A tökéletes Tökéletlenség - 14. rész (1. oldal)

„ Ebbe meg mi ütött? - bökött suttogva az egyik árva felém. Éppen Krizokoll fején álltam, aki kinyújtotta a nyakát, hogy így felemeljen engem egy igencsak magas kapualjhoz, hogy elérjem. Díszítettük a falut, hogy miért, arra mindjárt részletesebben is kitérek.

Egyébként azért voltam ilyen furcsa, hogy rám kellett kérdezni, mert díszítgetés közben dudorásztam és folyton mosolyogtam.

- Fogalmam sincs. - vonta meg sértődötten a vállát Ruben és folytatta a kerítésen a munkáját.

~ Mit dúdolsz? - mosolygott Krizokoll a lábaim alatt. Egyébként nem fájt neki, ő ajánlotta fel, kisebb koromban sokat mászkáltam a hátán meg a nyakán, bukfenceztem, és ilyesmik.

~ Nem is tudom... - gondolkodtam el és megálltam a dúdolásban. ~ Időnként a fejemben van ez a kis dallam, de nem tudom, hol hallottam. - néztem fel az égre és a felhőkre mosolyogtam. - Mindig megnyugtat. – néztem mosollyal az arcomon magam elé, s ismét dúdolva folytattam az örökzöld ágak és lámpások felaggatását a kapura.

Krizokoll szótlanul állt alattam, s nyugodtan hallgatta a dúdolásomat. Azt hiszem őt is elnyugtatta. Vagy a dal, vagy a pillanatnyi boldogság, amit éreztem a szívemben.

Mostanában minden helyre látszott jönni, vagy csak én éreztem volna így? Nortonnal jól elbeszélgettünk, a jó idővel mi is előjöttünk a kuckójából, s sokat sétáltunk az erdőben. Beszélgettünk ilyenkor, az erdőt jártuk, Norton kérdezgetett, mit tudok az állatok nyomából kiolvasni, s ilyesmik. Néha úgy érzem, mintha tesztelne a kérdéseivel. De nem baj, tegye csak azt.

Leonnal sokat repülünk, az árvákkal meg nem foglalkozom. Nah de itt jön az új problémám. Merthogy az mindig merül fel az életben.

Most, hogy úgy néz ki, Leonban egy új barátra leltem, szerencsés lenne, ha nem kéne ezt letagadnom mindenki előtt… De én ugyebár nem a szerencsémről vagyok híres… Ha látom az utcán, lesütöm a szemem, ha felém jön, elfordítom a fejem, és ő is így tesz. De vajon mi mást kéne tennem? Nem tudom... de zavar egy kissé…

~ Nyugalom, úgyis helyre jön minden. – nyugtatott Krizokoll.

~ Jah, majd ha vége ennek a cécónak, talán lesz esélyünk rá. – nyúltam le Krizokoll hátára az oda terített szalagokért és ágakért, borostyánindákért és virágokért. Ezek olya fajta virágok voltak, amik több napig is kibírták víz nélkül, mert ha olyan talajra találtak a leszakításuk után, kigyökereztek, és újra tudtak éledni. Különleges kis virág, csak az egyik szomszédos szigeten nő, egy szikes talajú völgyben. És még ráadásul gyönyörű lila és élénkvörös színekben pompáztak.

~ Igen, annak én is örülnék, megint rám fogják erőltetni azt a takarót, amibe a falu jele van belehímezve. – morgott előre.

~ Hozzá tartozik itt az estekhez… - vettem fel egy virágot és egy sárga szalaggal felkötöttem a kapu közepére. – Nekem is fel kell vennem az a szoknyámat, mit ki nem állhatok. – mondtam ki suttogva, mert elkalandozván elfelejtettem, hogy jobb lenne erről csak gondolatban csevegni.

- Mondtál valamit? – fordult felém Ingrid, aki segített nekünk.

- Nem, semmit! – csaptam a számra és folytattam a díszítést.

No és azt hiszem, éppen itt az ideje elmondanom, mi is ez az egész.

Itt minálunk van néhány hagyomány. Olyan hagyományok, melyek szentek és sérthetetlenek. Az egyik ilyen például az éves sárkánybirkózás, amikor az emberek a sárkányaik hátán egymással küzdenek. Ez egyfajta bemutató szokott lenni, néha verseny, de mostanában az már kevesebbszer, mert sok sérülés és a végén a tényleges párbaj.

Most pedig egyfajta ünnepre készülődünk. Közeleg az a nap, amelyen minden évben megünnepeljük, hogy együtt élhetünk a sárkányokkal, és megköszönjük az isteneknek, hogy ellátnak bennünket azzal a megannyi jóval, amik miatt a szigetünk méltán kapta a Paradicsom elnevezést. Legalábbis a falubeliek szerint…

Ezen a napon pedig a falu főterén mindenki összegyűlik pontban délkor, s felalmozzuk a téren az élelmeink egy részét. Aztán egy hosszas, közös imádkozás következik… Majd általában szokott lenni egy szemle, amikor a legmagasabb rangú nemesek végigjárják a házakat, hogy megnézzék, mindenki rendben él-e, és hogy eleget tesz-e az esemény hagyományainak. Ez estig el is szokott tartani, ezután szoktunk menni ismét a főtérre, és egy nagy lakomát csapunk, és estig zene szól, és az emberek táncolnak! Az ilyen események miatt tanítottak meg minket, árvákat is táncolni, pedig nekünk szinte sosem engedik. Legalábbis nem nagyon van kivel. Engem még soha, senki nem kért fel. Nem is csodálkozom…

A lényeg az, hogy holnap lesz az esemény, és nekünk díszíteni kell. Mert ki más díszíthetné a nemesek házát, mint egy csapat árva?

Mindenesetre, amint végeztem, rohantam Uzorhoz, ezúttal azonban nem egyedül! Több árva is jött, mert a holnapi ünnepségre Uzornak nagyon készülnie kellett, hiszen az egész falunak ő süti a kenyereket!

Mentünk is, és ezúttal nem takarítottam én sem, hanem a tésztagyúrásban segítettünk. Egész délután ezt csináltuk, este pedig otthon elő kellett kaparnom az ünneplős ruháimat. Egy hófehér egybe ruha, ami szoknyában végződik, és amelynek dereka egy hatalmas, piros szalaggal van átkötve. Minden lánynak ilyenje volt, ezt akkor kaptuk, mikor elértük a 15 éves kort. A kisebbeknek ugyanilyen ünneplőjük volt, csupán citromsárgában, és a hajukba kötöttek a szüleik egy hosszú szalagot, mikor befonták. Azokkal aztán igazán szép volt a tánc! Mindig szerettem nézni, de csak messziről. Úgyis csak összeakadna a két lábam.

Elő szedtem hát a ruhát, ami enyhén sárgás és piszkos volt, hiszen rég nem volt rajtam, s az ágy alatt egy kicsit megporosodott.

- Ki kéne mosni, remélem, megszárad holnapig! – álltam neki kimosni.

- Akkor nem lesz már időnk elmenni a takarómért, ugye? – bizakodott Krizokoll odakint. Ugyanúgy, ahogy a gyerekeknek is adtak a faluban egy-egy ünneplőruhát, a sárkányainknak és mindnek varrtak egy takarót. Méghozzá egy vörös takarót, rajta a falu címerével: egy kis összegömbölyödött sárkánnyal. Csakhogy azokat az istállóban tartották egy biztos helyen, és az ünnepséget megelőző napon kellett elmenni érte. Másnap már nem adták oda, ha nem kérted el, és az a szemlén és az esten is nagyon kellemetlen és megalázó volt. Krizokoll pedig sajnos utálta, ha rajta volt, mert állítása szerint sértette az anyaga a pikkelyeit. De szerintem nagy részben csak utálta, hogy odatartozást kell mutatnia egy olyan helyhez, ahol sohasem fogadták el. Ez az érzés bennem is megvolt.

- Sajnálom Krizokollom, de muszáj lesz elmennünk érte, különben nagyon kikapunk! – mondtam, miközben a ruhát szappanoztam.

- Mindig ki kell találni valamit… - morgott, s körbe, körbe járkált, míg végül le nem ült.

- Nyugodj meg, csak egy nap az egész! – csavartam ki a ruhámat, majd feltettem a szárogató kötélre, s kivittem a koszos vizet. Ezután már mentem is Krizokollhoz és együtt elsétáltunk az istállókig.

- Jó napot, a takarónkért jöttünk! – álltam meg a nő előtt, mikor végre ránk került a sor. Egy papírra pillantott, majd ismét rám nézett. Fel is mért tetőtől talpig, majd a lapra meredve kérdezett:

- Név?

- Alinda White. – feleltem, mire morcosan rám nézett, mint aki egy komplett elmebetegnek tart.

- A sárkányé… - felelte epésen.

- Ja igen, Krizokoll… - mondtam halkan – A lap alján van a neve. – próbáltam könnyíteni a dolgát, mert tudtam, hogy valahogy mindig alulra szokták írni a nevét, talán a mérete miatt. Persze a nő ezzel mit sem törődött, végigbogarászta az egész lapot, mire az alján megpillantotta Krizokoll nevét.

- A 23-as számút lesszives! – kiáltott hátra, s egy kislány előhozta, majd a kezembe adta az összehajtogatott takarót.

- Tessék, kellemes Sárkány napot! – mosolygott rám, s miközben átvettem tőle, én is rámosolyogtam.

- Köszönjük, neked is! – mondtam neki kedvesen és elsétáltunk.

~ Legalább ő még tud kedves lenni. – mondta megenyhülten Krizokoll.

~ Pontosan. – böktem meg az orrát szórakozottan.

~ Vannak még csodák, Krizokollom.

Másnap persze ez utóbbi mondatom egyáltalán nem tűnt igaznak. Kezdjük talán ott, hogy a ruhámat vizesen kellett felvennem, mert hideg volt az éjjel, és nem száradt meg. A szalagot pedig majdnem elvesztettem, pedig már reggel fel kellett vennünk az ünneplőket. Reggel Gunda sorba állított bennünket és megnézett, hogy elég csinosak vagyunk-e.

