Az utolsó Minwi - 1. fejezet

" - Hol.. hol vagyok? - emeltem fel fejemet az avarból, de csak sötétséget láttam. Vagyis... azt hiszem nem is láttam ekkor még semmit. A nagyon nagy semmit. Azt sem tudtam még talán, hogy létezik olyan, hogy látni valamit...
Füleltem hát ösztönösen, mert volt két szép nagy fülem, azokat forgattam minden felé. De nem volt nagy zaj, csak a szél fújta a leveleket, egy-két bagoly huhogott, s rovarok zümmögtek. Persze ekkor még azt sem tudtam mindezek honnan is jönnek, mihez tartoznak. Sötét éjszaka volt.
Szaglásztam is, fű illatát éreztem és mocsár bűzét. Madarak, rég messze lopakodott nyestek és nyulak szagát.
Nem tudtam mi az a hely, ahová kerültem, nem tudtam mi történik körülöttem. Nem tudtam, hogy mi vagyok én... Csak azt éreztem... hogy ver a szívem.
Ekkor születtem meg.


Mozgolódni kezdtem, s zörgött alattam az avar, füleltem hát és szaglásztam, hogy mi is az alattam. Beleharaptam az egyik levélbe, de ki is köptem, mert nem ízlett.
Aztán ahogy így botorkáltam, másztam az ismeretlen világban, ahová cseppentem, végül a fejem nekiment puhán valaminek. Megszaglásztam és megnyaltam. Egy nagy tojáshéj volt. Ebből keltem én ki.
Nagy szél támadt és én dideregni kezdtem. Csontig át voltam nedvesedve a tojás belső folyadékától, melyre szót nem ismerek. Össze kellett kuporodnom, s elkezdtem lenyalogatni magamról azt a magzatvíz szerű anyagot. Közben némi szőrt is nyeltem, ugyanis az egész testemet az borította. Majd ezt követően gondoltam egyet, és a tojás héjat is megettem. Ezzel el is nyugodott a gyomrom korgó éhsége. Összehúztam magam, számat elégedetten nyaldostam meg apró nyelvemmel, s figyeltem tovább a szagokat és hangokat. De eltűnt a tojás erős illata, a szél lassan szerte fútta... Azonban a levegő gyorsan körbe-körbe járt engem... és nem történt semmi. De megindulni sem mertem 4 kis tappancsomon. Ahogy így mozgolódtam, furcsa suhogást hallottam. Később rájöttem, ez a szárnyaim hangja, ahogy fel-le mozgattam őket.
Egészen nyugodt voltam, annak ellenére, hogy nem volt körülöttem senki sem. Ám egyszercsak valami motoszkálást hallottam meg, mire oda meredtek fülecskéim és erősen figyeltem. Lapítottam elsőnek, de aztán felbátorodtam, és újszülöttekhez nem mérhető nagy bátorságot tettem. Hívó hangot hallattam.
- Nyeh. - mondtam valami hasonlóan hangzó, furcsa, vékony, vinnyogó hangot. De nem jött válasz.
- Nyehh... Nyeeeeh. - vinnyogtam tovább, mire az a valami, ami a bokorban volt, elfutott.
- Errr.... - kapcsoltam hirtelen valahogy ijesztően mély hangra, mire még egy madár is ijedten repült el, s közben hangosan károgott.
- Rrr...... - nyugodtam ismét el, s végül gondoltam talpra állok.
Próbáltam ráállni mellső lábaimra, de amint felemeltem az egyiket, a másik összerogyott. Végül előre dőltem és hátsó lábaimra próbáltam rátámaszkodni. Végül viszonylag nagy karmaimmal végre sikerült megfognom a talajt, s így fenekem az égnek meredt, míg szügyem a földhöz lapult. Megálltam így kicsit pihenni, s mert féltem, hogy egy rossz mozdulattal ismét elesek.
De végül áthelyeztem a súlyomat a hátsó lábaimra, és nagy nehezen felemeltem testemet négy lábra. Terpeszben álltam, hogy rendesen tartsam magam. Nagyon nehéznek bizonyult a testem és lábaim hosszúak voltak. Megtettem egy lépést előre... majd még egyet és még egyet, míg meg nem inogtam, de sikerült talpon maradnom.
Igazi kaland volt ez ekkor még, és nagyon boldog voltam a sikertől. Jó kedvűen meg is lengettem rövid kis farkam, s ismét halk, vékony hangot adtam ki.
- Ííííííííííííí! - nyüszítettem jókedvűen és futni kezdtem, míg egy gödörbe nem estem, minthogy mint mondom, még vak voltam.
- Grrrr.... - morgolódtam, de nem tudtam kimászni, bár azt hiszem nem volt túl mély a gödör. De nem is találtam a tetejét... Nem tudtam hogyan tovább.
Ott feküdtem egészen addig, míg valami addig meg nem történt dolog történt körülöttem. Hajnalodni kezdett.
Feljött a nap és így kezdett világosodni. Nem láttam ugyan sok mindent, de azt érzékeltem, hogy világosabb kezd lenni. Ettől pedig... elálmosodtam.
Letettem hát a fejemet ott ahol voltam a földre, két lábam közé. Összehúztam magam és a szárnyamat leengedtem magam mellé.
Találtam magam alatt pár levelet, azt, amennyit csak találtam magamra kotortam, meg még egy kis földet is. Így melegített is és biztonságban éreztem magam. Nem hiszem, hogy sok látszódhatott belőlem. Ugyanis, bár ekkor még nem tudtam, de bundám barna volt, nagy fehér foltokkal. És ez, a levél és föld keverékkel betakarva valahogy rejtőszínt kölcsönzött nekem.
Elpihentem hát nyugodtan és hallgattam ahogy a madarak csicseregni kezdenek.
Ahogy így hallgattam végül pedig természetessé vált... S minthogy nyugalom volt, s egyre nagyobb fény, ami még így is bántotta a szememet... fejemet betettem apró szárnyam alá, s elszunnyadtam. "

~Szeretem, ha látom...

