Az utolsó Minwi - 1. fejezet

" - Hol.. hol vagyok? - emeltem fel fejemet az avarból, de csak sötétséget láttam. Vagyis... azt hiszem nem is láttam ekkor még semmit. A nagyon nagy semmit. Azt sem tudtam még talán, hogy létezik olyan, hogy látni valamit...
Füleltem hát ösztönösen, mert volt két szép nagy fülem, azokat forgattam minden felé. De nem volt nagy zaj, csak a szél fújta a leveleket, egy-két bagoly huhogott, s rovarok zümmögtek. Persze ekkor még azt sem tudtam mindezek honnan is jönnek, mihez tartoznak. Sötét éjszaka volt.
Szaglásztam is, fű illatát éreztem és mocsár bűzét. Madarak, rég messze lopakodott nyestek és nyulak szagát.
Nem tudtam mi az a hely, ahová kerültem, nem tudtam mi történik körülöttem. Nem tudtam, hogy mi vagyok én... Csak azt éreztem... hogy ver a szívem.
Ekkor születtem meg.


Mozgolódni kezdtem, s zörgött alattam az avar, füleltem hát és szaglásztam, hogy mi is az alattam. Beleharaptam az egyik levélbe, de ki is köptem, mert nem ízlett.
Aztán ahogy így botorkáltam, másztam az ismeretlen világban, ahová cseppentem, végül a fejem nekiment puhán valaminek. Megszaglásztam és megnyaltam. Egy nagy tojáshéj volt. Ebből keltem én ki.
Nagy szél támadt és én dideregni kezdtem. Csontig át voltam nedvesedve a tojás belső folyadékától, melyre szót nem ismerek. Össze kellett kuporodnom, s elkezdtem lenyalogatni magamról azt a magzatvíz szerű anyagot. Közben némi szőrt is nyeltem, ugyanis az egész testemet az borította. Majd ezt követően gondoltam egyet, és a tojás héjat is megettem. Ezzel el is nyugodott a gyomrom korgó éhsége. Összehúztam magam, számat elégedetten nyaldostam meg apró nyelvemmel, s figyeltem tovább a szagokat és hangokat. De eltűnt a tojás erős illata, a szél lassan szerte fútta... Azonban a levegő gyorsan körbe-körbe járt engem... és nem történt semmi. De megindulni sem mertem 4 kis tappancsomon. Ahogy így mozgolódtam, furcsa suhogást hallottam. Később rájöttem, ez a szárnyaim hangja, ahogy fel-le mozgattam őket.
Egészen nyugodt voltam, annak ellenére, hogy nem volt körülöttem senki sem. Ám egyszercsak valami motoszkálást hallottam meg, mire oda meredtek fülecskéim és erősen figyeltem. Lapítottam elsőnek, de aztán felbátorodtam, és újszülöttekhez nem mérhető nagy bátorságot tettem. Hívó hangot hallattam.
- Nyeh. - mondtam valami hasonlóan hangzó, furcsa, vékony, vinnyogó hangot. De nem jött válasz.
- Nyehh... Nyeeeeh. - vinnyogtam tovább, mire az a valami, ami a bokorban volt, elfutott.
- Errr.... - kapcsoltam hirtelen valahogy ijesztően mély hangra, mire még egy madár is ijedten repült el, s közben hangosan károgott.
- Rrr...... - nyugodtam ismét el, s végül gondoltam talpra állok.
Próbáltam ráállni mellső lábaimra, de amint felemeltem az egyiket, a másik összerogyott. Végül előre dőltem és hátsó lábaimra próbáltam rátámaszkodni. Végül viszonylag nagy karmaimmal végre sikerült megfognom a talajt, s így fenekem az égnek meredt, míg szügyem a földhöz lapult. Megálltam így kicsit pihenni, s mert féltem, hogy egy rossz mozdulattal ismét elesek.
De végül áthelyeztem a súlyomat a hátsó lábaimra, és nagy nehezen felemeltem testemet négy lábra. Terpeszben álltam, hogy rendesen tartsam magam. Nagyon nehéznek bizonyult a testem és lábaim hosszúak voltak. Megtettem egy lépést előre... majd még egyet és még egyet, míg meg nem inogtam, de sikerült talpon maradnom.
Igazi kaland volt ez ekkor még, és nagyon boldog voltam a sikertől. Jó kedvűen meg is lengettem rövid kis farkam, s ismét halk, vékony hangot adtam ki.
- Ííííííííííííí! - nyüszítettem jókedvűen és futni kezdtem, míg egy gödörbe nem estem, minthogy mint mondom, még vak voltam.
- Grrrr.... - morgolódtam, de nem tudtam kimászni, bár azt hiszem nem volt túl mély a gödör. De nem is találtam a tetejét... Nem tudtam hogyan tovább.
Ott feküdtem egészen addig, míg valami addig meg nem történt dolog történt körülöttem. Hajnalodni kezdett.
Feljött a nap és így kezdett világosodni. Nem láttam ugyan sok mindent, de azt érzékeltem, hogy világosabb kezd lenni. Ettől pedig... elálmosodtam.
Letettem hát a fejemet ott ahol voltam a földre, két lábam közé. Összehúztam magam és a szárnyamat leengedtem magam mellé.
Találtam magam alatt pár levelet, azt, amennyit csak találtam magamra kotortam, meg még egy kis földet is. Így melegített is és biztonságban éreztem magam. Nem hiszem, hogy sok látszódhatott belőlem. Ugyanis, bár ekkor még nem tudtam, de bundám barna volt, nagy fehér foltokkal. És ez, a levél és föld keverékkel betakarva valahogy rejtőszínt kölcsönzött nekem.
Elpihentem hát nyugodtan és hallgattam ahogy a madarak csicseregni kezdenek.
Ahogy így hallgattam végül pedig természetessé vált... S minthogy nyugalom volt, s egyre nagyobb fény, ami még így is bántotta a szememet... fejemet betettem apró szárnyam alá, s elszunnyadtam. "