Míg a lányok sárga, fehér, és piros színekben pompáztak, a fiúk sötétkék és sötétvörös színű nadrágban, fehér ingben álltak. És minden felsőn a baloldalon, a szívünk felett, az az aprócska sárkány volt belehímezve az anyagba, ami olyan fontos jelképe a falunak. Előkelőek voltunk azért, ezt nem tagadom.

- Mindenki nagyon elegáns, azt hiszem, mehetünk a közös reggelire! – állt meg előttünk elégedetten Gunda, s kettesével kivezényelt bennünket. Én mentem egyedül, legnagyobbként hátul, s itt szegődött mellénk Krizokoll is, akire reggel már nagy nehezen rákötöttem a takaróját. Nagyon ellenkezett.

- Szép vagy. – mosolyogtam rá csipkelődve.

~ Meg se szólalj… - morogta. ~ Neked viszont jól áll ez a ruha.

- Ne mondd már, úgy nézek ki, mint egy cukorka! – mutattam magamra nevetve.

- Egy elegáns cukorka! – jött oda az ismerős hang tulajdonosa nevetve. Mosolyogva pillantottam fel Leonra, ahogyan lemaradtunk a többiektől.

- Megint hallgatózol? – viccelődtem.

- Csak erre jártam… - mosolygott, de engem nem ver át. Hozzáért a ruhám ujjához, s összehúzott szemekkel kérdezett:

- Hol áztál meg így?

- Ohh, szóval elég feltűnő… - mosolyodtam el zavartan - Sehol, nem száradt meg a ruha tegnap óta, mikor kimostam.

- Nem lenne szabad így hordanod, hideg lesz ma, meg fogsz fázni. – vágott aggódó képet.

- Engem nem kell félteni. – tettem csípőre a kezem. Ekkor néztem végre végig ő rajta is. Sötétkék nadrágban, fehér ingben volt, rajta egy ugyancsak sötétkék mellénnyel, s a kezén ott virított egy aranysárga karkötő. Igazán összeillettek Pirittel.

- Ti sem festetek Rosszul. – mosolyogtam.

- Köszönjük. – felelte, de már eltűntek a többiek a szemünk elől, mennünk kellett.

- Majd úgyis… látjuk egymást. – mondtam fájdalmasan mosolyogva. Fájdalmasan, mert tudtam, hogy úgy kell egy ünnepségen lennünk egész nap, hogy még csak rá sem nézhetek.

- Nem akarsz együtt bemenni? – vetette fel halkan az ötletet. Nagyon meglepődtem rajta, talán őt is zavarta volna? De nem, nem lehetett.

- Nem hiszem, hogy jó ötlet… - feleltem kelletlenül mosolyogva.  – Majd találkozunk. Szia. – intettem neki, és a többiek után futottunk.

- Szia…

Még éppen utolértük a többieket, mielőtt bementek volna a közös termünkbe, ahol mindannyian együtt tudtunk ünnepelni, vagy éppen ha ülés volt, itt beszélték meg a falu tagjai a fontos ügyeket. Szinte mindenki ott volt már, mi is csak nehezen hatoltunk át a többi falusin, mígnem helyet foglaltunk néhány padon, és engedelmesen vártuk, hogy mindenki helyet foglaljon.

A sárkányoknak ekkor odakint kellett maradniuk, de sokan a ház tetején mászkáltak, mert hallani lehetett, ahogyan nyikorog, recseg-ropog a tetőszerkezet. De a hangulat jó volt, mindenki mosolygott és nevetgélt. És bár próbáltam nem feltűnő lenni, mégis érdeklődve néztem körbe, hogy látok-e ismerős alakot. És igen, ott volt Ingrid, néhány idős asszonnyal pletykált, és ott volt Uzor is, Deli kisfiát tartotta a nyakában. És igen, az ott mellettük Deli, de sem a kislány, sem Leon nincs sehol. És bárhogy keresem, nincs sehol. Lezárnám máris annyival, hogy valahol elvesztettem őket a tömegben, mikor ismerős hangokat hallok meg.

-Nyugalom fiam, jól vagyok! – visszahangzik újra meg újra bennem gondolatban ez a mondat. Azon a kedves hangszínen, amit így láttatlanban a saját édesanyámnak is szívesen képzelnék el. Mert egyszerűen selymes és szeretetteljes. És odanézek, és igen, ők azok. Ez Leon anyukája.

A fiú segíteni akar neki járni, de a nő inkább a sárkánya hátán marad, és úgy lépdel be a terembe. Előtte a kislánya ül, aki nevetve integet le az embereknek. És Elina is mosolyog, az arcán fáradt mosoly terül el, de mégiscsak mosoly. Egy percig mindenki őket nézi, majd csak egyszerűen örülnek neki. Leon igyekszik utat törni nekik. És mikor Deli meglátja őket, könnybe lábad a szeme, mint aki nem is tudta, hogy a felesége ott lesz az ünnepségen. Kvarc szárnyára fellépve öleli át a nőt és megcsókolja. A kislány is mosolyog. És a kisfiú is Uzorral. És Leon is. Elmosolyodok én is, ahogy végignézem. Mert tisztelem őket.

-Mindenki foglaljon helyet, itt az ideje a reggeli imánknak! – szólal fel valaki, akinek a sárkánya rendre utasító hangja ad szót.

Le is ül mindenki, s ráfigyelünk.

-Örülök, hogy mindenki el tudott jönni! Kívánok nektek boldog, csodákban gazdag Sárkány ünnepet! – emeli vörösboros poharát a férfi, az egyik főnemesünk, s mindenki más is emeli vele ezután.

- A PARADICSOMIAKRA!! – hangzik egyszerre, és mindenki belekortyol.

És ekkor jön az ima. Mindenki összeteszi kezét, és imádkozni kezd, megköszöni, hogy itt lehet ma, hogy van mit megköszönnie. Én mindig csak úgy teszek, mint aki imádkozik… Ám most az egyszer én is szívesen fordítom arcomat az ég (ezúttal pedig), a plafon felé.

Lehunyom a szemem, s magamban ezt suttogom:

~ 4 sárkányok, ti ott fent az égben… köszönöm, hogy hitet adtatok… Köszönöm azokat a csodás világokat, amiket teremtettetek… Köszönöm az én Krizokollomat... Mert ő a mindenem… És… köszönöm, hogy olyan barátaim lehetnek, mint Norton, vagy mint Leon… Köszönöm, hogy lassan úgy érzem, van miért élnem… Sosem voltam ilyen boldog. Köszönöm a reményt!

~ Ámen. – mosolyodik el odakint Krizokoll, s én csukott szemekkel bólintok.

~ Ámen.

A reggeli hamar véget ér, mi nem is maradunk soká, hiszen mi kivel beszélgetnénk egy jót? Nekünk nincs kivel. Pedig, mikor elmegyünk a tömegben Kvarc mellett, s felpillantok, Elina mosolyogva kacsint rám. S én nem állhatom, hogy ne mosolyogjak vissza.

~ Üdvözlöm a tollas barátod… - csillan meg Kvarc szeme is egy pillanatra kedvesen. Bólintok, s elmegyek mellettük.

Ezután igyekszünk is haza, és egy-egy kis cipót veszünk mind a kezünkbe, hogy aztán azzal menjünk a főtérre. Valamit kell tennünk a közös vacsorába, még ha mi csekélykét is járulunk hozzá azok megtermeléséhez… Legalábbis egyesek szerint.

~ Honnan ismer engem az a jégsárkány? – kérdez útközben a térre Krizokoll.

~ Fogalmam sincs. Valamennyire biztos ismer már, hiszen egy településen élünk. – mosolyogtam.

~ Gondolom, milyen jókat hallhatott... – morog.

De az ünnepség ezen része sem tartott soká. Mindenki letette egy halomba az általa hozott élelmet, majd hazamentünk, és a biztonság kedvéért mégegyszer kitakarítottunk és rendet raktunk a házban, még mielőtt jönnének megnézni minket.

Kimentem Krizokollhoz is és megigazítottam rajta a takarót. Ahogy igazgattam, feltűnt, hogy kicsit tényleg kidörzsölte a bőrét.

-Tényleg nem lenne szabad azt hordanod… - kezdtem el aggódni.

~ Tudom, de muszáj… - nézett a távolba szomorúan. Megesett rajta a szívem és levettem róla a takarót és az egyik kinti tüzifa rönkre dobtam.

~ Alinda… tedd vissza. – nyúlt érte, de eltoltam onnan a fejét.

- Te fontosabb vagy egy nyamvadt takarónál. – nyomok puszit a nózijára.

De ekkor jön a baj. Méghozzá 5 főnemes személyében. 2 nagydarab férfi, és 3 soványabb, az egyikőjük alacsonyabb, mint a többi, de mindegyikőjükön sötétbarna ruházat volt látható és komoly tekintet. Amint megláttam, hogy közelednek az 5 sárkánnyal a nyomukban, és Gundával az élükön, rohantam is be a kunyhóba.

-Jönnek! – figyelmeztettem a többieket is, mikor bevágtam magam mögött sietségemben az ajtót, és mindannyian felsorakoztunk egymás mellett. Legnagyobb lévén én voltam az első.

- Megjöttünk gyerekek! – nyitott be Gunda, és az 5 férfi megállt velünk szemben. Ekkor köszöntünk egyszerre:

- Szép napot Kívánunk!

A nemesek csak méricskélve végignéztek rajtunk és a házon is. Aztán összenéztek és bólintottak.

- Szép ünnepet gyerekek. – s ezzel kimentek.

- Gyere Alinda! – intett Gunda, s utána mentem, míg a többiek odabent maradtak.

- Merre van az a sárkány, mi is a neve? – kérdezte az egyikük, miközben előre jöttem Krizokollal a ház mögül.