Szeretem, ha látom,

Hogy örülnek, hogy látnak;

Szeretem, ha újra

Rám találnak.

Szeretem, ha látom,

Nem csak én vagyok a világon,

De szeretem, ha látom,

Fontos vagyok:

Én és az Álmom.

~Azt akarom...

Azt akarom, hogy felnőttként is gyermek legyek lélekben.... és hogyha egyszer már felnőtt leszek.. vagy csak egy öreg asszony.... akkor is legyen miért élnem. Legyen miért dolgoznom. Legyen kinek írnom. Legyen mire visszatekintenem, s legyen aki visszatekint rám.
Azt akarom, hogy ha felnőtt leszek.. és talán már más lesz a művész nevem... Akkor is legyen bennem valami, ami HTTYD Fogatlan. Akkor is mellettem legyenek a sárkányaim lélekben. Auróra örökké a lelkem tükre legyen. És ha egyszer felnövök.... és munkába kell hogy álljak.... boldog legyek azzal amit csinálok. Elmehessek a Dream Works-höz... Hogy megköszönjem nekik... Hogy megmutatták mit akarok csinálni az életemben. Hogy megkaptam tőlük Aurórát. És a barátaimat. Hogy megmutatták... az utamat.

Mert én örökké gyermek leszek. Én örökké HTTYD Fogatlan leszek. Örökké egy kicsit Auróra leszek... Örökké álmodni fogok, és szárnyalni. 

~ W.Sz.V.

Így ne csinálj forrócsokit!!!

Sziasztok, ez ilyen kis hát.. nem is tudom micsoda lenne XDD

Nah jó, kezdjük az elején, és értelmesen!!!!
Az volt, hogy a minap hazafele megyek a sárkányokkal a suliból, aztán mondom de innék egy forrócsokit... Aztán eszembe jutott, hogy kéne hozzá pillecukor, mer mindig a filmekben mályvacukrot vagy mit tesznek bele °^° (jó, tudom, valszeg nem ugyanaz a kettő de legalább a látszat meglegyen xddd) Nos.. nem volt meg.

Vettünk is pillecukrot, majd otthon ledobtam a vízes cuccom (merthogy egész nap esett az eső) és nekiláttam megalkotni a forrócsokit *-*
Nos először úgy volt, hogy forrócsoki porból lesz meg tejből, és forróra melegítem. Majd kiderült, hogy nincs forrócsoki por -_-
- Bocsi, de túl finom volt :(( - mentegetőzött Aqua.
- Oké.. akkor... öhm.. sima kakaópor is jó lesz. - néztem be a szekrénybe.
- Én múltkor láttam a spájzban egy mikulás csokit amit sütéshez szoktunk használni. Azt nem teszed bele? - vetette fel Auróra.
- De.. az nem bevonó massza? - nézett rá Fagyi.
- Hát az nem túl finom.. én éveken át volt hogy csak olyat kaptam     -_-    - mondta Drágakő s fújt egyet.
- Megnézem. - mentem ki a spájzba, s lám tényleg volt egy nagy mikulás. Behozom, nézegetem.
- Hát bevonó masszának bevonó massza.. de idei, ugye? - forgattam.
- Add ide!  -vette át Füsti és körbeszagolgatta, majd megnyalta a csomagolást... végül így szólt: - Aham, idei.
- Wáóó ezt a kilsejéről tudod?? *-* - lelkesültem be, és éppen azon kezdtem képzelődni, hogy minden kaját a boltban Füstivel fogok megszagoltatni, hogy nehogy baja legyen.. mikor benyögte:
- Nem.. rá van írva a talpára.
- Ezzel összetörtél -_-
- Bocsi XDD - röhögött.
- Nah, akkor ez jó lesz!! - vettem ismét kezembe a csoki mikulást és a pultra helyeztem egy bögre mellé. Majd a hűtőből tejet vettem elő, teletöltöttem a bögrét és rátettem a tűzhelyre. Ám nem gyújtottam meg.
- Fagyi, lennél olyan kedves? - mosolyogtam rá.
- Szívesen. - mosolygott szerényen és tüzet fújt az edényre.
- Köszi, pont jó lesz! *-* - vettem magam elé a tejet.
- Nahh akkor!! - mondtam s fogtam a mikulást, és a felét beletörtem. Nos ennek következtében ilyen pár miliméteres kis csoki darabok úszkáltak a tej tetején -_- De nem ez volt a baj. Hanem, hogy belekóstoltam és totál íztelen volt.
- Háttt.... - vágtam fintort.
- Na milyen? - néztek rám a sárkányok úgy, mint aki megváltást vár.
- Kóstoljátok meg... - toltam eléjük és belenyaltak.
- Háttő....
- Olyan mint a....
- Mint a....
- Nem is tudom....
- Mint a többhetes bevonócsoki -_-  - mondta ki Füsti, amit mind éreztünk és gondoltunk.
- Őőő.. talán egy kis cukor feldobja!! - raktam bele egy kis cukrot és belenyaltam.
- Nah?
- Hát ebbe nagyon sok cukor kell :(( - vágtam fancsali képet.
- Tegyünk bele rendes kakaóport is! - borított bele egy kanállal Au.
- Meg még egy kis cukrot! - ugrott fel a pultra Füsti és hamarosan már mindenki ott volt a forrócsokim körül, csak én nem.
- És egy csipetnyi fahéj!! - szórta bele Drágakő majd elém tolták.
- Most próbáld meg *-* - néztek rám ismét elkeseredett pásztorokat megszégyenítően, akik éppen a hőstettre várnak.
- Okkkéééé.... - bizonytalankodtam és belekóstoltam... és.. egyszerűen..... *-* azt éreztem hogy... *--*
- Hát, ennél jobb nem lesz -_-  - mondtam csalódottan s vállat vonva bevittem az asztalra.
- Ahj... - forgatták meg a szemüket és Drágakő utánam hozta a zacskó pillecukrot.

