelőbb vendégsereg előtt lépne ki, hogy nyugovóra térjen egy bál végeztével.

Mereven maga elé bámulva lép ki a hatalmas ajtón, melyet varázserejével végre maga nyithatott ki az orra előtt. Úgy járja be a hatalmas épület minden kesze-kusza, hosszú folyosóját, mintha a lehető legtermészetesebb dolog lenne lejárni egy kilómétert a hálószobádig. Figyelmen kívül hagy minden rá szegeződő festmény szempárt. Úgy érzi, a régen halott rokonok, egyenesen őt bámulják.

Egy vörös bársonydíszítésű ajtó előtt áll meg végül, és fáradt szempárral tekint fel rá. Kisebb korában, még mikor az apja volt itt az úr, sokat járt ide. Izgatott volt amiatt, ami odabent várt rá. Azonban, mióta neki kellett a hercegi palástot magára vennie, valahogy már nem volt minderre ideje. Csak szerette volna elfelejteni, hogy létezett élet, mielőtt ez a szörny lett belőle.

Most viszont tudni akar a külvilágról. Régóta először, tudni akarja, milyen az élet odakint. Ezért nyit be végül a régi szobába.

Az ajtó nem egy pókhálót von magával, mikor nyikorogva kitárul előtte, és a terem is dohos szaggal van felruházva.

Lux egyetlen fülmozdulattal fényt varázsol a rozoga bútorok köré, és ezzel egy időben nagy hanggal csapódik mögötte az ajtó.

Lehunyt szemmel vesz egy mély levegőt a szoba ismerős illatából, majd hosszan fújja ki azt. Megszemléli a hatalmas sornyi könyvespolcokat, melyek őt sosem nyűgözték le igazán, de ismer olyat, akinek nagyon tetszettek volna. Ez pedig egy igazán halvány mosolyt varázsol az arcára. Persze csak egy pillanatra, azután ezt is elrejtette.

Könnyebb úgy titkolnod valamit mások elől, hogy magadnak sem vallod be.

Megköszörülte a torkát - A gömböt kérem.

Ennyit szól rekedtes hangján, és az egyik polc egy fiókja felragyog a sarokban. Belőle valami narancsos fény szűrődik ki, majd nagy nehezen kitépi magát a beragadt, rozsdás fiók fogságából, és egy nagy üveggömb repül Lux elé.

Előtte lebeg, és ezernyi féle képen csillog rajta a fény. A farkas még önmagát is tisztán látja benne, ám ez csak ingerültté teszi. Hogy is lenne büszke egy szétégett, meggyötört arcra?

Ellazítja vonásait, és újra megköszörüli a torkát.

- Mutasd nekem, hogyan karácsonyoznak Ők odaát.

A gömb nem tesz fel értelmetlen kérdéseket, és nem értetlenkedik. Csak végrehajtja, amit parancsba adtak neki, és azonnal működésbe lép.

Mikor a farkas fölé hajol, már nem magát látja az üveggömbben, hanem egy kis házat, valahol a halandók földjén. Esik a hó, és már késő este is van. Mindent beterít a hótakaró, mégis mindent megtölt az ünnep hangulata, a kis égők fénye. Fényárban úszik az egész utca.

Érdeklődve bíztatja a gömböt egy beljebbi nézetre, ahonnan már a házban ünneplő embereket és állatokat is tisztán látni lehet.

A ház tulajdonosa, az a látszólag mindig boldog lány, éppen bulit szervez a barátainak, hogy együtt ünnepelhessék a szeretet ünnepét. A fa már áll, szépen kidíszítve, sárkányok ugrálnak a konyhában sürgölődő lány körül, és valaki már éppen engedi be a vendégeket. Persze a féldémon mindegyiküket jól ismeri.

Még talán tíz percig figyeli őket elgondolkozva, ahogyan vidáman beszélgetnek és hülyéskednek. Egyszerűen csak boldogok voltak. Túl boldogok. Ami már felettébb idegesítette Luxot.

- Ez baromság! - fakad ki belőle egy morgás, és ellöki magától az üveggömböt. A vízió eltűnik benne, és nagy koppanással esik a parkettára. Messzire gurul, egészen egy íróasztal lábáig.

A farkas még egyszer hátrapillant rá, ám azon egy karcolás sincs. A varázstárgyakat nem olyan könnyű tönkre tenni.

Sarkon fordul hát és indulattól fűtve csapja be maga mögött az ajtót.

Semmi értelme ennek a napnak. Lenne már végre vége! A szeretet ünnepének semmi értelme, ha nincs kivel megosztanod. Hiszen nem figyel rád senki, és nincs kire figyelned. Élvezné, de tudja, hogy így neki nem lehet. Varázsereje van és sok mindenhez ért, csak egy dolog fog mindig ki rajta. Az érzelmek.

Egyszer próbálta meg, és mindenkit elveszített. Akkor miért próbálja újra? Hogy megint minden összeomoljon körülötte?

Dühösen fújtat – Hányok ettől az egésztől…

Ám a sarokban ekkor kondul meg az egyik régi óra. Éjfél van. Most történik meg az a híres karácsonyi csoda, nem igaz? Ami úgysem létezik…

Vagy mégis?

Mikor az óra mind a tizenkettőt megütötte, az előtér felől is kopogás nesze jut a füléhez. Végig visszhangzik az üres épület falain, és eljut minden folyosóra.

Fogait csikorgatva megy, hogy kinyissa a hatalmas kaput.

- Ki mer zavarni, mikor megmondtam, hogy mindenki tűnjön innen a fenébe?

Letekint a lábai elé. Ráförmed az ajtóban álló kis lényre.

- Mit akarsz?

- Ü-üzenetet hoztam Mo-Mortiferum L-Lux nagyúrnak! – dadogja reszketve és átnyújtja, majd egy meghajlás után már rohan is el a sötét hóesésben.

- Patkányok… - morogja és bezárja a kaput, mielőtt a befújó szél kihűti az egész előteret.

Megszemléli a fehér borítékot, és azonnal feltűnik neki rajta az ismerős illat. A kézírás eléggé olvashatatlan, de sejti ki küldhette. Az biztos, hogy nem természetfeletti küldemény, hiszen elég sokat késett.

Kibontja és azonnal egy vakítóan színes üdvözlőlappal találja szemben magát. Értetlenül vonja fel a fél szemöldökét.

„Kedves Mortiferum Lux!

(Úristen, de hosszú leírni a teljes neved… Nem magyarosítanál a kedvemért?)

Ezzel a lappal szeretnénk Boldog karácsonyt, és újévet kívánni neked, meg a kastélyod népének! ^^ Szerettem volna Füstivel küldetni a levelet, de azt mondta, nem mer odamenni a démonok közé :P Mindegy, azért remélem valahogy elér hozzád még szenteste előtt!

Ugyanis szeretnék tartani egy karácsonyi partyt a barátaimmal, hogy együtt ünnepeljünk, és szerettelek volna téged is meghívni! Tudod, semmi pia meg hasonlók, csak süti, meg gumicukor, és jó barátok, ahogy szoktuk ^^ Remélem nem lesz sok dolgod, és benézel!

Szeretettel: Vera, és a sárkányok”

Az első meglepettségen túljutva, valahogy értelmezi a leírtakat, és talán még egy apró mosolyra is futja tőle. Talán mégis van olyan, aki gondol rá?

Próbál erre nem gondolni, de egy kicsit megmelengeti jégszívét az az aprócska levél, ami talán pont időben érkezett meg. Felpillant az órára. Még csak tíz perccel múlott éjfél. Talán… mégis elmehetne. Úgysincs más dolga, és csak mérgelődne.

Ugyanakkor lehet, hogy lassan vége lesz az egésznek, és talán a vendégek sem néznék jó szemmel, ha ott álldogálna. A megvető pillantásokra meg egyszerűen nincs szüksége. Egy karácsonyi bulin meg amúgysenem lehet senkit sem megfojtani…

Végül fogai közé veszi a levelet, majd komótosan elsétál a saját lakosztályáig, ahol az egyik szekrénysorhoz lép.

Egyetlen palástját, melyre a családi címere van hímezve, a hátára teríti, és így néz bele fél szemmel a mögötte álló, szilánkosra repedt egész alakos tükörbe.

Mély levegőt vesz - Már megint a szívedet követed, te idióta farkas…

***

- Amúgy kikre várunk még? – kérdezi Bella, ahogy az előszobában állunk a vendégekkel, mert hát hol állhattunk volna meg ilyen csodásan máshol…

- Öhm... – így gondolkozok végignézve a vendégseregen, majd előkapok a zsebemből egy apróra összehajtogatott kis papírt, ami kinyitva viszont vagy a térdemig leér. Átolvasom - Hát Predatoréknak kéne még jönni ugye...