- Krizokollnak hívják, uram… - mutattam be a sárkányt, aki mereven hátra szegezett fülekkel, viszonylag udvariasan állt előttük. Kihúzta magát és a nyakát a lehető legmagasabban tartotta, hogy ettől előkelőbbnek fessen, s hogy ne érezze olyan erősen a férfiak dohány és bor szagát.

A nemesek megnézték, és rögtön megakadt a szemük azon, hogy nincsen rajta a takarója.

-Hol a sárkányod takarója, lányom? – kérdezett az egyikük. Szavaiban cseppnyi kedvesség sem volt, csakis közöny.

- Feltörte a hátát Uram… - feleltem halkan.

- Miért? – kérdezett vissza hangosabban.

- Mert kisebesítette a hátát, Uram! – ismételtem meg hangosabban.

- Ez a szabály, hát nem tudod?? Azonnal tedd fel rá, különben kizárjuk a faluból!!

- De, Uram ,kínzás lenne feladni rá! – kerekedett el  szemem. Ekkora ügyet csinálni egy ilyen kis semmiségből.

- Kérem uraim, valóban nem kéne egy sárkány érzéken bőrét büntetni egy ilyen formasággal… - mondotta Gunda is, és az imént beszélő férfi már majdnem válaszolt is, de egy másik közbe vágott.

- Akkor egy szalagot kössünk a pofájára. Hogy kimutassa a faluhoz tartozását és egyben büntetést kapjon, amiért nem viseli a takarót.

- Rendben! – bólintottak össze és már elő is vették a szalagot, és én csak akkor tudtam reagálni, mikor már az egyikük lefogta Krizokoll fejét és rá akarták kötni a fejére. Ő pedig nem igen tűrte el.

~ Vegyék le a kezüket rólam!!! – horkant fel és láttam, hogy baj lesz, de elkéstem… Krizokoll megharapta az egyik ember kezét és abból vér buggyant ki. Nem tudtam mit mondani, pedig mindenki rám pillantott. Krizokoll mellém húzódott és folyamatosan morgott, és látszott, hogy bármelyik pillanatban kész nekik ugrani.

-Ez a sárkány nemhogy az ünnepségre nem való, de még a faluba sem!! – kiabált a megharapott férfi, miközben a kezét fogta.

- El kéne hogy küldjük innen!!

- Táguljon, ne is lássam!!!

- Nem kellett volna csak úgy odamenniük hozzá! – szólaltam végre meg. Merészen beszéltem velük.

- Nem volt joguk hozzáérni a sárkányom fejéhez. Adják nekem azt a szalagot! – nyújtottam a kezemet.

~ Sajnálom, de nem bírtam…. – nyüszögött Krizokoll, mert magát hibáztatta.

~ Megértelek Krizokoll, de ugye nekem megengeded, hogy feltegyem rád?

~ Igen… megengedem.

- Be kell kötnöd a száját is… különben nem vehet részt az ünnepélyen! – dobta az egyikük a kezembe a szalagot és rá kötöttem Krizokoll egyik szarvára.

- És az ebédről is lemondhattok! – fordultak el és elsiettek.

A sárkányaik mogorván morogtak felénk, de végül elrepültek a gazdáikkal. Én pedig a felsóhajtó Gundára néztem, mintegy választ várva. Bólintott, és elindult a kunyhóba.

-Jöjjetek 2 óra múlva a térre… - mondta még és ő a többiekkel elindult az ebédre. Én meg addig figyeltem őket egy helyben állva, meg sem mozdulva, míg mindenki el nem ment. A szomszéd ház lakói is. Elcsendesült a falu, mert mindenki a főtéren volt ,és most felhős volt az ég… A madarak sem csicseregtek annyira.

Észre sem vettem, ahogyan Krizokoll megfordult a ház mögött és a takarójával a szájában jött elém. Meglökött kicsit a fejével, és mikor oda néztem rá, a szeme ezt tükrözte: Ne haragudj… és tedd ezt rám, tudom, hogy az én hibám.

De én megráztam a fejemet.

- Nem érdekel, mit mondanak, soha többé nem adom rád ezt az izét, inkább varrok legközelebbre egy másikat! – vettem ki a szájából és kettétéptem.

- Most te jössz, ne kíméld! – nyújtottam felé, mire megfogta az egyik sarkát és ő is letépett belőle. Szétszaggattuk az egészet, mint egy legyőzött ellenséget és bele dobtam odabent a tűzbe.

- Ennyit erről… Ez volt a múlt. – pillantottam fel – Mától nem tűröm el, hogy így bánjanak akár veled, akár velem. – léptem az ágyamhoz és megfogtam egy ollót.

~ Mire készülsz? – nézett be az ablakon Krizokoll.

-Nem leszek olyan alárendelt, mint a többiek… - nyitottam ki az ollót és levágtam a földig érő szoknyából, úgy, hogy az most a térdem alá lógott egy kicsivel. Az ujjából is vágtam, hiszen olyan meleg van, minek a hosszú ujjú?

Így léptem ki az ajtón, és még az amúgy mindig nálam levő zsebkést is sikeresen eltettem a ruhámba, mert csináltam hozzá egy külön tokot, amit bele varrtam a derekába. A masni egészen eltakarta.

- Mehetünk! – tettem csípőre a kezem.

~ Ez nem is kell? – jött oda mosolyogva Krizokoll és egy szál virágot tűzött a hajamba. Nem a legkülönlegesebb világot a föld kerekén, mert nem vagyok én olyan különös személy… De egy mezei kis virág is tud gyönyörű lenni.

- Köszönöm! – öleltem meg és felpattantam a hátára.

~ És a szájkötés?

-Azt nem kapsz. Nem adom meg nekik ezt az örömöt. Bízok benned, hogy nem harapsz meg senkit. – veregettem meg.

~ Ezért még biztosan kikapunk. – mondta, de közben mosolygott. Így repültünk fel az égre."

Alinda White

Interjú A tökéletes Tökéletlenségről

Sziasztok kedves olvasóim!! ^^

Ezúttal nem egy új résszel jöttem hozzátok(de esküszöm, dolgozok rajta!!), hanem egy különlegességgel. :)

Sass Vivien, az " Egy új esély" c. blog írója készített velem egy hát... egy kis "interjút" A tökéletes Tökéletlenséggel kapcsolatban. Gondoltam talán ti is kíváncsiak lennétek rá, kirakom hát :))
A linket Ide kattintva találjátok meg. Remélem lesznek olyan kérdések, amikre választ kaptok belőle! És bár Vivien megköszönte nekem, hogy megcsinálhatta velem, itt most én is megköszönöm neki, hogy egyáltalán eszébe jutottam, nem tudod elhinni, milyen boldoggá tettél vele!! Köszönöm :))

Köszönöm nektek is, hogy támogattok, és olvastok... és hogy most is rám szántátok az időtöket.
A legközelebbi viszont olvasásra! :*

~Csak lásd a jót

Álmodtam ma:
Szép volt a világ,
Szép volt az ég és szép a föld.
csak álom volt...

Álmodtam ma:
Ott voltam én,
és ott voltál te is velem.
csak álom volt...

Álmodtam ma:
együtt repültünk
sárkány szárnyakon szálltunk.
csak álom volt...

Álmodtam ma:
Nem volt semmi gondunk,
Nem éreztem, csakis a jót magamban.
csak álom volt...

Álmodok már régóta:
Ami a fejemben van, az valóság,
ami néha körülöttem van, rémálom.
csak álmodozok...

Álmodok erről ma is:
Megválthatom még én is a világot,
ha kevés is az esélyem most rá.
csak álmodok...

Álmodom sokat:
Nincs mitől félnem,
ugye ti megvédetek, drága álmok?
Nem csak álmok vagytok.

Mondják csak, álomvilágban élek...
De én így vagyok boldog!
Mondjátok, hogy bolond vagyok,
de sosem voltam jobban!
Mondjátok ezerszer, hogy rossz ember vagyok,
mert én most látom magamban a jót!

Csak mondjátok, hogy nem akartok látni...
Én nem leszek senki terhére...
De elhatároztam, hogy ha egyszer le is teszem
ezt a staféta botot... Az nem egy kritika miatt lesz.
Erős leszek, és nem hagyom megtörni magam.
Csak írom ami jön, és rajzolom ami a kezem alól kikerül.
Így helyes, vagy talán nem?


Álmodok most...
Szép a világ.
Szép az ég és szép a föld.
Nem csak egy álom.

Álmodok most:
Itt vagyok én
és itt vagy velem te is.
Nem csak egy álom.

Álmodok most...
Együtt repülünk,
Sárkány szárnyakon szállunk.
Nem csak egy álom.

Álmodok most:
Nincsen akkora gondunk,
amit ne győznénk le,
A jót látom magamban.
Nem csak egy fura álom.

Nem csak álmodom ezt:
A világ egyszerre jó, és egyszerre rossz.
Ne hagyd, hogy a rossz fele uralkodjon rajtad,
Lásd a jót, hogy jól légy!
Boldognak kell lenned az életedben,
Hogy ne csak végig bukdácsold.
Élvezned kell, de nem a saját rovásodra!
Csak élvezd amit tenned kell, ez a titkom számodra ;)

Különrész - Fekete Macska egy napra

Nos.. igen... mit is mondhatnék? Talán csak annyit, hogy a HTTYD (meg az InuYasha, de ezt most halkan jegyzem meg ;) ) imádata mellett most a Miracolous is magába szippantott. Ezért történt ez a kis történet meg velem az egyik hétvégén!

Mindazonáltal nagyon remélem, hogy bár most írok róluk először, azért talán tetszeni fog amit írtam :) A rész alá nyugodtan kommentáljatok jót is rosszat is, kíváncsian várom! Jó olvasást :))

A következőkhöz jó, ha ismeritek, legalább egy kicsit, a Miracolous: Katicabogár és Fekete Macska kalandjai c. sorozatot ;)

Szóval... egyik hajnalban (kb 8 lehetett, de nálam az nagyonis hajnal, főleg hétvégén), tehát felébredtem, és nem tudtam visszaaludni, akárhogy próbálkoztam. Feküdtem az ágyamban és hallgattam a sárkányok nyugodt szuszogását, ahogy körülöttem aludtak a szobában. Lehunyt szemekkel próbáltam visszaaludni, de ebből csak nagy gondolkozás és álmodozás lett. Mint kb mindig. A nap besütő fénye ébresztett fel belőle. Ekkor már tudtam, hogy nem fogok visszaaludni, és ahogyan az újonnan nagyon tetsző Miracolous sorozaton gondolkodtam, hirtelen csodás ötletem támadt.