- Itt van. - tette le az asztalra, s leültem.
- Köszi. - simogattam meg a fejét majd egy kiskanállal nekiálltam kanalazni a furcsa forrócsokim.
- Muszáj így innod mindig a forrócsokit? - fogta be a fülét Auróra.
- Igen ^^ - ittam tovább.
- Nah és a pillecukrot nem teszed bele? - tolta felém Aqua.
- De igen.. - vettem ki egyet a zacskóból. - Nos akkor... lássuk a medvét! - szóltam drámaian és magasról belepottyantottam a kakaóba.
Mondhatom, nagyon szép összhatást értem el, ahogy a habos pillecukorra milliméter nagyságú csokidarabkák tapadtak, mint valami apró halak o.O
Megkóstoltam hát  és megkellett állapítanom valamit: Még mehetett volna bele cukor.
Egyszerűen annyira íztelen volt a forrócsoki / kakaó a pillecukor édessége után, hogy pár pillecukor után rosszul lettem tőle!



Tehát a megállapítás:

Pillecukor magában: Finom!
Forrócsoki (tejből és csokiból): Finom!
Forrócsoki (tejből és forrócsoki porból): Finom!
Forró Kakaó (melegített rendes kakaó): Finom!
Tejbe beleolvasztott bevonómassza-mikulás kakaóporral, cukorral és fahéjjal keverve (magában sem, de + pillecukorral:):  NAGYON NEM FINOM!!!


Tehát, hogy ne csináljunk forró csokit???

Semmiképp ne melegíts tejet,
rakj bele fél bevonómassza-mikulást,
tegyél bele legalább 1 evőkanál kakaóport,
2 evőkanál kristálycukrot,
és egy csipetnyi fahéjat!!!

De ha mégis, több cukrot tegyél bele, és ne egyél hozzá pillecukrot!! Hidd el, nem lesz finom.





Na szerbusztok, remélem tetszett nektek ez a kis rész! (: a Viszont olvasásra!

(Igaz forrócsoki történet alapján!!!)

- Amúgy Vera.. mit kezdjünk a maradék pillecukorral? - kérdezte Aqua.
- Nos.. van egy ötletem... - dörzsöltem össze a tenyerem.


- Ez tényleg jó ötlet volt, Vera! - fújt tüzet Fagyi.
- Tudom. - mosolyogtam elégedetten, miközben a folyosón felépített grillező tüze felett kis nyársakon sütöttük a pillecukraink, miközben odakint esett az eső.
- Jó étvágyat! ;)

Eltűnt...

Sziasztok...

Nos ezúttal csak annyit szeretnék mondani, szavakba önteni... hogy az "A tökéletes Tökéletlenség" 5. része késni fog, mert már majdnem megírtam.. mikor valahogy kitöröltem :'( írtam a bloggernek, hogy hátha visszahozzák nekem az előző mentést, de asszem tojnak rám.. Mindenesetre nem történt e téren semmi.. Nyilvánvalónak látszik, hogy nem fogom visszakapni.... De így már kevéssé van kedvem az újraírásához is...

Majd megírom, ha rászánom magam.. ugyanis elég hosszú volt... s akkor ha már újból írom, átgondolom újra, s talán változtatok pár részen :/

Sajnálom, ez számomra (is) nagy csapás volt....

A legközelebbi viszont olvasásra! (:

Baráti party

~Auróra~

- Szép jó reggelt! - ügettem be a a konyhába, ahol mindenki nagyban ette a reggelijét.

- Szia Au, mire a nagy jókedv? - mosolygott rám álmosan Vera. Valóban igazán jó kedvem volt.

- A szép életünkre ^^ olyan szépet álmodtam *-*

- Nah mit? - kérdezte Fagyi.

- Elmondom barátnőm ;) - öleltem át a szárnyammal. - Egy találkozón voltam *-* ott volt az összes barátom, mindenki aki számít, aki fontos, akit szeretek. Beszélgettünk, nevetgéltünk, éreztem magam valakinek.. valaki nagynak. valaki igazán szerencsésnek. Ígyhát mikor felébredtem megfogadtam h megbecsüllek benneteket! És így igazán jó napom lesz ma, már tudom!

- Ez jó ötlet Au, örülök :D - nevetett Vera.

- Na akkor ugye nem gond, hogy áthívtam mindenkit?

- MIVAN?? - köpte ki Vera sugárban a reggeli teát. Egyenesen szerencsétlen Füsti képébe. Mire Aqua röhögni kezdett és eldőlt a földön.

- Au, mégis hány sárkányt hívtál meg??? 

- Hát.... jobb ha majd meglátod és akkor tudod meg.

- Te sem tudod, mi? -_- - nézett rám Vera.

- Nem igazán XDD De nem az a lényeg!! Nagy baráti köröm van. - mosolyogtam.

- De ne aggódj a gazdikat is meghívtam.

- Dupla pffffffffffffffffff - ivott bele Vera megint a teámba, h kiköphesse.

- Szerzek egy esőköpenyt........... - morgott Füsti.

- Aham.. és hol férünk el ennyien? - néztek megint rám.

- A házban / a kertben, jó nagy úgyis.

- Ahhaaaaa.... de te szervezkedsz.. én pihenni fogok ma..... - sétált át a hálóba a köntösében.

- Martint is meghívtam.... - mondtam mosolyogva, mire megállt nekünk háttal.

- Nyertél... - sóhajtott fel és elment átöltözni. - Mindjárt segítek.

- Nah akkor gyerünk! *-*

*Este, mikor már mindenki itt volt*

- Hát ez csodás, mindenki eljött!!! *-* - mászkáltam a sárkányok között. Jó nagy parti volt, fél Aurandél sziget nálunk volt XD

Ott volt a meghívottak között Karom, Star, Csillag, Fly, Goldy, Sapphire, Deam, és még sokan mások. Meg persze a Gazdik, akikkel Vera beszélgetett nagyon jót.