- Nah már megint... – persze a kis féltékeny Nath is közbeszólt…

- Azt nem tudom, hogy tőletek jön-e még valaki… - nézek fel Vikire - Jah meg elvileg elment a meghívó Luxnak is, de nem tudom, hogy ő eljön-e... – teszem le elgondolkodva a listámat. Amilyen morcos, lehet, hogy a levelemet sem olvass el. Bár volt már, hogy eljött, mikor meghívtam hozzánk… Olyan macerás a démonkastélyba levelet küldeni... -_-

Ahogy ezen gondolkozok, és mind beszélgetünk, egyszer csak a kint tomboló erős szél nagy erővel kivágja az ajtót. Mind ledermedve kapjuk oda a fejünket, és ebben egyben van benne a hideg, és a meglepettség ereje.

Elhűlve figyelem, ahogyan egy nagy, fehér hópamacs lép be a küszöbön, és pont megáll előttem. Ijedtemben egyetlen mozdulattal ugrok bele a mellettem álló Nathaniel karjaiba.

- Ez… ez egy hószörny!!

Az izé morogva rázza magáról le a havat, és így már előtűnik kopottas, kócos bundája, mely egyértelműen az én Lux barátomhoz tartozik.

Méltatlankodva löki be egyik hátsó lábával maga mögött az ajtót.

-Miért kell nektek ilyen északon bulit tartani? Mindenem szétfagyott. – horkant, belőlem viszont egy megkönnyebbült sóhaj tör elő. Végre észreveszem magam és kimászok az engem tartó fiú öléből.

Hogy ne is kelljen erről beszélnem, inkább a démon mellé ugrom és átölelem a nyakát, még ha ő láthatóan legszívesebben le is szedne magáról.

- Sziaaaa Luuuux!! Már azt hittem el se jössz *-*

- Hát egészen fél órával ezelőttig én is azt hittem… - forgatja meg a szemét, majd az egyik mancsával gyengéden eltol magától – Tudod, rakni kéne a leveleidre elsőbbségi bélyeget…

- Tudtam, hogy valamit elfelejtettem…! – csapok a homlokomra.

- A lényeg hogy ide értél, Lux! ^^ - öleli át utánam Viki is a didergő farkast.

- Szegény démon, a pokol után kész kínzás lehet itt neked XD - nevet Bella.

- Kiheverem… jobban zavar, hogy mindenki összeölelget. – tolja el Vikit is, nem mintha mi nagyon megharagudnánk rá. Szerintem minket ilyenkor nem lehet elkeseríteni XD

- Te mondtad, hogy fázol - nevetek rá.

- Hamar felmelegszem – feleli szűkszavúan, majd a hátam mögé pillant – Amúgy ő ki?

Oda fordulok, hogy lássam kire is gondol, és rájövök, hogy Lux még sosem találkozott Bettivel…

- Uuuu, ő Betti!! *-* Betti, ő Mortiferum Lux, a démon nagyúr! – lököm elé a lányt – Régi barát ^^

- Nem vagyunk barátok…

- Akkor nem jöttél volna el – okoskodik karba tett kézzel Bella. Persze Bettit sem sikerül ennyivel letörni, vagy megijeszteni!

- Szia örülök, hogy megismerhetlek! :3

- Hihetetlen, hogy egyikőtök sem fél tőle… - sóhajt fel a háttérben Füsti.

- Én először féltem tőle, de hát… olyan aranyooos! *--* - egy Vikiféle lelkendezést hallhattunk emberek.

- Juj, mielőtt elfeledem!! – futok ekkor be a konyhába, majd egy nagy tálnyi süteménnyel lépek újra elő - bejglit valaki? *-*

- ÉÉN!!! :DDD

Au is érdeklődve szagol a levegőbe.

- Egy kicsit sztem odaégett...

- Hát ez van… füstös lett. Vagyishogy Füstis :33 – fojtom el a nevetést – Értitek.

- Neeeee... – csap a homlokára Nath - légyszi ne kezdd megint!

Míg a társaság nagyja szépen kibeszéli, hogy legalább olyan rosszak a szóvicceim, ha nem rosszabbak, mint Adriennek, Lux a lehető legészrevétlenebbül vág át köztünk, majd leheveredik a kandallónk elé.

- Hé, most miért mész el? Te nem kérsz kaját? – nézek utána enyhén félre döntött fejjel.

- Nem vagyok éhes… - morogja halkan.

- Nah tessék! – bökök felé, ahogy a többiekre nézek - Szeretet ünnepe van, ez meg morcosabb, mint általában...!

- Ne keress értelmet, egy démonban…

- Kedves… - morogja magának, de ezt persze senki nem hallhatja. Hát nem beskatulyázták megint? Igazából, már nem látja mi értelme volt eljönnie. Az a levél talán egy kicsit meghatotta, de ettől nem változik a tény, hogy ezen az ünnepen nincsen keresni valója.

- Lux, figyelsz te rám? – rázom fel a gondolataiból, és hirtelen felkapja rám a tekintetét.

- Mi van?

- Akkor megismétlem… BOLDOG SNOGGLETOGOT LUX!! ^^ - nyomok egy dobozt a képébe.

Meglepetten pislog rá és megszagolja – Ugye nem adtál ki pénzt rám? Felesleges volt.

- Még szép, hogy nem volt az! – teremtem le és azért is leteszem az orra elé – Nah kibontod végre, te nagy mamlasz?

Megforgatja a szemét és feltornázza magát ülésbe. Fogaival megcsippenti a szalag egyik végét, és kibontja a masnit. Ezután mancsával lelöki a dobozról a fedőt, majd elkerekedett szemekkel szemléli a tartalmát.

- Komolyan vettél nekem egy fekete sálat?

- Ami azt illeti, én kötöttem… - nevetek zavartan – Nem mondom, hogy könnyű volt, de nem tudtam, minek örülnél... T-T – megköszörülöm a torkom – Egyébként meg nem teljesen fekete.

Kiveszem a dobozból, és megmutatom neki rendesen is. A közepén van egy felirat vörössel – Add a lelkedet!

- Nah? :33

- Nagyon szellemes… – neveti el magát. A hangja rekedt és mély, és mégis meglepően kellemesen adja át a pillanatnyi boldogságot.

Én pedig hirtelen lemerevedek. A többiek ugyanilyen kerek szemekkel nézhetnek ránk mögöttem, ugyanis a házban síri csönd támad.

A farkas is rögtön észreveszi magát, és elkomolyítja az arcát. Összehúzza szemöldökét – Most mi van már megint?

- Még… sosem hallottalak nevetni. – pislogok meghatottan. Egy mosoly kúszik az arcomra, míg ő csak rendezi a vonásait és visszafekszik.

- Nagy cucc. Tudod, nem olyan jég a szívem, mint gondolod – morogja, pedig belül tudhatja, hogy ezzel most maga ellen játszik.

Csak vállat rántok és a nyakába tekerem a sálját. – Tessék :)

- Hé, Vera… - suttogja.

- Hm?

- Boldog Snoggletogot, vagy mit. – néz rám hűvösen, de én csak mosolygok.

- Köszi, Luxi ^^

Sóhajt egy hatalmasat - Nah azért ne vidd túlzásba… elég a becenevekből.

- Miért én tökre szeretem őket! :’D

- Ne is mondd… - sóhajt Nath.

- Tudod, hogy szeretlek, Vöröske :33

Bettiből feltör a röhögés - Neee... XDD

- Te jó ég, Vera, mióta hívod így? :’D – száll be Bella is. Csak vigyorgok.

- Az titkos infó ;)

- Asszem elég rég óta… - röhög Adrien, mire cinkos mosollyal az arcomon, lábbal elé tolok egy kibontott dobozt.

- Nézd cica, doboz *-*

- Ne… légyszi ne… - hunyja le a szemét és elbújik Betti mögött, mielőt még előtör belőle a macska és beleugrik – Védj meg!

- Készek vagytok – Au meg a földön fetreng xD

Ezután még zenét is kapcsolok, és aztán egész este bulizunk! Igaz, hogy Lux egész végig csak a sarokból figyel… Néha még meg próbálom felrángatni onnan, de ő nem hazudtolja meg a természetét.

Az igazság az, hogy csak is ő tudja, de a mai este kicsit még neki is különleges. Évszázadok óta először, végre nem azt érzi, hogy egyedül van. Egy kicsit talán még ő is úgy hiszi, hogy sűrű bundája alatt, lassan melegszik az a kihűlt jégszív.

És ehhez nem kellett más, mint egy levél, amit egy halandó lány írt…

És egy bónusz kép Luxról, hogy végre tudjátok egy kicsit, hogy hogy néz ki a drágám XD

(Nem lopni, 100%-ig saját munka!! °^°)

Most pedig megyek elbújni, mielőtt megjelenik, és bajban leszek, mert megint becézgetem... Ha nem jelentkeznék, ne felejtsetek elsőbbségit kérni a levélre a démonkastélyba! :*

Au revoir, mes amis!