- Ma elmegyünk Párizsba!! - ültem fel és hangosan mondtam az imént leírt szavakat, mire a sárkányok felemelték a fejüket.

- Mi történt? - néztek ásítozva rám.

- Srácooook... - mondtam dallamosan és eléjük léptem magam előtt összekulcsolt kezekkel, s vidáman mosolyogtam.

- Ajjaj.. készül valamire.. - ijedtek meg.

- Ki akar velem Párizsba jönni?? ^^

- Hova?

- Mikor?

- Miért? - nyavajogtak álmosan.

- Amint elkészülünk, Párizsba, és mert szép, és mert hátha látjuk Katicát és Cicafiút akció közben!!!!

- Ci.. cicafiút??? - kerekedett el Füsti szeme.

- Ahj, tudjátok, hogy így hívom poénból Fekete Macskát!

- Akkor, ha találkozol vele, ne így szólítsd, ha lehet. – ásított Füsti és letették a fejüket.

- Akkor nem jöttök??? :((

- Még korán vaaaan.... - tette mancsát a fejére Aqua. Hiába ugrálós, reggel ő se szereti, ha felkeltik.

- Ahj, mi lesz így a Párizsi kirándulásommal... - szomorodtam el, mire Au emelte fel csillogó szemekkel a fejét a sarokban.

- Párizsról volt szó és Fekete Macskáról? *-* - pattant mellém. - ÉN MEGYEK!!!

- Ezaz, köszi Au, köszi!! - öleltem át, ő pedig megnyalt.

Auban mindig is imádni való volt számomra, hogy bármilyen őrületem volt, bármit néztem, ő leült mellém, és velem együtt figyelte az eseményeket, akár egy filmről, akár egy youtube gameplayről volt szó. És ő mindezt igenis imádta! A többiekkel is sokszor néztünk együtt dolgokat, de mindig Auróra volt az, aki leginkább beleélte magát velem. Ezért nem is csodálkozom, hogy mikor meghallotta Fekete Macska nevét, rögtön felpattant. Fekete Macska fanatikusok vagyunk :33

- Mire várunk még??? Indulááás!! - futott ki frissen és fürgén a szobából. Kuncogva figyeltem, míg vissza nem jött és kedvesen bedugta fejét az ajtón.

- Eszünk előbb? :))

Meg is reggeliztünk, Au kapott pár lazacot, én is ettem egy kevés pirítóst, aztán Aura rátuszkoltam a nyergét, a nyeregtáskába pedig pár halat és szendvicset gyömöszöltem az útra. Még egy gyors elköszönés az alvó többiektől, és mehettünk is!

- Irány Párizs!!

***

Hosszú és napsütéses repülőút után hamarosan már láttam az Eiffel tornyot.

- Milyen hamar ideértünk! - nyammogtam éppen el egy szendvicset. Au persze eddigre már majdnem az összes halat elkunyizta tőlem, annak ellenére, hogy az az oda- és vissza útra volt téve. Szóval nem tudom hazafele mit fog enni, ha éhes lesz, de mindegy... :P

Egyébként azért lepődtem így meg, mert sokkal hamarabb odaértünk Aurandél szigetről, mint ugyanonnan Sárosvölgybe.

Ezt úgy képzeljétek el, hogy Aurandél sziget, valahol Grönland meg Izland között van, ott északon, Párizst talán tudjátok, Sárosvölgy meg a Kárpát medencében fekszik.

- Jaja, még csak délelőtt negyed 10 van! - örült Au is.

- Akkor szálljunk is le valahol! - mutattam egy gúla alakú épületre. Auróra engedelmesen landolt is. Szerencsére nem néztek ANNYIRA nagyot az emberek, mint számítottam rá a sárkányom láttán.

- Ha minden igaz, ez lehet a Louvre... - tűnődtem az épületet nézegetve.

- Galambooooook!! - futkározott Au a napütéses utcán a madarak után.

- Ahj, te nagy macska! - nevettem.

- Fekete Macska vagyok! - húzta ki magát ezt hallva. - Jajj nektek gonosz galambok! - vetette utánuk magát, és nem tudtam nem nevetni.

Körbenéztünk az egész városban amerre csak tudtunk, és megnéztük felülről is! Ami a legjobban tetszett, az az volt, mikor elmentünk az Eiffel toronyhoz, hogy megnézzük!

- Hé hölgyem, fizetni kell, ha fel akar menni! - mondta egy ember a lábánál.

- Elnézést, nem fogom használni a liftet, csak felrepülök! - mosolyogtam.

- Nah azt megnézem. - tette mosolyogva karba a kezét.

- Au, gyere, megnézzük az Eiffel torony tetejét! - hívtam a sárkányt és felém röpült én meg a hátára pattanva el is szárnyaltam, onnan intettem a hapsinak.

- Szép belépő volt, Au! - simogattam meg, s felrepültünk, eeegészen a torony tetejéig! A csúcsán szálltunk óvatosan le, s Au hátáról figyeltem a tájat.

- Mostmár elmondhatjuk, hogy voltunk az Eiffel torony tetején! - nevettem.

Egyébként nagyon szép volt, az egész várost láttam!! Jah meg annyit még elmondok, hogy egy kicsit tudtam ekkor franciául beszélni velük, mert hát Aurandél sziget úgymond nemzetközi, nem csak magyar fanok vannak, és nem túl messze laknak franciák is. Tőlük tudtam már egy picit, meg pár dolognak utánanéztem, csak azt sajnálom, hogy abban nem kértem segítséget, hogy hol válthatnék pénzt, vagy egyáltalán milyen pénznemmel fizetnek a franciák? Nem tudom, de nálam csak forint volt, meg Aurandéli sárkány érme, de az biztos nem jó itt Párizsban. Viszont nagyon kellett volna az a kis pénz, mert rájöttem úgy fél 12 körül, hogy éhes vagyok, és én Croassant-ot akartam enni! Elvégre nem minden nap jár az ember turistaként Párizsban!

- Edd meg a szendvicsedet! - bújt oda Au, mikor egy parkban ültünk.

- De akkor nem lesz a hazafele útra, és Croassant akartam enni :((

- Olyan válogatós vagy... - döntötte meg szomorúan fejét.

- Tudom.. - mosolyodtam sajnálkozóan el és megsimogattam.

- De te is.

- Tudom. És most?

- Azt nem tudom... esetleg.. megkereshetnénk merre lakik Marinette *W*

- Gondolod, hogy megtalálnánk?

- Ki tudja.. felismernénk.

- Jah, de...

- Gyere!! - pattantam fel és futottunk is.

Mentünk erre is, arra is, elővettem egy térképet, kértem útbaigazítást, sehogy sem találtuk! Már délután fél 4 volt, mikor még semmi híre nem volt se Marinette házának, se Katicának vagy Fekete Macseknek. Végül egy park padjára vetettem le magam egy szökőkút mellett.

- Ahj, kezdem úgy érezni, nem is léteznek :'( - szomorodtam teljesen el.

- De... biztos léteznek!! - ugrált körül Au. Már csakis az ő elkeseredett próbálkozása tartotta bennem a lelket.

- Biztos nem szeretnek ok nélkül mutatkozni. Csak aztán nehogy összetörj itt nekem, mert a végén még temiattad kell idejönniük, hogy legyőzzenek!

- Azt sem bánnám annyira, ha nem bántanám őket, és emlékeznék rájuk... :/

- Ne mondj ilyet!

- Oké oké.. de én tényleg nagyon találkozni akartam Katicával és Macskával!

- A város két hőséről beszélsz? - jött oda egy lány.

- Igen, te is hallottál róluk? - csillogott a szemem.

- Persze, és sok videót látni róluk egy Alya nevű lány blogján. - dugta az orrom alá a telóját. - Sajnos én még nem láttam őket, de egyszer biztosan sikerül! - mosolygott magában és elsétált.

- Hallod Au, léteznek!!

- Akkor? – mosolygott elszántan és ismét nekiindultunk a keresésnek.

Egy fél órát talán ha sétáltunk, mikor megbotlottam valamiben.

- Ahj, hogy az emberek mindent eldobnak csak úgy az utcán! – mérgelődtem és megnéztem mi az. Egy... gyűrű volt.

- Hmm… Au, nagyítót kérek! – néztem gyanakvóan, mire Auróra kiborította a nyeregtáska tartalmát és odaadott egy nagyítót. (Ne kérdezzétek, miért tartom magamnál). Kezembe vettem és megnézegettem a nagyító alatt. Csillogó, fehér gyűrű volt és nagyon ismerős.

- Au… ez merész lesz de…. Ez a megtévesztésig hasonlít Fekete Macska gyűrűjére.

- Gondolod… hogy az lenne?? – szimatolta meg. – Sajt szaga van o.O

- Az lehet Plagg miatt *-* - csillogtak a szemeim. (Már jó ideje szeretnék én is Fekete Macska bőrébe bújni!!!)

- Akkor meg mire vársz! Próbáld kiiiiiiiii!!! – borított majdnem fel lelkesen és körbeugrált. Én meg (felelőtlen módon) ott ahol voltam, az utca közepén elkezdtem mondani, hogy:

- Karmokat ki!

És mily meglepő… nem történt semmi. Csak egy francia hülyének nézett és kuncogva ment el mellettem.

- Francba :(( - szomorodtam el.

- Nézd a jó oldalát.. ha itt most átváltozol, tutira felfeded, hogy működik az erejük.