- Khüm.. szót kérnék! - álltam fel egy kis emelvényre amit összetákoltunk színpadnak, bár Vera nem értette minek az nekem, mert nem mondtam meg :3 Mindj megtudja *-*

- Először is köszönöm mindőtöknek, hogy eljöttetek a partinkra! Örülök, hogy a barátaim vagytok!

- Mi is! - nevetett mindenki.
- Amúgy remélem már mindenkinél van sárkány pezsgő *-*  -emeltem fel egy kis pohárkát, s erre mindenki más is:
- Igen van!!! - szólt kórusban és ők is felemelték.
- Mi az a sárkány pezsgő? - kérdezte Niki Verától.
- Gyerekpezsgő, halolajjal elkeverve.
- PFFF!!! - köpte ki az éppen ivó Fanni.
- Már értem miért ilyen fura az íze! - tartotta magától jó távolra.
- Mondtam, hogy ne igyatok. - mondta Viki.

- Akkor, most eléneklek egy dalt nektek *-* - szóltam újra én.

- Na halljuk! - kiáltott valaki, s ismét nevetés következett.

- S elkezdtem táncolni a színpadomon, s aztán énekeltem. *-*

Valaki azt mondta, ne higyj,

mert csalódni fogsz,

De én csak ennyit mondtam erre:

Abban még szerintem nem lehet semmi rossz, 

Hogy ha valaki vágyik még a szebbre, a jóra,

egy pozitív szóra, egy színes fotóra,

legyen egy boldog óra, 

vagy csak egy perc, egyetlen pillanat,

ami a szívedben örökre megmarad.

Bevallom ettől a ritmustól felforr a vérem,

és az istentől is csak azt kérem,

Hogy ne múljon el soha, 

Ne legyen ostoba, 

Örökre velem maradjon ez a csoda.

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

- Honnan a fenéből jön a zene?? - értetlenkedett Vera a háttérben.

- Én azt hittem kihoztatok hangszórókat. - lepődött meg a mellette álló Bella.

- Mi aztán nem... - ingatta meg a fejét.

- Hogyha már hirtelen nem tudod, mit is tegyél,

Akkor gondold át újra,

Hogy az életedben mi mennyit ér,

És a szíved már tudja: 

A lényeg, öröm az élet, csak ezt kell elérned

És többé nem kell félned 

Senkitől és semmitől,

És a kín már többé nem gyötör.

Lángol majd a vér,

Megdobban a szív,

és rögtön tudom, hogy a zene kezei.

Engem semmi más nem érdekel,

Amikor a lelkem énekel!!

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

*S ahogy énekeltem leugrottam a színpadról a többiek közé, és köztük énekeltem, néha átöleltem az egyiküket, és azt hiszem tetszett nekik a produkcióm. Igazán szívből énekeltem nekik*

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

- Hát Vera, a sárkányod aztán tud énekelni. - jegyezte meg Timi

- Hát nem csodállom, az én sárkányom! - húzta ki magát Vera.

- Honnan tanulta? :D - kérdezte Emili.

- Jah, hát szoktuk hallani, ahogy Vera énekel a zuhany alatt. - jött oda vigyorogva Aqua.

- Ja, amikor azt az izét énekli tudjátok, hogy is kezdődik... - jött oda Drágakő és közben táncoltak a zenére.

- Oóóoóóó Afrika!

- Jaja!! - kezdték el énekelni, mire Vera elvörösödött és eltolta őket onnan.

- Nah, menjetek szépen táncolni.... ":D - vigyorgott kínosan.
- Már mindent értünk.. - nevetett Virág és Barbara is.

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.

A zenétől felforr a vérem,

ha játszom örül a szívem.

Szeretném megmutatni,

Hogy jobb adni mint kapni.....

- Hurráá!! - nevetett és ujjongott mindenki.

- Nagy ölelés sárkányok! - tártam szét a szárnyam, mire mindenki mosolyogva odafutott és majd szét nyomtuk egymást. Ahogy kinéztem a szárnyak és pikkelyes vállak fölött, Vera (ahogy épp Martinba karolva állt) és a többi gazdi arcát láttam, ahogy mosolyogtak ránk, s én is elmosolyodtam még jobban, s hozzá bújtam a tömeghez.

Tudom, nem lett egy igazán nagy szám... Ezt a részt mégis a barátaimnak ajánlom...! ;) <3

A tökéletes Tökéletlenség - 4. rész

" ~ Jahj kérlek, csak ébredj fel.... Feladok mindent, visszatérek az őseimhez, csak ne halj meg... - nyüszögött Krizokoll és gyengéden böködött az orrával. A szárnyai közt feküdtem egy apró barlangban, mellettünk tűz égett, kint még a vihar tombolt.
Félálomban tudatosult mindez bennem, mire végre kinyitottam a szemem, és láttam is vele rendesen.
- Mi történt? - hunyorogtam.
~ Hát végre felébredtél!! - örült meg és rögtön hozzám bújt.
~ Fel... - mosolyodtam halványan el és átöleltem a fejét. ~ De komolyan, mi volt ez az egész?
~ Elájultál... - válaszolt Krizokoll.
~ Nem az... előtte....
~ M-mire gondolsz? - kérdezte és láttam, hogy ideges, hogy erről kérdezősködöm, a farka vége is izgatottan tekergett.
~ Nem hallottuk egymást.... Legalábbis én nem téged, és..... valaki más belemászott a fejembe... - tapogattam a homlokom.
~ Én végig értettelek... biztos csak képzelődtél...... - felelte.
~ De olyan valóságos volt....
~ Csak halucináltál.... Ne törődj vele többet. - mondta meglepően szűkszavúan, és úgy tűnt ezzel lerendezte a témát. Kezemet nyugtatóan az oldalára tettem, ahogy ő kifelé nézett a barlangból. Nyugtalanságot, dühöt, sőt félelmet éreztem benne.
A szeme sarkából rám pillantott. A pillantása... borzalmakat sugárzott.
~ Krizokoll, mi baj van? - kérdeztem nyugtalanul és oldalának döntöttem fejemet is. Nagyot sóhajtott.
~ Semmi.... - s felém fordult. ~ Nincs semmi gond Alinda. Semmi okod aggódni.... Amint elül a hóvihar, már megyünk is hazafelé.... - mondta, és visszafordult a barlang bejárata felé.
~ Nem én aggódok.. hanem te. - feleltem nyugodt hangon, mire ismét rám pillantott szeme sarkából.
De tudtam, hogy erre már nem fog válaszolni. Lehunytam hát a szemem, és tollai között hamar el is aludtam.