A látszat néha csal, igaz Lux?

Szeles éjszaka, és a csendes, csillagos ég. Ott terül el felettem az égbolt, míg én egymagamban ülök a verandán. Aurandélon régen volt ilyen nyugodt az éjjel, és ilyen kellemesen meleg a levegő. Pont olyan, amilyennek egy nyári estén lennie kell.

A sárkányok alszanak, még csukott ajtón keresztül is hallani a szuszogásukat. Ezen elmosolyodom, és csak nézem egy köntösben a csillagokat. Mellettem egy pohár forró kakaó, ami lassan kezd kihűlni, mert már jó pár perce ülök vele a szabad ég alatt.

De nem akaródzik bemennem. Ábrándozok, gondolkodok, a holdat és csillagokat figyelem, miközben a fejemben időnként felcsendül egy dallam. Nyugodt boldogságot érzek, mégis szinte sírni lenne kedvem. Túl régen voltam ilyen nyugodt.

A kerítésen túl, az úton halk léptek közelednek a kavicsokon, majd az egyik bokor rezzen meg. Oda sem nézek, csak elmosolyodom.

- Szervusz Lux… meleg van a vulkánotokban, nem igaz? – nézek tovább magam elé nyugodt pillantásokkal, míg mellém nem lép. Ekkor nézek végre rá. Állva szinte magasabb, mint én ülve, sötét szőre borzas, rendezetlen, itt-ott kiégett, látszik a csontja is. A hatalmas farkas szemei pedig szintén nyugodtak, akár az enyémek, egyáltalán nem olyan vadak, mint szoktam őket látni. De persze, igen, most is vörösen izzanak és a szája most is úgy vigyorog, mint egy démoné, de nem is vártam mást. Nem tehet róla, hiszen félig az. Félig farkas, félig sárkány, és félig démon is. Varázslat útján még ez is lehetséges. Mindkét felében van démoni rész.

- De még milyen meleg. – horkan fel rekedt hangon – Idefent kész téli hideg van ahhoz képest. – fordítja hátra füleit és arcán semmi féle érzelem nem látszik. Egy halovány mosollyal nyugtázom és ismét a csillagokra nézek. Szemem sarkából látom, mikor ő is oda fordítja a fejét.

- A csillagokat nézem. – felelem, mintha már ismerném a kérdést. Bólint és hümment egyet.

- Sosem értettem, ti emberek mit esztek annyira a csillagokon. – ásít egyet és kényelmetlenül topog egyhelyben. Mintha nem tudná eldönteni, maradjon-e még egyáltalán.

- Azt, hogy gyönyörűek. Van bennük valami varázslatos, és rejtélyes. Olyan messze vannak, mégis idáig elér a fényük! És talán sosem tudjuk meg, vajon mi zajlik éppen a felszínükön. – csillog a szemem, majd az értetlen arcára nézek. Kissé félre dönti a fejét, furcsállja. Megpaskolom magam mellett a füves helyet.

- Gyere, ülj le. – mosolygok és ő megvonja vállát, mint akinek teljesen mindegy, mégis fülei egy pillanatra előrébb mozdulnak, mikor lehuppan mellém. Tudom, hogy örül neki.

- Semmi rejtélyes nincs bennük. Én mindnek tudom a „titkát”. – vigyorodik kicsit el. Élvezi a fölényét.

- Csakugyan? – mosolyodok én is el, majd egy véletlenszerű csillagra bökök az égen – Arról mit tudnál mondani?

- 5000 fényévre van, a neve Gumantra, és csak egy élőlényfajta él rajta: a huvadák. – néz oda és az arca teljesen komoly. Nem mintha láttam volna már úgy igazán viccelődni.

- Wow, te tényleg sok mindent tudsz. – nevetek fel halkan. – De mégis honnan?

- Tudod, a démonok mindent tudnak. – mosolyog rám a szeme sarkából.

- Biztos ez? – húzom fel a lábaimat és átölelem a két karommal.

- Biztos sosem lehetsz benne. A látszat sokszor csal, Vera. – mondja rám sem pillantva, és valamiért átfut rajtam a hideg, mikor kimondja a nevemet. Miért olyan furcsa ez? Talán… Még sosem szólított volna így? Igaz! Még sosem mondta ki a nevemet! De hát mikor is mondta volna, sosem beszélgettünk még így. Lux egyetlen célja az volt, hogy ijesztgessen, bugyuta rémisztgetős játékot játszott velem, nem az, hogy megismerjen. Vagy talán már ismert volna engem? Amit nem tudott, hogy én úgy éreztem, pontosan ismerem. De mi van, ha mégsem?

Lux kicsit mindig távolinak tűnt, még akkor is, mikor a tulajdon folyosóm végén bámult rám vörösen izzó szemeivel, amik miatt éjszaka Drágakővel kellett kimennem a fürdőbe. De ha pár méterre volt is tőlem, bizonyos értelemben soha nem tudtam megérinteni. Volt benne valami, amit nem akart megmutatni. Ijesztő külseje ellenére, egyben biztos voltam: az a belül lévő, jól becsomagolt szív, ha csak egy kicsiny foltban is, de bizonyosan fehér, érzékeny és tiszta.

A szél fújja hajamat és borzolja a szőrét. Szárnyai az oldalához simulnak, csonka fél füle mereven néz hátra, és meg sem mozdul a szellő érintésétől. Elmosolyodok és kezembe veszem a kakaómat, lassan kortyolni kezdem.

- Azt hiszem, ebben egyet értünk. – iszok bele, és ő meglepetten néz rám.

- Mire gondolsz?

- Mire? Például ránk. – mosolygok és lenyalom a szám széléről a kakaót. – Azok után, mennyit viaskodtunk, mert te folyton zaklatsz a saját házamban, ki gondolta volna, hogy most ilyen nyugodtan fogunk ücsörögni egymás mellett?

- Akinek van esze. – húzódik mosolyra a szája, de rögtön elfojtja. Mintha tudná, hogy milyen ijesztően néz ki ilyenkor, s nem akarná, hogy azt lássam. – Egyébként csak körbe akartam nézni a faluban. Nem hozzád jöttem elsősorban, de éreztem a könnyeid szagát. – mondja és megköszörüli a torkát, hátha kevésbé lesz rekedt. Nem válik be.

- Te még azt is érzed? – hökkenek kicsit meg. Biccent.

- Szóval, miért sírtál? Azt hittem, csak én vagyok olyan ijesztő, hogy könnyeket csaljak az arcodra. – vigyorog önelégülten. Felkuncogok, mert tudom, hogy egy csak egy rosszul megfogalmazott vicc.

- Ami azt illeti, nem sírtam. Csak kicsit megkönnyeztem az éjszakát. Hogy kijöjjön belőlem a szomorúság… Tudod, sokszor felgyülemlik, ki kell valahogy eresztenem. – markolászom kissé idegesen a bögrémet. Az alján van még egy picike kakaó, de nem akarom most meginni.

- Tudom, érzem benned. – mondja ismét komoly hangon. A tekintete lágy és a nyakláncomra mered.

- De tudod… Ha az érzelmektől nem is, a démonoktól megvédhetlek.

- Ezt hogy érted? – vonom fel az egyik szemöldököm.

- Ugyan, ha én nem jönnék el néha téged ijesztgetni, sokkal több démon lakna nálatok. – mosolyog. – És sokkal veszélyesebb alakok lennének, akik nem csak ijesztgetnek.

- És miért nem engeded őket ide? – faggatom.

- Ismerősöket nem bánthatnak. – néz a szemembe könyörtelenül – Amelyik megpróbálja, széttépem. Titeket csak én terrorizálhatlak. – lágyulnak el a vonásai és ismét a nyakláncomra néz.

- Az a nyaklánc több egy egyszerű ékszernél. Mikor a közelében vagyok, a kő feltelik a kisugárzott erőm egy részével. Ami elriasztja a többi démont. Megvéd téged, érted?

- M-megvéd? – veszem a kezembe és megnézegetem. Semmi különöset nem érzek vagy látok rajta, de valamiért mégis hiszek neki – Ezt eddig is tudtad igaz? Ezért jársz hozzánk olyan sokat? Hogy újra töltsd az energiával? – kerekedik el a szemem, mikor megértem – Miért… Miért akarsz megvédeni engem?

A szemei szinte könyörögnek, hogy ne tegyem fel a kérdést… Visszafordul a csillagok felé és úgy mondja:

- Mert tartozom neked ennyivel, Vera… Elnyomott gonosz voltam, míg nem jöttetek ti és a sárkányaitok. Romba döntöttétek az akkori életem, de ezzel építettétek fel az újat, amire szükségem volt. – A szeme sarkából rápillant megdöbbent arcomra és a szája vége elmosolyodik. – Te is megmentettél, érted?