- Igaz, de olyan jó lett volna :(( - nézegettem az ujjamon. - *sóhaj* … akkor menjünk…

- Azt.. itt hagyod?

- Nem tudom.. elviszem magammal, aztán max leadom egy rendőrégen :/ nah gyere. – intettem és leverten tovább mentünk.

*Mindeközben, valahol egy Párizsi házban…*

- Hogy érted azt, hogy elejtetted???

- Nem tudom, mikor hazafelé siettünk még megvolt, itthon meg már nem volt a kezemen!! – pánikolt Adrien.

- Jó lesz, ha megtalálod, mielőtt valaki más teszi meg!

- Menjünk !! – fogta is meg Plaggot és az ingébe gyömöszölve futott is.

- Nee, akartam vinni sajtot iiisss…..

*Visszatérve rám és Aurórára…*

  

- Nos… akkor mi lesz? – nézett rám séta közben Auróra. – Lassan haza kéne mennünk, nem?

- Igen… a többiekért is kezdem aggódni, mi lehet velük odahaza... hiányoznak. – mosolyogtam halványan, ahogy a sárkányaimra gondoltam.

- Nekem is. – dörgölőzött. – Gyere... menjünk haza! – mutatta az oldalát, hogy felszálljak, amikor…. egy fekete, lilás csíkos kis pillangó szárnyalt felénk.

- Á EGY AKUMA!!! – ordítottam fel és lehasaltunk a földre, hogy kitérjünk az útjából. Ám a lepke nem minket vett célba. Mögöttünk egy szőke lány ült egy padon, csak most vettem észre, hogy sír. Egy kis játék lovacskát szorongatott a kezében, talán 12 éves lehetett. Egy toll volt fülbevalóként a fülében, abba telepedett bele a kis rovar. Fel is nézett a lány, majd magában annyit mondott:

- Örömmel Halálfej… - s ekkor valami feketeség vette körül.

- Azta… - bámultuk szemrebbenés nélkül.

Mikor a sötét valami „elpárolgott” körüle, a lány indián ruhában volt, és egy (egyébként gyönyörű), narancssárgás-barna foltos indián ló nyergében ült.

-Itt az ideje egy kis játéknak! – mosolygott, majd elvágtatott.

Mindenki ordítozva rohant el, vagy ijedten bámult utána, mire én:

-VÉGRE EGY KIS IZGALOM!!! – mondanom sem kell, hogy mindenki rondán nézett rám ezért.

- Bocsi… - vigyorogtam, majd felültem Aura és a lány után rohantunk.

- Ha követjük a lányt, hamarosan meglátjuk majd Katicát és Fekete Macskát is! – örvendeztem a levegőben.

- Igen, és ha nyertek kérhetünk autogramot, ugye Vera kérünk???

- Még szép, hogy kérünk!!! – mit gondolsz minek hoztam ennyi papírt? – túrtam fel a zsebem és csak az volt benne, meg vagy 10 toll.

- Nézd, ott vágtat! – bökött Auróra orrával a lány felé odalent. A ló nyerítése már messziről hallatszott. A csaj, amerre ment, egy bot segítségével, melynek a végén egy álom fogó volt, szinte hipnotizálta az embereket. Ahogyan ránéztek valami por hullott belőle alá rájuk, ami őket is egy felbőszült indián tömeggé alakította.

- Vajon miért pont indiánok? – tűnődtem és leszálltunk egy tetőn, onnan figyeltem mi lesz.

Nem soká fel is tűnt egy szomszédos tetőn egy piros ruhás, fekete pöttyös alak. Tudtam, hogy ez Katica lesz, de még homályosan láttam. (Franc a szemüvegbe, megint erősebb kell vagy mi??)

- Vége a vadászatnak! – szólalt meg, mire a lány ránézett.

- Te lennél Katica? – mosolyodott el – Az én nevem Álomtolvaj! Mindenki részt fog venni az álmomban, és végre egyszer, nem fog senki sem kinevetni!!

- Én aztán nem adom fel az én álmaim a tieidért. – tettem karba a kezem. Bár ezen mondat hallatán a lány hirtelen igazán rokonléleknek tűnt…

- Cicafiú merre lehet? – néztünk aztán körbe. Nos egyenlőre sehol sem volt, Katica azonban már akcióba lendült! Jojójával máris a lánnyal szemben termett és megpróbálta elvenni tőle a pálcáját.

- Vigyázz Katica, mögötted!! – kiáltottam oda, és azt hiszem meg is hallotta, mert elugrott. Az egyik indián egy lándzsát dobott felé, de nem találta el.

- Hol lehet az a felvágós macska? – tűnődött Katica, miközben az indiánok között ugrált, akik már szinte egyáltalán nem engedték közel őt az egyedüli lovas Álomtolvajhoz.

- Nem állíthatsz meg Katica! Add nekem a talizmánodat, és talán megengedem, hogy csatlakozz hozzánk. – nevetett a lány.

- Nem fogok az agyatlan katonáddá válni, hogy szórakozhass!

- Nem kéne segítenünk valahogyan? – kezdtem kicsit aggódni, s felébredt a lelkiismeretem, hogy mi csak itt ülünk és nézzük, ahogy Katica keményen harcol.

- De igen, de hogyan? – állt fel Au.

- Au… mi van, ha azért nem jön Macska, mert mégis ez az övé, és most nem nála van? Én meg nem tudom használni, mert Plagg sincs itt.

- Meg kéne próbálni mégegyszer. – mondta Au és leszálltunk egy kihalt utcában.

- Rendben…. – ugrottam le a hátáról. – Most vagy soha…. Plagg, Karmokat ki!!!

*Valahol a közelben…*

- Segítenünk kell Katicának, de nem tudok átváltozni! – mérgelődött Adrien, ahogy az egyik utcában egy oszlop mögül nézte a küzdelmet.

- Itt van a gyűrű a közelben! – fordult hátra Plagg. – Érzem! – suhant el.

- Hé, várj!!! – futott utána, de Plagg berepült egy másik utcába. Adrien még be se fordult utána az utcába, nagy csillogást látott, ami elvakította.

- Plagg? – kérdezett, s ahogy bekukkantott egy fekete ruhás, macska fülű lányt látott, egy ugyancsak fekete maszkos sárkánnyal.

- Gyerünk a harctérre!!!  - kiáltotta a lány és a sárkány hátán állva repültek is Katicáék felé.

- Hé, az az én gyűrűm!!! – kiáltott felháborodottan utánunk, de hangja elveszett az utcákon.

*Az én szemszögembe visszatérve…*

- El se hiszem, hogy sikerült!! Én vagyok Fekete Macska!! – tapogattam meg a farokként engem követő övemet boldogan.

- Én meg.. Macskasárkány! – nevetett Au. Rajta is volt egy fekete maszk, és az egész testét egy feszülős takaró féleség takarta. Olyan anyagú, mint az én ruhám.

- Na gyerünk Au, most nekünk kell segíteni Katicának! – vettem elő azt a menő kis botot, ami a derekamra volt csatolva, mióta átváltoztam, és a harc felé mutattam vele. (Aaa de menő volt kézbe venni *O* )

- Végre megérkeztél! – nyugtázta Katica, mikor meglátta fekete ruhámat, de mikor rendesen megnézett, nagyon meglepődött.

- Fe-Fekete Macska??? – képedt el. – Kicsit máshogy emlékszem rád… például szőke hajra és… hogy fiú vagy o.O – bámult, ahogy nem tudott hová tenni.

- Igen, én nem az a Fekete Macska vagyok… - szálltam le mellette Auval. – Öhm… hívj mondjuk Fekete Maunak. – vontam meg a vállam jobb névötlet híján.

- Hát rendben… - bólintott.

- Ő meg A-, vagyis hívd Cicmicnek.

- Ezt megbeszélhetted volna velem… - mondta Au.

- Van jobb ötleted? – tettem csípőre a kezem. – Nem sok szinonímát ismerek a macskára.

- Én sem… megfelel. – egyezett végül bele.

- Akkor ne vesztegessük az időt! – szólt közbe Katica. – Ti menjetek jobbról, én balról!

- Rendben! – feleltük s már mentünk is.

Megpróbáltuk lefoglalni a nagy tömeget, hogy Katica a lány közelébe férkőzzön, de nagyon sokan voltak, és senkit nem akartam bántani!! Hiszen csak megbabonázott átlagemberek!!

- Szeretem az indiánokat, de ez túlzás. – lökött fel pár embert Au és én is próbáltam kezemben jól forgatni a botot, amit nagy nehezen ki tudtam nyitni, de rájöttem, hogy én még bukfencezni sem tudok rendesen…

- Ez nehezebb, mint gondoltam…! – ugráltam esetlenül az emberek között.

- Azt hiszem mégsem volt olyan jó ötlet… - szóltam Aunak, mire észrevette, hogy lassan egybe folyok a tömeggel és kirántott onnan.

- Hol van Katica? – néztem körbe.

- Ott van!! – kiáltotta el magát Auróra. Vagyishogy Cicmic. Katicát éppen sikerült az embereknek lefognia, és az akumatizált lány éppen elé lépett a lóval.

- Ha nem adod nekem a talizmánodat, majd elveszem erővel! – közelítette kezét a lány fülbevalója felé.

- Abból nem eszel! – repültünk közéjük, és kiragadtuk hőstársunkat.

- Fuh, köszi! Erősebb, mint hittem, nagyon sokan vannak, és nem tudjuk hol az akuma! – ült nyugtalanul mögöttem.

- A fülbevalójában van, egy toll fülbevalóban! – mondtam neki – láttuk, mikor belerepült az akuma!

- Ügyesek vagytok! – mosolyodott el. – Akkor van esélyünk.

- Ve- vagyis Mau! – szólt sárkányom – Nincs a fülében a toll!

- Hogy érted, hogy nincs a fülében? – néztem oda.

- Biztos abból a tollból lett az álomfogója, amivel mindenkit átváltoztat. – mondta Katica. – Tereljétek el a figyelmét, akkor megszerzem tőle!

- Máris! – bólintottam és ő Jojóját használva leugrott.