***

~ Gyere Alinda, mostmár indulhatunk haza! - keltett fel puhán Krizokoll, és lassan kinyitottam a szemem. Megdörzsöltem, és felálltam, mire rájöttem.....

~ A baltát elhagytuk..... - csaptam a homlokomra.

~ Hogy lehetsz ilyen idióta, hogy?? - csaptam meg magam még vagy 3-szor, mire Krizokoll mérgesen lefogta farka végével a kezem.

~ Meg ne próbáld mégegyszer megütni magad... - morgott hangosan és elengedett.

~ A legfontosabb, most az, hogy haza jussunk valahogy.
~ Igaz... menjünk.. - ültem kedvetlenül a nyergébe, és elindultunk a hatalmas hóban.
Már nem havazott, csak magasan állt, ami már előtte leesett. Fehér volt a táj.. A fák roskadoztak a hótól, némelyik ág le is tört, némelyik fa kidőlt az erős széltől...
Felnéztem az égre, vajon hány óra lehet? A nap alacsonyan járt, késő délután volt azt hiszem. Nem sok esélyét láttam, hogy napnyugta előtt hazaérjünk.
~ Van ötleted, merre az út haza? - simítottam meg a nyakát.
~ Hát... - nézett rám. ~ Nem igazán....
~ Hmm.... - néztem hát körbe. Egy hatalmas fenyvest láttam, tőlünk jobbra, nem is túl messze, talán 100 méterre. Hatalmas fák voltak, egy domb tetején, egy völgy választott el tőle. És ahogy jobban megnéztem... a fák teteje felett egy füstcsóvát láttam felfelé törni.
~ Nézd Krizokoll, ott lakik valaki, talán Memno háza! - mondtam, és ő is megállt és odanézett.
~ Menjünk! - felelte és lassan kinyitotta hatalmas szárnyát. Meglengette kicsit, azt hiszem, elfagyott, és így melegítette be. Majd kitárta, ahogy csak tudta, lehajolt... És elrugaszkodott. Már repültünk is az égbolton.
~ Milyen szép innen a táj....  - mosolyodtam el. Hirtelen valahogy olyan.. boldogságot éreztem. Nem is tudom miért.. Rég éreztem ilyen nyugodtságot... Ilyen szabadságot....
Kitártam a két kezem és hagytam, hogy süvítve megkerülje a szél, úgy éreztem magamtól is repülök.
~ Mitől lettél ilyen boldog? - mosolygott Krizokoll, miközben már a fenyők felett suhantunk.
~ Nem tudom.. de azt hiszem végre egyszer jót aludtam. - nevettem halkan fel.
~ Értem... - ment el Krizokoll jókedve egy csapásra.
~ Mi a baj?
~ Semmi.... - sütötte le a szemét. ~ Figyeld, hogy látod-e Memno házát.
Kénytelen voltam ráhagyni szomorúságát. Ismét..... Hát kémleltem én is tovább a földet.
~ Nézd, ott a ház! - örült meg, és le is szállt mellette.
~ Hm, máshogy nézett ki, mint mikor legutóbb itt jártam.... - sétáltam közelebb a hóban, elgondolkodva.
~ Ezt hogy érted? Mi nézett ki máshogy? - érdeklődött értetlenül Krizokoll.
~ Valahogy nem volt ilyen.. lepukkant..... - találtam végre meg a megfelelő szót. És ugyancsak, egy rozoga kis kunyhóra találtunk, a semmi közepén gyakorlatilag. Úgy nézett ki, mint amit már évek óta nem laknak. Csak azt csodáltam, hogy eddig nem vettem még észre, pedig már az egész szigetet körbe repültük Krizokollal egy csomószor. Azt hiszem a fenyők rejthették ilyen jól el.
~ Mi legyen? - kérdezte Krizokoll.
~ Hát... azt hiszem már üres.. Szerintem húzzuk itt meg magunkat éjszakára, már sötétedik.... - néztem az eget és a rajta árválkodó Sarkcsillagot.
~ Nekem, megfelel. - felelte.
Közelebb léptem hát. A fa, amiből épült már korhadt, de az ajtó még a helyén volt. Puhán be toltam, félve, hogy mit találok odabent. Nyikorgott rendesen, bent pedig minden csupa por és pókháló volt, régi bútorok.
~ Nah? - kérdezett Krizokoll, s felé fordulva megvontam a vállam.
~ Eddig semmi... - feleltem, és beljebb mentem. Jobbra egy kis szoba volt, 2 ággyal, s talán ennyi is volt a szoba.. Még két ablak, egy nagy poros szőnyeg, egy pici asztal a sarokban, ami megbújt észrevétlenül.. Jah, meg még jó pár repedés a plafonon, ami le volt vakolva. visszamentem, és balra megtaláltam a konyhát, egy csomó edény még a tűzhelyen volt. Sőt.. étel főtt egy lábosban...
- Bableves? - emeltem fel a fedőt, és ahogy így gondolkodtam, egyszercsak egy kéz ért hozzá a vállamhoz hátulról.