- Értem… Mortiferum Lux. – mosolyodom el meghatottan. Sosem gondoltam volna ezt Luxról… de éreztem, hogy igazat mond. Ezért éreztem mindig úgy, hogy ha bár előszeretettel ijesztget, soha sem bántana engem. Bár Lux nem volt a barátom, mert neki alapvetően nincs senkije… nem volt az ellenségem sem. És ez éppen elég volt nekem.

Arcomat széles mosoly takarja be, s hirtelen széttárom a két karomat.

- Nah gyere ide, te nagyúr! – nevetek és átölelem a nyakát. Arcomat kócos bundájába fúrom, és magamba szívom annak kevésbé kellemes, égett szagát. A teste megfeszül egy percre, majd lassan ernyed el és hagyja, hogy öleljem. A szőre durva, de sokkal puhább, mint vártam, és elmosolyodok attól, hogy nem ráz le magáról. Megérzem a fél szárnyát a hátamon, ahogy tétován viszonozni próbálja.

- Ezt nem érdemeltem ki, remélem tudod. – mondja nyugodt hangon, mint akit kicsit sem érdekel a dolog. Lassan eresztem le a karjaimat, de még nekidőlök kicsit.

- De igen. A szememben igen. – mosolygok, majd felállok és felveszem a bögrémet is. Belepillantok, majd a szintén feltápászkodó farkas felé nyújtom.

- Kéred?

- A démonok nem szoktak emberi étkeket enni. – szorítja hátra a füleit és az orránál ráncolódik a bőr, épp mint mikor vicsorog.

- Nem, de te csak részben vagy az. – vonom meg vállam és leteszem a bögrét az ablakpárkányra. – Hátha valami állat még megissza. – kacsintok és nyitom az ajtót. Egy szó nélkül elfordul és indul az utca felé, hogy ő is elmenjen, de még utána szólok:

- Hé, Lux! – kiáltom, és ő megáll. Hátra fordítja a fejét, és a szeme sarkából rám figyel.

- Köszönöm… Nem hiába jelent fényt a neved. – mosolygok, majd integetek. Biccent és előre fordulva tovább sétál, míg alakja el nem halványul a sötétségben. Elmosolyodva lépek be házba, s beosonván a szobába, a meleg takaró alá bújok, és szinte rögtön alszok is.

Aznap éjjel csillagokkal álmodok, és az alakjuk egy farkas fejét adják ki. Reggel pedig, mikor kilépek a ház elé, a bögrém üres. Nem tudom ő itta-e meg, vagy egy erre járó vad sárkány… De tudom, hogy tudja, hogy neki hagytam ott. Mert valahonnan nézve ő a megtestesült gonoszság… Igazi ellentétek vagyunk, és mégsem tudjuk utálni egymást. Azt hiszem, Luxnak igaza van: mindig szükség van egy kis sötétre a fényben. És egy kis fényre a sötétben… Ezért van szükségünk a másikra.

Különrész - Fekete Macska egy napra

Nos.. igen... mit is mondhatnék? Talán csak annyit, hogy a HTTYD (meg az InuYasha, de ezt most halkan jegyzem meg ;) ) imádata mellett most a Miracolous is magába szippantott. Ezért történt ez a kis történet meg velem az egyik hétvégén!

Mindazonáltal nagyon remélem, hogy bár most írok róluk először, azért talán tetszeni fog amit írtam :) A rész alá nyugodtan kommentáljatok jót is rosszat is, kíváncsian várom! Jó olvasást :))

A következőkhöz jó, ha ismeritek, legalább egy kicsit, a Miracolous: Katicabogár és Fekete Macska kalandjai c. sorozatot ;)

Szóval... egyik hajnalban (kb 8 lehetett, de nálam az nagyonis hajnal, főleg hétvégén), tehát felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, akárhogy próbálkoztam. Feküdtem az ágyamban és hallgattam a sárkányok nyugodt szuszogását, ahogy körülöttem aludtak a szobában. Lehunyt szemekkel próbáltam visszaaludni, de ebből csak nagy gondolkozás és álmodozás lett. Mint kb mindig. A nap besütő fénye ébresztett fel belőle. Ekkor már tudtam, hogy nem fogok visszaaludni, és ahogyan az újonnan nagyon tetsző Miracolous sorozaton gondolkodtam, hirtelen csodás ötletem támadt.

- Ma elmegyünk Párizsba!! - ültem fel és hangosan mondtam az imént leírt szavakat, mire a sárkányok felemelték a fejüket.

- Mi történt? - néztek ásítozva rám.

- Srácooook... - mondtam dallamosan és eléjük léptem magam előtt összekulcsolt kezekkel, s vidáman mosolyogtam.

- Ajjaj.. készül valamire.. - ijedtek meg.

- Ki akar velem Párizsba jönni?? ^^

- Hova?

- Mikor?

- Miért? - nyavajogtak álmosan.

- Amint elkészülünk, Párizsba, és mert szép, és mert hátha látjuk Katicát és Cicafiút akció közben!!!!

- Ci.. cicafiút??? - kerekedett el Füsti szeme.

- Ahj, tudjátok, hogy így hívom poénból Fekete Macskát!

- Akkor, ha találkozol vele, ne így szólítsd, ha lehet. – ásított Füsti és letették a fejüket.

- Akkor nem jöttök??? :((

- Még korán vaaaan.... - tette mancsát a fejére Aqua. Hiába ugrálós, reggel ő se szereti, ha felkeltik.

- Ahj, mi lesz így a Párizsi kirándulásommal... - szomorodtam el, mire Au emelte fel csillogó szemekkel a fejét a sarokban.

- Párizsról volt szó és Fekete Macskáról? *-* - pattant mellém. - ÉN MEGYEK!!!

- Ezaz, köszi Au, köszi!! - öleltem át, ő pedig megnyalt.

Auban mindig is imádni való volt számomra, hogy bármilyen őrületem volt, bármit néztem, ő leült mellém, és velem együtt figyelte az eseményeket, akár egy filmről, akár egy youtube gameplayről volt szó. És ő mindezt igenis imádta! A többiekkel is sokszor néztünk együtt dolgokat, de mindig Auróra volt az, aki leginkább beleélte magát velem. Ezért nem is csodálkozom, hogy mikor meghallotta Fekete Macska nevét, rögtön felpattant. Fekete Macska fanatikusok vagyunk :33

- Mire várunk még??? Indulááás!! - futott ki frissen és fürgén a szobából. Kuncogva figyeltem, míg vissza nem jött és kedvesen bedugta fejét az ajtón.

- Eszünk előbb? :))

Meg is reggeliztünk, Au kapott pár lazacot, én is ettem egy kevés pirítóst, aztán Aura rátuszkoltam a nyergét, a nyeregtáskába pedig pár halat és szendvicset gyömöszöltem az útra. Még egy gyors elköszönés az alvó többiektől, és mehettünk is!

- Irány Párizs!!

***

Hosszú és napsütéses repülőút után hamarosan már láttam az Eiffel tornyot.

- Milyen hamar ideértünk! - nyammogtam éppen el egy szendvicset. Au persze eddigre már majdnem az összes halat elkunyizta tőlem, annak ellenére, hogy az az oda- és vissza útra volt téve. Szóval nem tudom hazafele mit fog enni, ha éhes lesz, de mindegy... :P

Egyébként azért lepődtem így meg, mert sokkal hamarabb odaértünk Aurandél szigetről, mint ugyanonnan Sárosvölgybe.

Ezt úgy képzeljétek el, hogy Aurandél sziget, valahol Grönland meg Izland között van, ott északon, Párizst talán tudjátok, Sárosvölgy meg a Kárpát medencében fekszik.

- Jaja, még csak délelőtt negyed 10 van! - örült Au is.

- Akkor szálljunk is le valahol! - mutattam egy gúla alakú épületre. Auróra engedelmesen landolt is. Szerencsére nem néztek ANNYIRA nagyot az emberek, mint számítottam rá a sárkányom láttán.

- Ha minden igaz, ez lehet a Louvre... - tűnődtem az épületet nézegetve.

- Galambooooook!! - futkározott Au a napütéses utcán a madarak után.

- Ahj, te nagy macska! - nevettem.

- Fekete Macska vagyok! - húzta ki magát ezt hallva. - Jajj nektek gonosz galambok! - vetette utánuk magát, és nem tudtam nem nevetni.

Körbenéztünk az egész városban amerre csak tudtunk, és megnéztük felülről is! Ami a legjobban tetszett, az az volt, mikor elmentünk az Eiffel toronyhoz, hogy megnézzük!

- Hé hölgyem, fizetni kell, ha fel akar menni! - mondta egy ember a lábánál.

- Elnézést, nem fogom használni a liftet, csak felrepülök! - mosolyogtam.

- Nah azt megnézem. - tette mosolyogva karba a kezét.

- Au, gyere, megnézzük az Eiffel torony tetejét! - hívtam a sárkányt és felém röpült én meg a hátára pattanva el is szárnyaltam, onnan intettem a hapsinak.