- Hallottad Cicám, Katica számít ránk! – dőltem mégjobban Au nyakába és berepültünk a tömegbe, a lovas elé.

- Minket keresel? – álltam fel és kihúztam magam.

- Talán máshogy nézel ki, mint számítottam rád, de megszerzem a talizmánod. – lendítette felém az álomfogóját, de Au elrántott.

- Aktívabbnak kellene lennem tesiórán. – mormogtam magamban.

- Csak ennyi telik tőled? Szánalmas hős vagy! – közeledett felém Álomtolvaj az álomfogójával, miközben Cicmic egyre távolabb került tőlem az indián tömegben. Az egész teret ellepték az indián ruhás emberek!

Engem is elkaptak, Katicát meg még sehol nem láttam, azt hiszem ő is elkeveredett a tömegben.

- Sosem kapod meg a talizmánt! – kiabáltam neki, és próbáltam a botomat úgy szétnyitni, hogy ki verje a kezéből a pálcáját, de nem nyílt, mire magam elé vettem, hogy megnézzem, hogy bírhatom működésre, erre persze úgy nyílt ki, hogy az egyik mellettem álló embert vertem orrba.

- Hoppá, bocsánat… - mosolyogtam kínosan. – Ezt neked Álomtolvaj! – ugrottam végül fel és kezemben pörgettem a botot ám arrébb ugratott.

- A lovak gyorsabbak a macskáknál, cicus! – nevetett, míg én vagy 3 indián kezei közé estem. A botomat elejtettem és elkeveredett valahol a földön, míg engem erősen megfogtak és a lány elé vittek.

- Nincs menekvés Mau… - mosolygott gonoszul, ahogyan a fejem fölé emelte az álomfogót….

- Mau, merre vagy??? – keresett közben engem a tömegben Au. Minthogy sehol sem látott felrepült, ám egy ember a lábába kapaszkodott, hogy lehúzza.

- Hé, engedj el! – rázta le, mire a beleesett egy útszéli szemetesbe. Ahogyan sárkányom oda pillantott egy ismerős alakot vett észre.

- Ez az lenne, akire gondolok? – repült oda, s a kuka mögül kikergette az a csatát figyelő Adrient.

- Hééé.. nyugi… - hátrált el. – Én csak segíteni akarok nektek… *sóhaj* csak tudnám így hogyan…

- Hé, te vagy az igazi Fekete Macska! Még szép, hogy tudsz segíteni! – nyalta meg Auróra és az oldalát mutatta neki, hogy szálljon fel (Egyébként Au sárkány szavát az előbb említett személyek közül, csak én értettem, mert én megtanultam a kedvükért sárkányul, de Katicáék nem tudtak ezen az egyébként nem túl bonyolult nyelven)

- De így nem mutatkozhatok! – mutatott az öltözékére. – Nálatok van a gyűrűm :/

- Ne haragudj, nem akartuk lenyúlni a munkád… :/ - ferdült el Au szája, majd körbe nézett.

- De azért talán még segíthetsz. – mosolyodott el és egy erkélyről odavitt Adriennek egy fekete dzsekit, egy másikról meg egy sötétkék kendőt.

- Megfelel? – mosolygott.

- Okos… állat vagy! – nevetett fel és felvette a ruhát, míg a kendőt a szája elé kötötte. Inkább hasonlított egy vadnyugati banditára, mint szuperhős alteregójára, de nem volt olyan felismerhető.

- Ideje megmenteni Párizst! – lépett talppal Au hátára, aki rögtön benyomta magán a gyors rajt gombot, s úgy repült fel, az igazi Fekete Macska épphogy le nem tántorult a hátáról a mélybe.

Hozta is Au Adrient utánam, aki már kezdtem teljesen elszédülni, ahogyan belebámultam az álomfogó közepébe. Lassan valami olyasmit kezdtem érezni, hogy minden vágyam, hogy én is indián bőrbe bújva vágtassak a prériken… Mikor Au csatakiáltása felriasztott. Kezdtem „kijózanulni”, és ismét rájöttem, milyen sok álmom van, amit nem akarok feladni!

Láttam homályos szemekkel, ahogyan Au egy furcsa sráccal a hátán felénk repül, majd körülöttünk mindenkit lefagyaszt.

- Tűnjetek innen!!! – kiabált a fiú, és felkapta a Fekete macska botot, majd mindenkit arrébb lökött vele, kiváltképp a főkolompos lovát, s kivittek engem onnan.

- Jól vagy? – nézett rám a fiú.

- Igen, azt hiszem… - tapogattam fájó fejem, s ahogy kitisztult a szemem ránéztem.

- Cicafiú?

- Tessék? – hökkent meg.

- Va-vagyis Fekete Macska!! Te volnál az? – nevettem kínosan fel.

- Igen. Eljöttem, hogy megmentsem a hölgyet. – húzta ki magát. – Bár azt hittem, te fogsz megmenteni ma minket.

- Egy percig én is azt hittem… de azt hiszem meggondolatlanság volt mindez tőlem.. – ültem le rendesen Aurórán.

- Semmi gond, ügyes voltál így elsőre, nah gyere, még segítenünk kell Katicának!

- Egek tényleg, hol van Katica?? – néztem úgy le, hogy majdnem leestem. Az indiánok közben már elindultak valamerre az utcákon.

- Az Eiffel torony felé mennek. – állapította meg Au.

- Igazad van Cic. – simogattam meg. – És ügyes vagy, hogy megtaláltad Macskát. – mosolyogtam suttogva.

- Ugyan semmiség, de a ruhát is én adtam neki. – emelte fel fejét.

- Hálás vagyok! De majd vissza kell vinned.

- Nézzétek, ott van Katica! – mutatott le Macska, ezzel megszakítva sugdolózásunkat.

Katicát valóban vitte magával a tömeg.

- Induljon is a macskahajsza! – állt fel Macska, de elé tettem a kezem.

- Várj, taktikáznunk kéne, nem?

- Igaz, de az Katica területe szokott lenni... neked van ötleted?

- Nem igazán… De rejtőzzünk talán el.

Leszálltunk egy háztetőn és ott lehasaltunk, majd csak figyeltük, mit tesz most az Álomtolvaj.

- Ti oda, ti meg oda, oké, ti meg ide… - mutogatott a lány, míg az emberei tették, amit mondott és átrendezkedtek a téren.

Az egyik ember egy kamerát adott a lovon ülő csajnak, aki beállt egy helyre majd további utasításokat kezdett el regélni.

- Mit csinálnak? – nézett értetlenül Macska. Aki elég fura volt most ebben a öltözékben. – Ti halljátok, mit mondd?

- Egek... ez most filmet akar forgatni. – csaptam a homlokomra.

- Indiánokkal Párizsban? Nem túl hihető story.

- Mintha magamat látnám…

- Mit mondtál?

- Jah semmit. – fogtam be a szám. Nekem vannak ilyen hülye ötleteim, meg, hogy elkezdek forgatni, csak mondjuk én játékfigurákkal játszottam ezt régen, ő meg élő emberekkel!!

- Ott van Katica! – bökött Au az orrával a tér centruma felé.

Katica egy póznához kötözve állt, körülötte az emberek, s a lány a kamerával lassan felé léptetett.

- Lássunk egy szép, fájdalmas arcot a legyőzött áldozattól… - vette fel az egészet videóra.

- Hogy bánhat így vele?? – lett dühös Macska. Aww *W* Hát ez husi volt tőle. (bocs, hogy itt olvadozom.)

- Nyugi Macska, mindjárt megmentjük! – álltam fel. – Macskajaj! – emeltem az ég felé a kezem, mígnem az erőm összpontosult a jobb kezemben.

- Én Cicmic hátán odarepülök és kiszabadítom Katicát, te addig tereld el a kamerás kiscsaj figyelmét, okés? – mosolyogtam rá elszántan.

- Rendben, viszem a botot!

- Oké, menjünk! – ugrottam Aura állva és nekiindultunk.

Macska nagyon ügyes volt, gyakorlott mozdulattal használta a botját, s magára is vonta a gonosz figyelmét.

- Megjött a hősszerelmes az ő szeretett Bogárkájáért! Milyen romantikus.

- Nem vagyok a bogárkája, miért gondolja mindenki ezt? – mérgelődött Katica.

- Induljunk Au, de a lehető legfinomabban repülj, nem akarom megtudni, mi történik, ha véletlenül hozzád ér a jobb kezem. – súgtam.

- Ne félj, ez a specialitásom! – emelte elszántan szárnyait, s lesiklottunk.

Egész pontosan Katica előtt ugrottam le és jobb kezemmel megfogtam azt a lámpaoszlopot, amihez Katica kötözve volt. Azonnal elrozsdásodott, elhajolt, tönkrement és Katica kiszabadult.

- Köszi Mau! – mosolygott rám – Szerencse talizmán!! – dobta aztán fel a jojóját, és az égből a kezébe hullott egy…

- Játékbölény? – nézegette. – Nah ez meg mire jó?

- Nem tudom, de remélem, hamar rájössz, mert egy kicsit kezd sürgetni az idő… - néztem körbe. Au a körülöttünk lévő embereket lefújta a párájával, de kifogyni látszott a lövésekből.

- Amugy… az ott Fekete Macska? – nézett fel a dzsekibe öltözött Adrienre, aki a botjával harcolt. Ami most az én botom, de eredetileg az övé szal… értitek.

- Aham, be akart szállni ^^ - mosolyogtam.

- Hmm… - gondolkodott el. – Na gyerünk, erre most nincs időnk! – ugrott egy szaltót egy magasabb helyre és körbenézett.

- Katica, kérlek siess! – kiáltott Macska is.

- Meg is van! – kiáltott fel a lány és Álomtolvaj elé ugrott.

- Na mi van, nem akarsz engem is bevonni a törzsetekbe?

- Képzeld el, micsoda jelenet lenne! – kontráztam én is rá, ahogyan megsejtettem mire készül.