- Hát maga? - szólt a hang kedvesen, de én úgy megrémültem, hogy elejtettem a fedőt, és egy ijedt sikoltás kíséretében távolabb ugrottam, a zsebemből meg elővettem a zsebkésem és az idegen felé tartottam.
- Nyugalom hölgyem, nem akartam megijeszteni. - mosolygott kedvesen egy öreg férfi. Meglazítottam szorításom, amivel a kést fogtam.. És végigmértem tekintetemmel.
Ritkás, fehér haja volt, rövid ősz szakálla... egy kicsit talán az átlagnál nagyobb orra.. De nagyon szép, értelmes kék szemei. Ruhái rongyosak, egy lyukas csizmában járt, és körülötte is érezni lehetett, azt a szokásos öreg-szagot, ami valamiért minden idősebb embert körül vesz...
- Nos? Leteszed a kést, vagy meg szeretnél ölni? - viccelődött, mire nagy nehezen eltettem a kést.
~ Alinda, ki ez??? - morgott kint Krizokoll.
~ Nem tudom....
- Ki maga?
- Norton a becsületes nevem. És magácskának?
- Alinda..... - feleltem kissé bizalmatlanul.
- Szép neve van kegyednek. Itt maradna velem vacsorára? Nagyon magányos vagyok egyedül ebben a házban.... - mondta kedvesen. Nagyon furcsa volt számomra a falubeliek gorombasága után.. kedves szavakat hallani.
- Hát.... - gondolkodtam, de Krizokoll ellenkezett.
~ Nehogy elfogadd!!
- Kint van a barátom.... neki is tudna tetőt adni a feje fölé? - kérdeztem aztán. Azt hiszem ezt valamiféle vizsgának szántam, hogy ha nem ijed meg Krizokolltól, vagy nincs ellenére, vagy ilyesmi... akkor esetleg maradhatunk.
- A sárkányodra gondolsz? - kérdezte anélkül, hogy kinézett volna az ablakon Krizokollra.
- I-igen... - feleltem furcsállóan. Ez az egész ház és "Norton" egy kész rejtély volt számomra. Volt benne valami bizsergetően különleges sugallat. Mint egy rezgés, ami átjár.
- Persze, erre gyertek. - mosolyodott el és kilépett a ház ajtaján, én követtem.
Krizokoll azonnal az öreg embernek nyomta az orrát, közben mérgesen morgott, hogy lássa nem viccel.
~ Ha bántani mered, megöllek!!
- Nyugalom, senki nem fog bántani senkit. - mondta nyugodt hangon és megsimította az orrát. Krizokoll, és vele együtt én is, teljesen elképedt. A férfi nem félt tőlünk, sőt, mintha már régóta ismerne minket, úgy járt-kelt köztünk.
- Gyertek. - mondta és már a ház mögött járt. Összenéztem sárkányommal, de úgy tűnt, ő sem sejt többet az egészből mint én.
~ Kövessük. - vontam hát meg a vállam és utána mentünk.
Volt ott egy olyan ajtó, ami a faluban például a sárkányaink lakóhelyeinek, vagy a sárkány orvosi pihenőnek lehetne a bejárata. Magyarán: akkora volt, hogy éppen beférjen rajta egy sárkány. Erre volt építve. Meg is lepődtem. Talán ennek a férfinek is van sárkánya? Vagy talán már csak volt?
- Erre! - nyitotta nagy erőlködés árán ki a hatalmas ajtót, és bizonytalanul beléptünk rajta keresztül a házba.
- Ez a ház nagyobb, mint amilyennek látszik.. - állapítottam meg. Eközben Norton épp próbálta becsukni mögöttünk az ajtót, de nehezen ment neki.
- Várjon, segítek! - rohantam oda és Krizokoll is segítségül nyújtotta nekünk baráti jobb mancsát, és így együtt betudtuk csukni.
- Köszönöm. - mosolygott ránk, majd kinézett az ablakon, s elgondolkodott.
- Ismét kezd feltámadni az a fránya szél.. - csóválta a fejét.
- Ne is mondja, onnan jövünk... - jegyeztem meg kicsit bátrabban, hogy ő is ilyen kedves velünk...
- Tudom. Már vártalak benneteket. - mondta halkan.
- Hogyan? - kerekedett ki a szemem meglepettségemben.
- Helyezzétek magatokat kényelembe! Mindjárt hozom a vacsorát! - váltott gyorsan témát és lassan elment a konyha irányába.
Mi (mint rájöttem), a ház azon részén voltunk, hogy balra ha elindultam a folyosón, egyenesen ott volt a bejárati ajtó. Mögöttem egy nagy, többnyire üres tér volt, ahol akár 2 sárkány is elfért volna szerintem. Krizokoll itt le is feküdt és ő is körbenézett.