- Szép belépő volt, Au! - simogattam meg, s felrepültünk, eeegészen a torony tetejéig! A csúcsán szálltunk óvatosan le, s Au hátáról figyeltem a tájat.

- Mostmár elmondhatjuk, hogy voltunk az Eiffel torony tetején! - nevettem.

Egyébként nagyon szép volt, az egész várost láttam!! Jah meg annyit még elmondok, hogy egy kicsit tudtam ekkor franciául beszélni velük, mert hát Aurandél sziget úgymond nemzetközi, nem csak magyar fanok vannak, és nem túl messze laknak franciák is. Tőlük tudtam már egy picit, meg pár dolognak utánanéztem, csak azt sajnálom, hogy abban nem kértem segítséget, hogy hol válthatnék pénzt, vagy egyáltalán milyen pénznemmel fizetnek a franciák? Nem tudom, de nálam csak forint volt, meg Aurandéli sárkány érme, de az biztos nem jó itt Párizsban. Viszont nagyon kellett volna az a kis pénz, mert rájöttem úgy fél 12 körül, hogy éhes vagyok, és én Croassant-ot akartam enni! Elvégre nem minden nap jár az ember turistaként Párizsban!

- Edd meg a szendvicsedet! - bújt oda Au, mikor egy parkban ültünk.

- De akkor nem lesz a hazafele útra, és Croassant akartam enni :((

- Olyan válogatós vagy... - döntötte meg szomorúan fejét.

- Tudom.. - mosolyodtam sajnálkozóan el és megsimogattam.

- De te is.

- Tudom. És most?

- Azt nem tudom... esetleg.. megkereshetnénk merre lakik Marinette *W*

- Gondolod, hogy megtalálnánk?

- Ki tudja.. felismernénk.

- Jah, de...

- Gyere!! - pattantam fel és futottunk is.

Mentünk erre is, arra is, elővettem egy térképet, kértem útbaigazítást, sehogy sem találtuk! Már délután fél 4 volt, mikor még semmi híre nem volt se Marinette házának, se Katicának vagy Fekete Macseknek. Végül egy park padjára vetettem le magam egy szökőkút mellett.

- Ahj, kezdem úgy érezni, nem is léteznek :'( - szomorodtam teljesen el.

- De... biztos léteznek!! - ugrált körül Au. Már csakis az ő elkeseredett próbálkozása tartotta bennem a lelket.

- Biztos nem szeretnek ok nélkül mutatkozni. Csak aztán nehogy összetörj itt nekem, mert a végén még temiattad kell idejönniük, hogy legyőzzenek!

- Azt sem bánnám annyira, ha nem bántanám őket, és emlékeznék rájuk... :/

- Ne mondj ilyet!

- Oké oké.. de én tényleg nagyon találkozni akartam Katicával és Macskával!

- A város két hőséről beszélsz? - jött oda egy lány.

- Igen, te is hallottál róluk? - csillogott a szemem.

- Persze, és sok videót látni róluk egy Alya nevű lány blogján. - dugta az orrom alá a telóját. - Sajnos én még nem láttam őket, de egyszer biztosan sikerül! - mosolygott magában és elsétált.

- Hallod Au, léteznek!!

- Akkor? – mosolygott elszántan és ismét nekiindultunk a keresésnek.

Egy fél órát talán ha sétáltunk, mikor megbotlottam valamiben.

- Ahj, hogy az emberek mindent eldobnak csak úgy az utcán! – mérgelődtem és megnéztem mi az. Egy... gyűrű volt.

- Hmm… Au, nagyítót kérek! – néztem gyanakvóan, mire Auróra kiborította a nyeregtáska tartalmát és odaadott egy nagyítót. (Ne kérdezzétek, miért tartom magamnál). Kezembe vettem és megnézegettem a nagyító alatt. Csillogó, fehér gyűrű volt és nagyon ismerős.

- Au… ez merész lesz de…. Ez a megtévesztésig hasonlít Fekete Macska gyűrűjére.

- Gondolod… hogy az lenne?? – szimatolta meg. – Sajt szaga van o.O

- Az lehet Plagg miatt *-* - csillogtak a szemeim. (Már jó ideje szeretnék én is Fekete Macska bőrébe bújni!!!)

- Akkor meg mire vársz! Próbáld kiiiiiiiii!!! – borított majdnem fel lelkesen és körbeugrált. Én meg (felelőtlen módon) ott ahol voltam, az utca közepén elkezdtem mondani, hogy:

- Karmokat ki!

És mily meglepő… nem történt semmi. Csak egy francia hülyének nézett és kuncogva ment el mellettem.

- Francba :(( - szomorodtam el.

- Nézd a jó oldalát.. ha itt most átváltozol, tutira felfeded, hogy működik az erejük.

- Igaz, de olyan jó lett volna :(( - nézegettem az ujjamon. - *sóhaj* … akkor menjünk…

- Azt.. itt hagyod?

- Nem tudom.. elviszem magammal, aztán max leadom egy rendőrégen :/ nah gyere. – intettem és leverten tovább mentünk.

*Mindeközben, valahol egy Párizsi házban…*

- Hogy érted azt, hogy elejtetted???

- Nem tudom, mikor hazafelé siettünk még megvolt, itthon meg már nem volt a kezemen!! – pánikolt Adrien.

- Jó lesz, ha megtalálod, mielőtt valaki más teszi meg!

- Menjünk !! – fogta is meg Plaggot és az ingébe gyömöszölve futott is.

- Nee, akartam vinni sajtot iiisss…..

*Visszatérve rám és Aurórára…*

  

- Nos… akkor mi lesz? – nézett rám séta közben Auróra. – Lassan haza kéne mennünk, nem?

- Igen… a többiekért is kezdem aggódni, mi lehet velük odahaza... hiányoznak. – mosolyogtam halványan, ahogy a sárkányaimra gondoltam.

- Nekem is. – dörgölőzött. – Gyere... menjünk haza! – mutatta az oldalát, hogy felszálljak, amikor…. egy fekete, lilás csíkos kis pillangó szárnyalt felénk.

- Á EGY AKUMA!!! – ordítottam fel és lehasaltunk a földre, hogy kitérjünk az útjából. Ám a lepke nem minket vett célba. Mögöttünk egy szőke lány ült egy padon, csak most vettem észre, hogy sír. Egy kis játék lovacskát szorongatott a kezében, talán 12 éves lehetett. Egy toll volt fülbevalóként a fülében, abba telepedett bele a kis rovar. Fel is nézett a lány, majd magában annyit mondott:

- Örömmel Halálfej… - s ekkor valami feketeség vette körül.

- Azta… - bámultuk szemrebbenés nélkül.

Mikor a sötét valami „elpárolgott” körüle, a lány indián ruhában volt, és egy (egyébként gyönyörű), narancssárgás-barna foltos indián ló nyergében ült.

-Itt az ideje egy kis játéknak! – mosolygott, majd elvágtatott.

Mindenki ordítozva rohant el, vagy ijedten bámult utána, mire én:

-VÉGRE EGY KIS IZGALOM!!! – mondanom sem kell, hogy mindenki rondán nézett rám ezért.

- Bocsi… - vigyorogtam, majd felültem Aura és a lány után rohantunk.

- Ha követjük a lányt, hamarosan meglátjuk majd Katicát és Fekete Macskát is! – örvendeztem a levegőben.

- Igen, és ha nyertek kérhetünk autogramot, ugye Vera kérünk???

- Még szép, hogy kérünk!!! – mit gondolsz minek hoztam ennyi papírt? – túrtam fel a zsebem és csak az volt benne, meg vagy 10 toll.

- Nézd, ott vágtat! – bökött Auróra orrával a lány felé odalent. A ló nyerítése már messziről hallatszott. A csaj, amerre ment, egy bot segítségével, melynek a végén egy álom fogó volt, szinte hipnotizálta az embereket. Ahogyan ránéztek valami por hullott belőle alá rájuk, ami őket is egy felbőszült indián tömeggé alakította.

- Vajon miért pont indiánok? – tűnődtem és leszálltunk egy tetőn, onnan figyeltem mi lesz.

Nem soká fel is tűnt egy szomszédos tetőn egy piros ruhás, fekete pöttyös alak. Tudtam, hogy ez Katica lesz, de még homályosan láttam. (Franc a szemüvegbe, megint erősebb kell vagy mi??)

- Vége a vadászatnak! – szólalt meg, mire a lány ránézett.

- Te lennél Katica? – mosolyodott el – Az én nevem Álomtolvaj! Mindenki részt fog venni az álmomban, és végre egyszer, nem fog senki sem kinevetni!!

- Én aztán nem adom fel az én álmaim a tieidért. – tettem karba a kezem. Bár ezen mondat hallatán a lány hirtelen igazán rokonléleknek tűnt…

- Cicafiú merre lehet? – néztünk aztán körbe. Nos egyenlőre sehol sem volt, Katica azonban már akcióba lendült! Jojójával máris a lánnyal szemben termett és megpróbálta elvenni tőle a pálcáját.

- Vigyázz Katica, mögötted!! – kiáltottam oda, és azt hiszem meg is hallotta, mert elugrott. Az egyik indián egy lándzsát dobott felé, de nem találta el.

- Hol lehet az a felvágós macska? – tűnődött Katica, miközben az indiánok között ugrált, akik már szinte egyáltalán nem engedték közel őt az egyedüli lovas Álomtolvajhoz.

- Nem állíthatsz meg Katica! Add nekem a talizmánodat, és talán megengedem, hogy csatlakozz hozzánk. – nevetett a lány.

- Nem fogok az agyatlan katonáddá válni, hogy szórakozhass!

- Nem kéne segítenünk valahogyan? – kezdtem kicsit aggódni, s felébredt a lelkiismeretem, hogy mi csak itt ülünk és nézzük, ahogy Katica keményen harcol.

- De igen, de hogyan? – állt fel Au.

- Au… mi van, ha azért nem jön Macska, mert mégis ez az övé, és most nem nála van? Én meg nem tudom használni, mert Plagg sincs itt.

- Meg kéne próbálni mégegyszer. – mondta Au és leszálltunk egy kihalt utcában.

- Rendben…. – ugrottam le a hátáról. – Most vagy soha…. Plagg, Karmokat ki!!!

*Valahol a közelben…*

- Segítenünk kell Katicának, de nem tudok átváltozni! – mérgelődött Adrien, ahogy az egyik utcában egy oszlop mögül nézte a küzdelmet.

- Itt van a gyűrű a közelben! – fordult hátra Plagg. – Érzem! – suhant el.

- Hé, várj!!! – futott utána, de Plagg berepült egy másik utcába. Adrien még be se fordult utána az utcába, nagy csillogást látott, ami elvakította.

- Plagg? – kérdezett, s ahogy bekukkantott egy fekete ruhás, macska fülű lányt látott, egy ugyancsak fekete maszkos sárkánnyal.

- Gyerünk a harctérre!!!  - kiáltotta a lány és a sárkány hátán állva repültek is Katicáék felé.

- Hé, az az én gyűrűm!!! – kiáltott felháborodottan utánunk, de hangja elveszett az utcákon.

*Az én szemszögembe visszatérve…*

- El se hiszem, hogy sikerült!! Én vagyok Fekete Macska!! – tapogattam meg a farokként engem követő övemet boldogan.

- Én meg.. Macskasárkány! – nevetett Au. Rajta is volt egy fekete maszk, és az egész testét egy feszülős takaró féleség takarta. Olyan anyagú, mint az én ruhám.

- Na gyerünk Au, most nekünk kell segíteni Katicának! – vettem elő azt a menő kis botot, ami a derekamra volt csatolva, mióta átváltoztam, és a harc felé mutattam vele. (Aaa de menő volt kézbe venni *O* )

- Végre megérkeztél! – nyugtázta Katica, mikor meglátta fekete ruhámat, de mikor rendesen megnézett, nagyon meglepődött.

- Fe-Fekete Macska??? – képedt el. – Kicsit máshogy emlékszem rád… például szőke hajra és… hogy fiú vagy o.O – bámult, ahogy nem tudott hová tenni.

- Igen, én nem az a Fekete Macska vagyok… - szálltam le mellette Auval. – Öhm… hívj mondjuk Fekete Maunak. – vontam meg a vállam jobb névötlet híján.

- Hát rendben… - bólintott.

- Ő meg A-, vagyis hívd Cicmicnek.

- Ezt megbeszélhetted volna velem… - mondta Au.

- Van jobb ötleted? – tettem csípőre a kezem. – Nem sok szinonímát ismerek a macskára.

- Én sem… megfelel. – egyezett végül bele.

- Akkor ne vesztegessük az időt! – szólt közbe Katica. – Ti menjetek jobbról, én balról!

- Rendben! – feleltük s már mentünk is.

Megpróbáltuk lefoglalni a nagy tömeget, hogy Katica a lány közelébe férkőzzön, de nagyon sokan voltak, és senkit nem akartam bántani!! Hiszen csak megbabonázott átlagemberek!!

- Szeretem az indiánokat, de ez túlzás. – lökött fel pár embert Au és én is próbáltam kezemben jól forgatni a botot, amit nagy nehezen ki tudtam nyitni, de rájöttem, hogy én még bukfencezni sem tudok rendesen…

- Ez nehezebb, mint gondoltam…! – ugráltam esetlenül az emberek között.

- Azt hiszem mégsem volt olyan jó ötlet… - szóltam Aunak, mire észrevette, hogy lassan egybe folyok a tömeggel és kirántott onnan.

- Hol van Katica? – néztem körbe.

- Ott van!! – kiáltotta el magát Auróra. Vagyishogy Cicmic. Katicát éppen sikerült az embereknek lefognia, és az akumatizált lány éppen elé lépett a lóval.

- Ha nem adod nekem a talizmánodat, majd elveszem erővel! – közelítette kezét a lány fülbevalója felé.

- Abból nem eszel! – repültünk közéjük, és kiragadtuk hőstársunkat.

- Fuh, köszi! Erősebb, mint hittem, nagyon sokan vannak, és nem tudjuk hol az akuma! – ült nyugtalanul mögöttem.

- A fülbevalójában van, egy toll fülbevalóban! – mondtam neki – láttuk, mikor belerepült az akuma!

- Ügyesek vagytok! – mosolyodott el. – Akkor van esélyünk.

- Ve- vagyis Mau! – szólt sárkányom – Nincs a fülében a toll!

- Hogy érted, hogy nincs a fülében? – néztem oda.

- Biztos abból a tollból lett az álomfogója, amivel mindenkit átváltoztat. – mondta Katica. – Tereljétek el a figyelmét, akkor megszerzem tőle!

- Máris! – bólintottam és ő Jojóját használva leugrott.

- Hallottad Cicám, Katica számít ránk! – dőltem mégjobban Au nyakába és berepültünk a tömegbe, a lovas elé.

- Minket keresel? – álltam fel és kihúztam magam.

- Talán máshogy nézel ki, mint számítottam rád, de megszerzem a talizmánod. – lendítette felém az álomfogóját, de Au elrántott.

- Aktívabbnak kellene lennem tesiórán. – mormogtam magamban.

- Csak ennyi telik tőled? Szánalmas hős vagy! – közeledett felém Álomtolvaj az álomfogójával, miközben Cicmic egyre távolabb került tőlem az indián tömegben. Az egész teret ellepték az indián ruhás emberek!

Engem is elkaptak, Katicát meg még sehol nem láttam, azt hiszem ő is elkeveredett a tömegben.

- Sosem kapod meg a talizmánt! – kiabáltam neki, és próbáltam a botomat úgy szétnyitni, hogy ki verje a kezéből a pálcáját, de nem nyílt, mire magam elé vettem, hogy megnézzem, hogy bírhatom működésre, erre persze úgy nyílt ki, hogy az egyik mellettem álló embert vertem orrba.

- Hoppá, bocsánat… - mosolyogtam kínosan. – Ezt neked Álomtolvaj! – ugrottam végül fel és kezemben pörgettem a botot ám arrébb ugratott.

- A lovak gyorsabbak a macskáknál, cicus! – nevetett, míg én vagy 3 indián kezei közé estem. A botomat elejtettem és elkeveredett valahol a földön, míg engem erősen megfogtak és a lány elé vittek.

- Nincs menekvés Mau… - mosolygott gonoszul, ahogyan a fejem fölé emelte az álomfogót….

- Mau, merre vagy??? – keresett közben engem a tömegben Au. Minthogy sehol sem látott felrepült, ám egy ember a lábába kapaszkodott, hogy lehúzza.

- Hé, engedj el! – rázta le, mire a beleesett egy útszéli szemetesbe. Ahogyan sárkányom oda pillantott egy ismerős alakot vett észre.

- Ez az lenne, akire gondolok? – repült oda, s a kuka mögül kikergette az a csatát figyelő Adrient.

- Hééé.. nyugi… - hátrált el. – Én csak segíteni akarok nektek… *sóhaj* csak tudnám így hogyan…

- Hé, te vagy az igazi Fekete Macska! Még szép, hogy tudsz segíteni! – nyalta meg Auróra és az oldalát mutatta neki, hogy szálljon fel (Egyébként Au sárkány szavát az előbb említett személyek közül, csak én értettem, mert én megtanultam a kedvükért sárkányul, de Katicáék nem tudtak ezen az egyébként nem túl bonyolult nyelven)

- De így nem mutatkozhatok! – mutatott az öltözékére. – Nálatok van a gyűrűm :/

- Ne haragudj, nem akartuk lenyúlni a munkád… :/ - ferdült el Au szája, majd körbe nézett.