- Igazad van… - mosolyodott el a lány és az álomfogóját Katica felé irányította. Ment is felé ezúttal igen nagy erővel a sárgás álompor, mire Katica maga elé tartotta a játékbölényt. Ahogy elérte a por elkezdett nőni, és csak nőtt és nőtt, mígnem egy igazi lett belőle!

- Vadásszuk le!! – jött valakitől az ötlet, és hirtelen mindenki a bölény után rohant.

- Hé, nem adtam erre parancsot!! – mérgelődött az Álomtolvaj és ekkor jött el az idő. Macska a botjával kikapta a lány kezéből a pálcája végén lévő álomfogót és Katicának dobta.

- Kapd el!

- Meg is van! – fogta meg és ketté törte. A ki lepke azonnal ki is repült belőle, Katica pedig azonnal elkapta és megtisztította a jojójával.

- Viszlát kis pillangó. – integetett neki mosolyogva.

- Tessék. – adtam át neki a visszaváltozott kis bölényfigurát, amit Au szedett fel nekem a földről.

- Köszi. – mosolygott és feldobta az égbe: - Csodálatos Katicabogár! – kiáltotta, s egy perc alatt minden vissza is tért a megszokott kerékvágásba.

A gonosz lány is visszaváltozott, s játéklovával a kezében ült a földön.

- Hogy kerültem ide? – nézett körbe.

- Szép volt. – nyújtotta az öklét Katica, és mind a 3 macska lepacsizott vele.

- Aaaaaaaaaaaaaaa olyan boldog vagyok, hogy segíthettem nektek!!! – kezdtem el ugrálni és Au is ezt tette. Kicsit mondjuk furcsállták, de amondó vagyok: ez még belefér.  ;)

- Akartam kérni tőletek aláírást… de a másik ruhámban hagytam… - csaptam a homlokomra. – Idióta vagyok…

- Nyugi, azt még elintézhetjük, de… Szóval…. meg akarjátok tartani a gyűrűmet? – kérdezte félve Adrien.

- Jahj bocsi, dehogyis!! Nem nyúljuk le a munkád, neked úgyis jobban megy. – nevettem. – Odaadom, úgyis mindjárt lemerülünk. – néztem a gyűrűmet, amin az utolsó előtti mancsnyom villogott, ahogyan Au farokdíszén is, ami most vettem csak észre, hogy ugyanúgy viselkedett, mint az igazi gyűrű. Amúgy fogalmam sincs őbelé meg hogy vittük át az erőt - *megvonom a vállam* .

- Nekem mennem kell, mert az én talizmánom is villog. – fogta Katica a fülbevalóját. – Köszi, hogy segítettetek, azért talán még összefutunk. – mosolygott. – Au Revoir! – dobta el a jojóját és már el is tűnt.

- Még mindig csodálatos… - sóhajtott Macska utána nézve.

- Igen, ő a Miracolous Katica. – kuncogtam. – Na gyere, visszaadjuk a gyűrűd. – intettem és bementünk egy elhagyatott kis utcába.

- Az nem baj, hogy ha leveszitek, meglátom, ti kik vagytok? – kérdezett a fiú.

- Annyira nem zavar, úgyis egyszeri alkalom volt… csak ne nagyon híreszteld ;)

- Oké. – mosolygott.

- Kész vagy Au? – néztem sárkányomra, s ő bólintott.

- Viszlát cuki macska fülek… - simogattam meg őket.

- Okkééé… - nevetett Adrien.

- Bocs, mindig vágytam egy ilyenre… Fáj a búcsúzás. – nevettem kínosan. – No rendben… Karmokat be! – mondtam, mire a ruha ereje visszaszállt a testemről a gyűrűbe, majd Aurórán is összpontosult az övé a farokdíszében, ahonnan átszállt az igazi gyűrűbe, s végül onnan Plagg pottyant elő a tenyerembe.

- Üdvözlöm kishölgy. – mosolygott rám.

- Még cukibb vagy mint hittem. – mosolyodtam el.

- Plagg! – örült meg Adrien is.

- Jó téged újra látni! – üdvözölte Plagg is, és levettem ujjamról a gyűrűt.

- Tessék, nálad jobb kezekben van. – tettem a tenyerébe mosolyogva.

- Köszi. – vette az ujjára.

- Egyébként nyugodtan leveheted azt a kendőt, tudom, hogy ki vagy… Adrien.

- Most komolyan?? Honnan?

- Titok. – mosolyogtam.

- Akkor… - vette le magáról a ruhákat. – Talán Katica igazi kilétét is tudod??

- Mondjuk úgy, hogy tudok egyet, s mást. – nevettem. – De sajnos nem mondhatom el… Nyugi, neki sem mondom meg, te ki vagy.

- Huh, köszi… De olyan kíváncsi lennék rá, hogy fest álarc nélkül.

- Egyszer biztosan rájöttök majd. – feleltem bíztatóan. – Nah és most, bár Katica nincs itt… de… - kotorásztam a zsebemben, s elő vettem egy halom meggyűrt lapot, meg pár velük kieső tollat. - Kaphatunk aláírást?? *O*

Így alakult hát Párizsi látogatásom. Nem pont így terveztem, de talán még jobb is volt, mint számítottam!

Hazafele jövet még vissza kellett vinnünk a dzsekit, meg a kendőt oda, ahol Auróra találta őket, majd szerencsés voltam, mert találkoztam egy sárkányos csajjal. Kiderült, hogy ő is Aurandéli, szóval tudott nekem Sárkányérmét felváltani euróra.

Végre vehettem Croissant-t!!! ^^

- Az ott nem Marinette?? – húzott be hirtelen Au egy lámpaoszlop mögé. Aminek persze semmi értelme nem volt, de mindegy is XD

- De, szerintem ő az! – ismertem fel a fekete kabátos, rózsaszín nadrágos, fekete hajú lányt.

- Nah neeeeeeee…. – néztem végig ahogyan bemegy az utca tulsó oldalán lévő boltba.

- Egész végig az orrunk előtt volt, és nem találtuk meg! - csaptam a homlokomra – Gyere Au, most veszek kaját!! – rohantunk oda, és betértem a boltba. Marinettet is még ott találtam.

- Jó napot, szia! – köszöntem széles mosollyal az arcomon.

- Szervusz, mit adhatok? – mosolygott rám az anyukája is.

- 6 Croissant-ot kérek ^^ - voltam épp elképesztően boldog.

- Máris adom. – ment hátra zacskóért.

- Te új vagy itt? – kérdezett közben Marinette.

- Ami azt illeti csak túristák vagyunk. – mosolyogtam.

- Te és ki?

- A sárkányom. – mutattam ki a bolt előtt egy lepkével játszadozó Aurórára.

- A sárkányod…? – hűlt el és felmért tetőtől talpig.

- Te vagy Mau? – gondolkozott hangosan, aztán ijedten befogta a száját.

- Igen, örvendek a találkozásnak! – nevettem és elővettem egy papírt.

- Macska adott aláírást, már csak Katicától kéne egy…. – nyújtottam neki, mire teljesen elhűlt. De azért átvette és megírta nekem.

- Nyugi, megőrzöm a titkod. – suttogtam, bár egyedül voltunk most a boltban.

- De honnan jöttél rá? – lett mostmár ismét barátságosabb.

- Vannak forrásaim. – mosolyogtam. – És a kint ugrándozó Auróra is nagyon örvend, hogy megismerhetett.

- Tessék, itt van a Croissantod! – jött vissza mosolyogva a hölgy és átadta a zacskót.

- Köszönöm szépen! – fizettem ki.

- Egyébként Vera vagyok. Örülök, hogy találkoztunk. – intettem Marinettenek. – Még talán látjuk egymást, Viszlát!

- Nah?? – ugrott oda Au, mikor kijöttem.

- Van kajánk és aláírásunk!!!! – ugráltam. – Ideje mennünk!

- Igaz, gyere!! – vett fel a hátára, és repültünk is hazafelé. Már sötétedett, felvillant az Eiffel torony fénye is. Gyönyörű volt.

Csodálatos volt naplementében hazarepülni Párizsból! Még jobb lett volna, ha nem északnyugatnak kell repülnünk, mert alig láttam a Nap fényértől.

Közben megettük a Croissantokat, Au is kapott egyet meg én is, a többi pedig a többieknek volt félretéve. Nagyon ízlett *-*

- Aaaa, csodás nap… vagyis miracolous nap… - kuncogtam hátradőlve. Ember, hogy én milyen jókat tudok derülni a saját, béna szóvicceimen XDD

- Az ám! – nevetett Au is. – Már csak… egy dolog nem fér a fejembe.

- Mi lenne az, Aurórám?

- Itt volt a lehetőség… miért nem mondtad el nekik, hogy ki a másik? Már mióta várjuk, hogy végre kiderüljön, és összejöjjenek!!!

- Tudom Au, de valahogy úgy éreztem… nem biztos, hogy jó, ha külsőleg avatkozunk ebbe bele. Azt hiszem, erre maguktól kell rájönniük… - mosolyogtam – Az lesz a legjobb, ha kivárjuk.

- Akkor sokat kell várnunk… - szomorodott némileg el.

- Van, amire érdemes várni. – néztem meg az aláírt lapjaimat. – És én most boldog vagyok az aláírásaimmal ^^

***

Otthon persze hatalmas kupi fogadott. Mintha bomba robbant volna, vagy… mintha 4 sárkány füstfogócskát játszott volna -_-

- Veraaaaaa – ugrottak mind nekünk és összenyalogattak.

- Sziasztoook, ti is hiányoztatok!!! – ölelgettem én is össze őket.

- Mi történt idehaza? – néztem körbe.

- Unatkoztunk…. – nevetett halkan Füsti.

- Azt látom. – mutattam fel a szétdobált fogkefémet.

- De a fogasodra vigyáztunk! – újságolta mosolyogva Drágakő.

- Ó, akkor semmi nagy baj ^^ - nyugodtam meg. – Holnap kitakarítunk, de most vacsora, aztán írnom kell, míg bennem van a story!!!! Nagyon sok mesélni valónk van!!!