Viszont ha tovább jött az ember a sárkány-bejárat felől, hamarosan egy kanapé állta útját, és mellette egy asztalka. Itt már meglepő tisztaság volt tapasztalható. A sarokban egy nagy ponyva takart valamit... Volt egy gyönyörű, nagy szőnyeg is. Vörös volt, aranysárga és fekete mintákkal. Középen egy nagy, fekete sárkányfej volt egy fehér körben, melynek homlokán egy fehér ellipszis alakú folt volt, s a két szeme és két orrlyuka látszott még fehéren.
Hosszan néztem, valahogy megigézett ez a minta, úgy éreztem már láttam valahol...
Aztán a túlsó falra tekintettem. Két egész falat eltakart egy-egy sor szekrény, ami telis-tele volt könyvekkel. Közelebb léptem és nézegetni kezdtem őket, végigsimítottam a gerincük. Olyan simák voltak.. Olyan hívogatóak...
Krizokoll mindeközben feszülten figyelte minden lépésem.
~ Mi az?
~ Olyan kellemes ez a ház.... - suttogtam és magam elé meredtem. Elbambultam, és csak szívtam magamba a ház öreg, mégis oly finom illatát. Sárkány-, élelem-, öreg-, és fa szag terjengett... és ez az elegy együtt ellenállhatatlanul nyugodtságot kölcsönzött a szívemnek.
- Itt is a meleg vacsora! - jött be Norton a szobába egy tálca étellel.
- Itt a leves neked.. - tette le a kis asztalkára, és illedelmesen odaültem, de megvártam az öreg embert.
- És egy füstölt hal neked... - tette le Krizokoll elé, a nem túl kicsi halacskát. Krizokoll szemét meresztve bámulta az ajándékot.
~ Sok halat ettem már életemben... de ilyen hatalmasat meg honnan fogott??? - nézett az öregre. Akaratlanul is kuncogni kezdtem a jeleneten, és persze Krizokoll arcán..
- Különleges módszerem van.. - mosolygott a szeme sarkából az öreg és visszament a konyhába mégegy tányér ételért. - Ti egyetek csak.
~ Alinda, valahogy nem tetszik nekem ez az ember.. Mintha.. olvasna a fejemben!! - szólt hozzám, mikor az öregember már kiment.
~ Mi ebben a nagy dolog, én is épp ezt teszem. - kuncogtam ahogy elkezdtem enni a levest.
~ Látom téged cseppet sem aggaszt. - csapta mérgesen hátra fülét, mert szerinte nem vettem elég komolyan a helyzetet.
~ Most mi a problémád, szerintem kedves.... Nem úgy mint azok a falusiak....
~ Igen.. túl kedves is.... Ne dőlj be mindenkinek aki egyszer az életben kedves hozzád.
~ Most meg mi bajod van? Tán benned sem bízzak? - akadtam ki. Itt teljesen elvesztettem a fonalat, hogy miért ilyen velem. Tudtommal nem tettem semmi rosszat...
~ De, bennem bízz, de őt még nem ismerjük eléggé!!
~ Látom már honnan fúj a szél... - húztam össze a szemem és megálltam az evésben. Már amúgyis a felét megettem.
~ Miről beszélsz?
~ Nem akarod, hogy bárkiben megbízzak, rajtad kívül! Azt akarod, hogy csak veled legyek, és féltékeny vagy, hogy már nem csak benned bízok!
~ Mi? Nem, nincs igazad....
~ Krizokoll.... Nem tudom mi baj van veled... talán ez, talán rosszul érzem.. De nagyon nem vagy rendben... Rendezd le magaddal a problémád kérlek, mert én nem tehetek semmiről! Vagy ha igen, akkor most mondd el, hogy mit tettem...
~ Semmit....... - sütötte le a szemét.
~ Csak.. féltelek. - nézett maga elé és csönd lett. Meghatottan néztem, őt, aki nem mert most a szemembe nézni. Lehajolt a halért, megette egy harapásra, s letette a fejét a teste mellé, szárnyát pedig rá hajtotta.
~ Ne haragudj...... - hajtottam le én is a fejem és könnyezni kezdtem.
~ Ugye.. nem sírsz? - nézett fel rám.
~ Nem..... - fordítottam el az arcom. Szánalmasnak éreztem magam....
~ Nem haragszom... Kérlek, te is bocsáss meg.... - jött oda hozzám és az arcomhoz nyomta az orrát. Ránéztem könnyes szemekkel... De az övé sem volt boldogabb. Tényleg nagyon aggaszthatta ez az egész, még sosem láttam ilyen gondterheltnek. Én meg veszekszek vele.. Akkora egy.....
~ Nyugi... - nyalt meg, mielőtt csúnyákat gondoltam volna magamról...
~ Köszönöm.... - öleltem át.
- Szükségem van rád Krizokoll.....
~ Nekem is rád..... - fújt egyet, s füstbe burkolóztunk így ketten.
Ahogy résnyire kinyitottam a szemem, láttam, ahogy Norton mosolyogva minket néz.. Majd vissza ment a konyhába.

***

Miután megettem a vacsorámat, és Krizokoll is nyugodtan visszahelyezkedett a helyére... Megfogtam a tányéramat és kivittem  konyhába. Norton a kis asztalkánál épp befejezte az evést. Rám mosolygott, majd felállt és mosogatásba kezdett. Elgondolkodtam, nem tudtam mit mondjak neki...
Odaléptem halkan mellé, hogy én is elmosogassam  tányéramat, de ő gyengéden kivette a kezemből, és elmosta nekem.

- Ne haragudjon ránk kérem.... A barátom egy kicsit aggódik az idegenek miatt....
~ Hé!
- És.... velem sem volt senki ilyen kedves, már jó ideje... - hajtottam le a fejem.
- Nem voltak kedvesek? - nézett rám kissé meglepetten.
- Hát édesanyád nem bánt jól veled? - nézett egyenest szemembe.
- Sosem ismertem az édesanyámat.... - kezdtem pityergésbe.
- Na.. na és apukád? - döbbent le, és egészen elsápadt.
- Őt sem.... - sírtam tovább, de most felnéztem rá.
Tekintete fájdalmat sugárzott.... De ez nem csak sajnálat volt.. személyes fájdalom gyötörte..... Leült egy székre, és a homlokát fogta egyik kezével. Csak nézett maga elé, és nem tudott megszólalni, hosszú percekig.
- Honnan jöttél.. hol nőttél fel? - nézett most rám fájdalmasan.
- Itt a szigeten, nem messze innen.. vagyis.. azt hiszem nem lehet nagyon messze... Megvallom, nem nagyon tudom, merre vagyunk a falunkhoz képest...
- A Narancs-falu az otthonod? - kerekedett el a szeme. - Itt a Paradicsom szigeten?
- Igen...
- Ez így nem jó.. Nem így kellett volna lennie.... - állt fel idegesen és átment a nappaliba. Én értetlenül rohantam utána, hirtelen nagyon  gyorsan ment.
~ Mi történik? - kapta fel Krizokoll a fejét. Én is megálltam az ajtóban, míg Norton idegesen fel-alá sétálgatott és magában motyogott.
- Nem így kellett volna történnie.... Meghaltak volna..... ? .. Mi lesz így a-.... - s megállt és rám nézett.
- A mivel mi lesz? - kérdeztem, és Krizokoll mellé léptem. Hosszan nézett minket, és közben gondolkodott. Majd lehunyta a szemét.....
~ Most mit csinál? - kérdezett Krizokoll.
~ Fogalmam sincs.
- Rendben.. azt hiszem akkor rajtam áll a dolog..... - suttogta és kinyitotta lassan öreg szemeit. Ráncos arca ismét ránk mosolygott, de már kevésbé jókedvűen, mint azelőtt.
A szoba másik sarkába ment, s a lepel alól, egy különleges tárgyat vett elő. Sőt kettőt. De nem tudtam mi lehet az. Csak azt, hogy különleges....
- Tudod-e, hogy mi ez, Alinda? - kérdezte és közelebb lépett hozzám.
- Sajnos nem igazán.... - feleltem.
- Ez egy hegedű.... régi darab, fiatal koromban csinálta nekem a nagyapám.
- Gyönyörű.... - simítottam meg a lapját gyengéden. Valóban el voltam ragadtatva... mint egy isteni adományra, szent tárgyra néztem rá...
- Igen az.. Annak, aki képes meglátni benne a szépet. - mosolygott rám, s én is halovány mosolyra húztam a szám.
- Ezeken a szigeteken nem nagyon tudnak még a létezéséről.... De messzi vizeken és földeken sok művésze van.
- Miért, mire való? - kérdeztem tőle.
- Muzsikálásra. - felelte lágy hangon.
- Úgy érti.. olyanra mint a dobok, meg amikor a tűznél énekelnek a gyerekek?
- Nem.. ez annál sokkalta több. Tud lenni finom is és lágy.... mint egy fuvola..... vagy erős, durva mint egy hatalmas, mély döngésű dob... Utánozza a madarak dalát, és a sárkányok zaját is.
Magyarázta, és elképedve képzeltem, milyen lehet a hangja, ennek a csodás hangszernek.
- Ön tud rajta játszani, nem igaz?
- Igen. És nagyon szeretek...
- Bemutatná nekem a hangját? - kérleltem.
~ Emberek.... - forgatta meg a szemét Krizokoll. Azt hiszem őt nm nyűgözte úgy le, mint engem.
- Igen, arra készültem. - mosolygott, és álla alá vette a hegedűt. Egy rúdat vett a másik kezébe, amin valamiféle szőr volt, s meghúzta a hangszer egy húrján. De rémes hangot adott ki, Krizokollal mindketten összerezzentünk.
- Bocsánat, még be kell hangolnom.... - kért elnézést, s elkezdett csavarokat tekergetni rajta, közben húzta a szőrt a húron, és a hangja folyton változott.
- Mostmár jó lesz... Mit játszak el nektek? - nézett rám újra, aki közben már Krizokoll mellső mancsai között ültem törökülésben.
- Azt hiszem ön elég jól ismer bennünket... Valamit, ami eszébe jut ha rám néz... Kíváncsi lennék. - feleltem halkan. - Ha már érzelmekre is képes...
- Rendben. - nevetett halkan egy pillanatra fel, majd ismét komoly lett. A szemembe nézett. Láttam az övében azt a fájdalmat, amit az enyém sugárzott. Azt hiszem meglátta bennem a borzalmakat.
Ezután ismét felemelte a hangszert, álla alá a hegedűt, kezébe a vonót.. Merthogy az volt a neve, mint később megmondta... Egy pillanatig csak állt, csukott szemekkel... Majd lassan újra kinyitotta, s játszani kezdett.

A hegedű hangja olyan selymes volt, a vonó egészen ráfeküdt, összhang járta át a testem.. Minden egyes hang megérintett... Ez valóban az érzéseimet tükrözte....
Csak hallgattam, s egészen elbódultam tőle. Nem akartam, hogy valaha is vége szakadjon, ennek a földön túli muzsikának.... A fantáziám is megindult.... Egy zöld réten találtam magam gondolatban, hatalmas fű, ami a derekamig ér.. Mindenfelé virágok.... A kezemmel végigsimítom a fű tetejét, ahogy sétálok benne.... A naplemente csodálatos, narancssárga sugarakat vet az arcomra... És ekkor jön oda hozzám Krizokoll. Hátulról meglök gyengéden, s játékra invitál. Mint mikor még kisgyerek voltam... S az erdőben játszottunk. Imádtunk együtt lenni. Szemei szinte önmagukban mosolyogtak rám... Megöleltem a fejét, és a fülébe súgtam: - Sohase menjünk el innen..... - Aztán belefeküdtünk a fűbe egymás mellé. S így aludtunk el.....
Ahogy Norton végül megállt a zenélésben, valahogy akkora csend lett.. Szinte ijesztően nagy csend.... Mindenki meghatottan állt, nem tudtunk mit mondani... Átjárt minket a zene....
~ Gyönyörű volt... - szuszogott halkan Krizokoll. ~ És az is mit elképzeltél...
~ Az volt.....
- Nagyon szépen játszik.....
- Köszönöm. - mondta, de remegett a hangja.
- Történt valami, baj? - kérdeztem ijedten.
- Nem.... bocsássatok meg, csak elgondolkodtam.... - törölte meg a szemét.
- Kérem, Norton.... tanítson meg erre engem is. - kérleltem.
- Szívesen megtanítlak... De sok kitartás kell hozzá, és türelem... És eleinte nagyon nehéznek fog tűnni...
- Nem baj.. Megszeretném tanulni. - erősködtem, ami azt hiszem tetszett neki.
- Rendben. Mikor kezdjük?
- Akár most azonnal. - álltam fel.
- Rendben.. - mosolyodott el, s a kezembe adta a hegedűt. - Először is... ezek itt a húrok.... ezek a lyukak erősítik a hangot... Az ujjaidat pedig ide tedd... - mutatta sorra a dolgokat, és igyekeztem csinálni amit mond, ő pedig igyekezett segíteni a megvalósításban is. Hosszan magyarázott, és némelyik dolog után úgy éreztem ez talán sok így egyszerre. De végső soron az agyam szinte csak úgy szívta magába az információkat. Nem lehetett volna már engem elszakítani attól a hangszertől, nem lehetett volna kivenni a kezemből. Éreztem, hogy ez most.. valami újnak lesz a kezdete. "

Alinda White