- De azért talán még segíthetsz. – mosolyodott el és egy erkélyről odavitt Adriennek egy fekete dzsekit, egy másikról meg egy sötétkék kendőt.

- Megfelel? – mosolygott.

- Okos… állat vagy! – nevetett fel és felvette a ruhát, míg a kendőt a szája elé kötötte. Inkább hasonlított egy vadnyugati banditára, mint szuperhős alteregójára, de nem volt olyan felismerhető.

- Ideje megmenteni Párizst! – lépett talppal Au hátára, aki rögtön benyomta magán a gyors rajt gombot, s úgy repült fel, az igazi Fekete Macska épphogy le nem tántorult a hátáról a mélybe.

Hozta is Au Adrient utánam, aki már kezdtem teljesen elszédülni, ahogyan belebámultam az álomfogó közepébe. Lassan valami olyasmit kezdtem érezni, hogy minden vágyam, hogy én is indián bőrbe bújva vágtassak a prériken… Mikor Au csatakiáltása felriasztott. Kezdtem „kijózanulni”, és ismét rájöttem, milyen sok álmom van, amit nem akarok feladni!

Láttam homályos szemekkel, ahogyan Au egy furcsa sráccal a hátán felénk repül, majd körülöttünk mindenkit lefagyaszt.

- Tűnjetek innen!!! – kiabált a fiú, és felkapta a Fekete macska botot, majd mindenkit arrébb lökött vele, kiváltképp a főkolompos lovát, s kivittek engem onnan.

- Jól vagy? – nézett rám a fiú.

- Igen, azt hiszem… - tapogattam fájó fejem, s ahogy kitisztult a szemem ránéztem.

- Cicafiú?

- Tessék? – hökkent meg.

- Va-vagyis Fekete Macska!! Te volnál az? – nevettem kínosan fel.

- Igen. Eljöttem, hogy megmentsem a hölgyet. – húzta ki magát. – Bár azt hittem, te fogsz megmenteni ma minket.

- Egy percig én is azt hittem… de azt hiszem meggondolatlanság volt mindez tőlem.. – ültem le rendesen Aurórán.

- Semmi gond, ügyes voltál így elsőre, nah gyere, még segítenünk kell Katicának!

- Egek tényleg, hol van Katica?? – néztem úgy le, hogy majdnem leestem. Az indiánok közben már elindultak valamerre az utcákon.

- Az Eiffel torony felé mennek. – állapította meg Au.

- Igazad van Cic. – simogattam meg. – És ügyes vagy, hogy megtaláltad Macskát. – mosolyogtam suttogva.

- Ugyan semmiség, de a ruhát is én adtam neki. – emelte fel fejét.

- Hálás vagyok! De majd vissza kell vinned.

- Nézzétek, ott van Katica! – mutatott le Macska, ezzel megszakítva sugdolózásunkat.

Katicát valóban vitte magával a tömeg.

- Induljon is a macskahajsza! – állt fel Macska, de elé tettem a kezem.

- Várj, taktikáznunk kéne, nem?

- Igaz, de az Katica területe szokott lenni... neked van ötleted?

- Nem igazán… De rejtőzzünk talán el.

Leszálltunk egy háztetőn és ott lehasaltunk, majd csak figyeltük, mit tesz most az Álomtolvaj.

- Ti oda, ti meg oda, oké, ti meg ide… - mutogatott a lány, míg az emberei tették, amit mondott és átrendezkedtek a téren.

Az egyik ember egy kamerát adott a lovon ülő csajnak, aki beállt egy helyre majd további utasításokat kezdett el regélni.

- Mit csinálnak? – nézett értetlenül Macska. Aki elég fura volt most ebben a öltözékben. – Ti halljátok, mit mondd?

- Egek... ez most filmet akar forgatni. – csaptam a homlokomra.

- Indiánokkal Párizsban? Nem túl hihető story.

- Mintha magamat látnám…

- Mit mondtál?

- Jah semmit. – fogtam be a szám. Nekem vannak ilyen hülye ötleteim, meg, hogy elkezdek forgatni, csak mondjuk én játékfigurákkal játszottam ezt régen, ő meg élő emberekkel!!

- Ott van Katica! – bökött Au az orrával a tér centruma felé.

Katica egy póznához kötözve állt, körülötte az emberek, s a lány a kamerával lassan felé léptetett.

- Lássunk egy szép, fájdalmas arcot a legyőzött áldozattól… - vette fel az egészet videóra.

- Hogy bánhat így vele?? – lett dühös Macska. Aww *W* Hát ez husi volt tőle. (bocs, hogy itt olvadozom.)

- Nyugi Macska, mindjárt megmentjük! – álltam fel. – Macskajaj! – emeltem az ég felé a kezem, mígnem az erőm összpontosult a jobb kezemben.

- Én Cicmic hátán odarepülök és kiszabadítom Katicát, te addig tereld el a kamerás kiscsaj figyelmét, okés? – mosolyogtam rá elszántan.

- Rendben, viszem a botot!

- Oké, menjünk! – ugrottam Aura állva és nekiindultunk.

Macska nagyon ügyes volt, gyakorlott mozdulattal használta a botját, s magára is vonta a gonosz figyelmét.

- Megjött a hősszerelmes az ő szeretett Bogárkájáért! Milyen romantikus.

- Nem vagyok a bogárkája, miért gondolja mindenki ezt? – mérgelődött Katica.

- Induljunk Au, de a lehető legfinomabban repülj, nem akarom megtudni, mi történik, ha véletlenül hozzád ér a jobb kezem. – súgtam.

- Ne félj, ez a specialitásom! – emelte elszántan szárnyait, s lesiklottunk.

Egész pontosan Katica előtt ugrottam le és jobb kezemmel megfogtam azt a lámpaoszlopot, amihez Katica kötözve volt. Azonnal elrozsdásodott, elhajolt, tönkrement és Katica kiszabadult.

- Köszi Mau! – mosolygott rám – Szerencse talizmán!! – dobta aztán fel a jojóját, és az égből a kezébe hullott egy…

- Játékbölény? – nézegette. – Nah ez meg mire jó?

- Nem tudom, de remélem, hamar rájössz, mert egy kicsit kezd sürgetni az idő… - néztem körbe. Au a körülöttünk lévő embereket lefújta a párájával, de kifogyni látszott a lövésekből.

- Amugy… az ott Fekete Macska? – nézett fel a dzsekibe öltözött Adrienre, aki a botjával harcolt. Ami most az én botom, de eredetileg az övé szal… értitek.

- Aham, be akart szállni ^^ - mosolyogtam.

- Hmm… - gondolkodott el. – Na gyerünk, erre most nincs időnk! – ugrott egy szaltót egy magasabb helyre és körbenézett.

- Katica, kérlek siess! – kiáltott Macska is.

- Meg is van! – kiáltott fel a lány és Álomtolvaj elé ugrott.

- Na mi van, nem akarsz engem is bevonni a törzsetekbe?

- Képzeld el, micsoda jelenet lenne! – kontráztam én is rá, ahogyan megsejtettem mire készül.

- Igazad van… - mosolyodott el a lány és az álomfogóját Katica felé irányította. Ment is felé ezúttal igen nagy erővel a sárgás álompor, mire Katica maga elé tartotta a játékbölényt. Ahogy elérte a por elkezdett nőni, és csak nőtt és nőtt, mígnem egy igazi lett belőle!

- Vadásszuk le!! – jött valakitől az ötlet, és hirtelen mindenki a bölény után rohant.

- Hé, nem adtam erre parancsot!! – mérgelődött az Álomtolvaj és ekkor jött el az idő. Macska a botjával kikapta a lány kezéből a pálcája végén lévő álomfogót és Katicának dobta.

- Kapd el!

- Meg is van! – fogta meg és ketté törte. A ki lepke azonnal ki is repült belőle, Katica pedig azonnal elkapta és megtisztította a jojójával.

- Viszlát kis pillangó. – integetett neki mosolyogva.

- Tessék. – adtam át neki a visszaváltozott kis bölényfigurát, amit Au szedett fel nekem a földről.

- Köszi. – mosolygott és feldobta az égbe: - Csodálatos Katicabogár! – kiáltotta, s egy perc alatt minden vissza is tért a megszokott kerékvágásba.

A gonosz lány is visszaváltozott, s játéklovával a kezében ült a földön.

- Hogy kerültem ide? – nézett körbe.

- Szép volt. – nyújtotta az öklét Katica, és mind a 3 macska lepacsizott vele.

- Aaaaaaaaaaaaaaa olyan boldog vagyok, hogy segíthettem nektek!!! – kezdtem el ugrálni és Au is ezt tette. Kicsit mondjuk furcsállták, de amondó vagyok: ez még belefér.  ;)

- Akartam kérni tőletek aláírást… de a másik ruhámban hagytam… - csaptam a homlokomra. – Idióta vagyok…

- Nyugi, azt még elintézhetjük, de… Szóval…. meg akarjátok tartani a gyűrűmet? – kérdezte félve Adrien.