- Komolyan átváltoztatok Macska gyűrűjével??? – lettek izgatottak a többiek, miközben a vacsoránál meséltünk.

- Aham, és mi is beszálltunk a harcba!! – mesélt tele szájjal Au.

Nagyokat nevettünk, majd végül elmosogattam és leültem legépelni az egész storyt. Bár több napig tartott, mert elég hosszú volt leírni, de azért meglett végre *-*

Alig várom, hogy eljussatok ezekhez a sorokhoz, nagyon remélem kedveteket leltétek az én kis kalandomban.

De sssst!! Tudjátok… ez mind egy amolyan.. „miracolous” titok ;)

Amikor (a) Fagyi visszanyal (2/2)

Remek... nagyon remek! Aqua amúgyis ugrálós, ez még oké.. de én felpörgök a gumicukortól.... Au általában a csokitól... És már Fagyi is, mindegyikőnknél durvábban, egy VIRÁGTÓL!! Aminek ráadásul olyan hülye neve van szerintem.. nah mindegy.
Miután az orvos elment én elengedtem Fagyit, hogy futkosson tovább, mert az alatt a 10 perc alatt, míg nem futott, olyan véreres lett a szeme, mint egy őrültté, és nagyon megrémített! Pár percnyi rohangálás után már ismét vidám volt, ami némileg megnyugtatott.. De nem teljesen. Ezután valahogy muszáj volt áthívnom valakit, mert teljesen ki voltam akadva. Szükségem volt Vikire, hogy tartsa bennem a lelket és segítsen, ezért fel is hívtam, és szerencsére rámért, és 10 percen belül ide is ért Hibbantról. (Aurandél- és Hibbant sziget kapcsolatáról is írok majd az elkövetkezendő részekben ;) )
Átjött hát barátnőm, csengettek és én ajtót nyitottam nekik. Meg is lepődött rajtam kicsit, gondolom elég szarul festhettem ilyen összekócolt hajjal meg mindennel.
- Ennyire nagy a baj? - jöttek be Star-ral.
- Nézd meg magad... - csuktam be mögöttük az ajtót. Végig is néztem velük a csodásan összerombolt folyosón, ahol még sárkány lábnyomok is voltak.
- Ezt itt mind Fagyi csinálta?? - képedt el Starfire. - Nyugodtabb csajnak hittem...
- Hát ez az.. általában az is. - feleltem.
- Hol a fogasod? csak nem eltört?? :O - vette észre a hiányt Viki.
- Nem, becsuktam a szekrénybe, miután felborult. - mosolyogtam kicsit, dicsőségesen.
- Ügyes vagy. - nevetett. Ekkor vágódott ki Fagyi hozzánk a hálóból.
- Szia Viki, szia Starfire!! - rontott közénk és úgy képen nyalta mindkettőjüket, hogy még Starfire is majdnem felborult. Aztán befutott a nappaliba. Egy pillanatra rá futott utána Aqua.
- Fagyi, lassíts!! Amúgy sziasztok! - köszönt és ő is befutott a nappaliba.
- Kész őrültek háza van... - sóhajtottam, és felhúztam földön heverő barátnőmet - ne haragudj, hogy ide rángattalak, de nem bírtam egyedül.
- Semmi baj - mosolygott. - Egyszer csak kifárad!

*2 órával később*

- *sóhaj* már fél 11 van... és még mindig tud futni.... - feküdtem az összegyűrt ágyneműmben. Viki az ágy szélén ült mellettem, és mindketten majd elaludtunk, mert a 2 óra alatt Fagyi legalább 10-szer futtatott meg minket. Néha mert játszani akart, néha pedig mert elvitte például a szekercémet.

Füsti a szekrény tetején szunyókált, Drágakő meg átment a "fészer"-be. Ami gazából ilyen kis mindenes műhely volt, többnyire az volt a funkciója nálunk, hogy Aqua (és Goldy, mikor nálunk volt) odakint aludtak. Vagyis Aqua azóta alszik ott sokszor. Meg néha, ha csendre van szükségem az animáláshoz, ide kuckolom be magamat :)

Előtte volt amúgy, hogy azt az ajtót is kitártam, hogy nagyobb téren lehessen Fagyi, de aztán rájöttem, hogy kb ez az egyetlen hely, ahol bármelyikőnk is tarthat egy kis pihenőt, s végül Drágakő foglalta el. Aqua Fagyival futkosott, kiélvezte a dolgot, bár lassan neki is kezdett elmenni a kedve a rendellenes Fagyi miatt. Au meg Starfire-vel vagy velünk volt, vagy egy rövid időre bezárkóztak a fürdőbe és nekiálltak játszani valamit.

Azután hamarosan visszajöttek, mert inkább vidítottak minket, hogy Fagyi meg fog gyógyulni. Viki is ezt tette, s közben beszélgettünk.

Aztán egyszercsak Aqua hulla fáradtan esett be az ajtón és elterült.

- Teljesen.. ki... vagyok... - lihegett - Hogy tud valaki ennyit játszani???

- Te mondod? - néztünk rá elkerekedett szemekkel. Közben Au éppen vissza sétált hozzánk a fürdőből.

- Huha.. ha Aqua is kifáradt, akkor jó nagy bajban vagyunk... - törölte éppen meg a hátát egy törülközővel.

- Eddig is tudtam Au.. - ültem fel. - Amúgy.. te mégis mit csinálsz? - néztem furcsállóan.

- Fürödtem. Imádok a kádban fürdeni ^^

- De hogy férsz bele??

- Nehezen... - vallotta be. - De megéri.

- Ha még csak ez lenne a legnagyobb problémánk... - temettem arcomat az ágyneműbe.

- Nyugi Vera, biztosan ki fog belőle menni... valamikor. - tette a vállamra a kezét Viki.

- És ha nem? Nem akarom, hogy örökre ilyen maradjon, én úgy imádom a régi kis Fagyimat, amilyen volt! - néztem fel rájuk és a sírás kerülgetett.

- Talán.. segítenünk kéne neki valahogy... - gondolkodott Viki.

- Mire gondolsz? - ültem ismét fel és megtöröltem a szemem.

- Segítenünk kéne úgy levezetnie az energiát, hogy minél rövidebb idő alatt minél több energiája fogyjon el, és ha lehet, a legkevesebb rombolással.

- Hmm.. - gondolkodtam én is el.

- Kellene egy....

- Futógép! - vágtuk rá egyszerre.

- De ilyenkor honnan szerzünk?

- Azt hiszem ehhez Timi a megfelelő ember... - mosolyogtam elszántan.

***

Elmentünk hát Timihez Star-on és Au-n. Éppen alváshoz készülődtek már, még éppen időben értünk oda.

- Sziasztok... mizujs ilyenkor? - nyitott álmosan, pizsamában ajtót.

- Szia Timi. - intettünk.

- Ne haragudj, hogy ilyenkor zavarunk téged, de kéne egy kis segítség... - mondtam.

- Oké.. gyertek. - tessékelt be minket.

- Nah és.. honnan kéne a futógép? - gondolkodott értetlenül - Miért pont én kellek?

- Hát, arra gondoltam, mi lenne ha megpróbálnánk úgy, mint múltkor azt a gondolatban lefolytatottat, a játékdínóval *-*

- Óóóóó... - mosolyodott el és felállt. - Rendben, szükség lesz kötelekre, maszkra, szemüvegre, be kell festeni a sárkányokat feketére, meg kell egy csomó pótelem, zseblámpa... - kezdte el sorolni, de Viki közbe vágott.

- Hé lányok, lassabban, ki akarjátok rabolni az edzőtermet, hogy ennyi minden kell? - nevetett.

- Igazából ez volt a terv. - kötött egy maszkot a fejére.

- Hé hé, azért biztos van más megoldás is! - ijedt meg, mert azt hitte csak viccelünk.

- Például?

- Hát.. kérjünk el egyet és kész.

- Oké.. de a nem megy akkor "kölcsönvesszük" !

- Aham..

- De tényleg, utána vissza visszük.

- Nah oké.. menjünk, kérdezzünk rá! - ültünk fel a sárkányokra és mentünk is azért a futógépért.

Zárva volt, így a tulaj házához siettünk itt Aurandélon. Azt hiszem ő már aludt, mert a sárkánya (egy nagydarab, izmos, világoszöld Szörnyennagy) erősen morgott ránk az ajtóból.
- Mit akartok csajok, elég késő van... - állt előttünk a kb 23 éves szőke csaj. (Nem festett szőke, olyan normális szőke!! Tessék tudomásul venni, hogy a szőke nők is lehetnek normálisak ;) )
- Bocsi, hogy ilyenkor zavarunk, de nagyon fontos lenne, hogy kölcsön tudj adni nekünk egy futógépet, egy sárkány élete is múlhat rajta!! - kérleltük egy kevéske túlzással.
- No rendben.... vigyétek. - mondta és becsukta az ajtót.
Boldogan repültünk vissza az edzőteremhez ám ekkor esett csak le....
- Nem adta oda a kulcsot. - csaptunk egyszerre a homlokunkra. A sárkányok minket utánozva (szintén egyszerre) ezt tették.
- Még jó, hogy ezeket elhoztam! - vett elő Timi mosolyogva 3 maszkot.
- Egek ebből mi lesz... - ingatta a fejét Star.
- Ügyes vagy Timi! - vettem fel az egyiket. - Menjünk is!!
- Ezt még megfogom bánni. - sóhajtott Viki és ő is felvette az övét. - Mi a terv?

A tervünk igen egyszerűnek tűnt: fent volt egy ablak az épület tetején, egyszerűen felrepültünk oda, majd a sárkányok tüzével kinyitottuk. Egy kötélen leereszkedtünk, akár a profik :33
- Most merre? - kérdeztem.
- Ti maradjatok ott! - szólt Timi a sárkányoknak.
- Eszerint az útmutató szerint két teremmel arrébb vannak futógépek! - mutatott egy útmutatóra a falon Viki.

- