~ Mondd azt nekem, Sors...

Mondd azt, hogy menni fog.
Hitesd el a szépet, a jót.
Mondd, hogy "képes vagy rá, ne add fel!"
...aztán köpj arcon a semmivel.

Mond, hogy csak én tudhatom.
Hogy én megállíthatom.
Elkezdhetem, folytathatom,
És végül a véget a magam oldalára vonhatom.

Mondd, hogy nem véletlenül én...
Hogy van bennem egy különös én.
Egy darab, ami majd mindent összerak,
Nem adja meg magát a ráncoknak.

Mondd, hogy nem értelmetlen.
Akkor sem ha kopár, kietlen a lelkem...
Mondd, hogy elérem amiért küzdök.
Mondd, hogy nem hiába vagyunk küzdők.

Mondd, hogy fontos az értelem, a tartalom,
Egyként az életen és a szavakon,
Mondd, hogy fontos lehet egy szó, melyet én mondok.
Mondd, hogy enyém lehet a gondolat, mit színre hozok.

Mondd, hogy vagyok valaki ezen a portán...
Aztán, ha úgy tetszik, vágj pofán.
Erősebben, mint eddig bármikor, hiszen miért is ne?
A végén a lényeg úgyis az lesz: nem leszek én semmi se.






Csak mondja már meg valaki, hogy miért csak az ilyen depis versekre van kreativitásom...