- Jahj bocsi, dehogyis!! Nem nyúljuk le a munkád, neked úgyis jobban megy. – nevettem. – Odaadom, úgyis mindjárt lemerülünk. – néztem a gyűrűmet, amin az utolsó előtti mancsnyom villogott, ahogyan Au farokdíszén is, ami most vettem csak észre, hogy ugyanúgy viselkedett, mint az igazi gyűrű. Amúgy fogalmam sincs őbelé meg hogy vittük át az erőt - *megvonom a vállam* .

- Nekem mennem kell, mert az én talizmánom is villog. – fogta Katica a fülbevalóját. – Köszi, hogy segítettetek, azért talán még összefutunk. – mosolygott. – Au Revoir! – dobta el a jojóját és már el is tűnt.

- Még mindig csodálatos… - sóhajtott Macska utána nézve.

- Igen, ő a Miracolous Katica. – kuncogtam. – Na gyere, visszaadjuk a gyűrűd. – intettem és bementünk egy elhagyatott kis utcába.

- Az nem baj, hogy ha leveszitek, meglátom, ti kik vagytok? – kérdezett a fiú.

- Annyira nem zavar, úgyis egyszeri alkalom volt… csak ne nagyon híreszteld ;)

- Oké. – mosolygott.

- Kész vagy Au? – néztem sárkányomra, s ő bólintott.

- Viszlát cuki macska fülek… - simogattam meg őket.

- Okkééé… - nevetett Adrien.

- Bocs, mindig vágytam egy ilyenre… Fáj a búcsúzás. – nevettem kínosan. – No rendben… Karmokat be! – mondtam, mire a ruha ereje visszaszállt a testemről a gyűrűbe, majd Aurórán is összpontosult az övé a farokdíszében, ahonnan átszállt az igazi gyűrűbe, s végül onnan Plagg pottyant elő a tenyerembe.

- Üdvözlöm kishölgy. – mosolygott rám.

- Még cukibb vagy mint hittem. – mosolyodtam el.

- Plagg! – örült meg Adrien is.

- Jó téged újra látni! – üdvözölte Plagg is, és levettem ujjamról a gyűrűt.

- Tessék, nálad jobb kezekben van. – tettem a tenyerébe mosolyogva.

- Köszi. – vette az ujjára.

- Egyébként nyugodtan leveheted azt a kendőt, tudom, hogy ki vagy… Adrien.

- Most komolyan?? Honnan?

- Titok. – mosolyogtam.

- Akkor… - vette le magáról a ruhákat. – Talán Katica igazi kilétét is tudod??

- Mondjuk úgy, hogy tudok egyet, s mást. – nevettem. – De sajnos nem mondhatom el… Nyugi, neki sem mondom meg, te ki vagy.

- Huh, köszi… De olyan kíváncsi lennék rá, hogy fest álarc nélkül.

- Egyszer biztosan rájöttök majd. – feleltem bíztatóan. – Nah és most, bár Katica nincs itt… de… - kotorásztam a zsebemben, s elő vettem egy halom meggyűrt lapot, meg pár velük kieső tollat. - Kaphatunk aláírást?? *O*

Így alakult hát Párizsi látogatásom. Nem pont így terveztem, de talán még jobb is volt, mint számítottam!

Hazafele jövet még vissza kellett vinnünk a dzsekit, meg a kendőt oda, ahol Auróra találta őket, majd szerencsés voltam, mert találkoztam egy sárkányos csajjal. Kiderült, hogy ő is Aurandéli, szóval tudott nekem Sárkányérmét felváltani euróra.

Végre vehettem Croissant-t!!! ^^

- Az ott nem Marinette?? – húzott be hirtelen Au egy lámpaoszlop mögé. Aminek persze semmi értelme nem volt, de mindegy is XD

- De, szerintem ő az! – ismertem fel a fekete kabátos, rózsaszín nadrágos, fekete hajú lányt.

- Nah neeeeeeee…. – néztem végig ahogyan bemegy az utca tulsó oldalán lévő boltba.

- Egész végig az orrunk előtt volt, és nem találtuk meg! - csaptam a homlokomra – Gyere Au, most veszek kaját!! – rohantunk oda, és betértem a boltba. Marinettet is még ott találtam.

- Jó napot, szia! – köszöntem széles mosollyal az arcomon.

- Szervusz, mit adhatok? – mosolygott rám az anyukája is.

- 6 Croissant-ot kérek ^^ - voltam épp elképesztően boldog.

- Máris adom. – ment hátra zacskóért.

- Te új vagy itt? – kérdezett közben Marinette.

- Ami azt illeti csak túristák vagyunk. – mosolyogtam.

- Te és ki?

- A sárkányom. – mutattam ki a bolt előtt egy lepkével játszadozó Aurórára.

- A sárkányod…? – hűlt el és felmért tetőtől talpig.

- Te vagy Mau? – gondolkozott hangosan, aztán ijedten befogta a száját.

- Igen, örvendek a találkozásnak! – nevettem és elővettem egy papírt.

- Macska adott aláírást, már csak Katicától kéne egy…. – nyújtottam neki, mire teljesen elhűlt. De azért átvette és megírta nekem.

- Nyugi, megőrzöm a titkod. – suttogtam, bár egyedül voltunk most a boltban.

- De honnan jöttél rá? – lett mostmár ismét barátságosabb.

- Vannak forrásaim. – mosolyogtam. – És a kint ugrándozó Auróra is nagyon örvend, hogy megismerhetett.

- Tessék, itt van a Croissantod! – jött vissza mosolyogva a hölgy és átadta a zacskót.

- Köszönöm szépen! – fizettem ki.

- Egyébként Vera vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. – intettem Marinettenek. – Még talán látjuk egymást, Viszlát!

- Nah?? – ugrott oda Au, mikor kijöttem.

- Van kajánk és aláírásunk!!!! – ugráltam. – Ideje mennünk!

- Igaz, gyere!! – vett fel a hátára, és repültünk is hazafelé. Már sötétedett, felvillant az Eiffel torony fénye is. Gyönyörű volt.

Csodálatos volt naplementében hazarepülni Párizsból! Még jobb lett volna, ha nem északnyugatnak kell repülnünk, mert alig láttam a Nap fényértől.

Közben megettük a Croissantokat, Au is kapott egyet meg én is, a többi pedig a többieknek volt félretéve. Nagyon ízlett *-*

- Aaaa, csodás nap… vagyis miracolous nap… - kuncogtam hátradőlve. Ember, hogy én milyen jókat tudok derülni a saját, béna szóvicceimen XDD

- Az ám! – nevetett Au is. – Már csak… egy dolog nem fér a fejembe.

- Mi lenne az, Aurórám?

- Itt volt a lehetőség… miért nem mondtad el nekik, hogy ki a másik? Már mióta várjuk, hogy végre kiderüljön, és összejöjjenek!!!

- Tudom Au, de valahogy úgy éreztem… nem biztos, hogy jó, ha külsőleg avatkozunk ebbe bele. Azt hiszem, erre maguktól kell rájönniük… - mosolyogtam – Az lesz a legjobb, ha kivárjuk.

- Akkor sokat kell várnunk… - szomorodott némileg el.

- Van, amire érdemes várni. – néztem meg az aláírt lapjaimat. – És én most boldog vagyok az aláírásaimmal ^^

***

Otthon persze hatalmas kupi fogadott. Mintha bomba robbant volna, vagy… mintha 4 sárkány füstfogócskát játszott volna -_-

- Veraaaaaa – ugrottak mind nekünk és összenyalogattak.

- Sziasztoook, ti is hiányoztatok!!! – ölelgettem én is össze őket.

- Mi történt idehaza? – néztem körbe.

- Unatkoztunk…. – nevetett halkan Füsti.

- Azt látom. – mutattam fel a szétdobált fogkefémet.

- De a fogasodra vigyáztunk! – újságolta mosolyogva Drágakő.

- Ó, akkor semmi nagy baj ^^ - nyugodtam meg. – Holnap kitakarítunk, de most vacsora, aztán írnom kell, míg bennem van a story!!!! Nagyon sok mesélni valónk van!!!

- Komolyan átváltoztatok Macska gyűrűjével??? – lettek izgatottak a többiek, miközben a vacsoránál meséltünk.

- Aham, és mi is beszálltunk a harcba!! – mesélt tele szájjal Au.

Nagyokat nevettünk, majd végül elmosogattam és leültem legépelni az egész storyt. Bár több napig tartott, mert elég hosszú volt leírni, de azért meglett végre *-*

Alig várom, hogy eljussatok ezekhez a sorokhoz, nagyon remélem kedveteket leltétek az én kis kalandomban.

De sssst!! Tudjátok… ez mind egy amolyan.. „miracolous” titok ;)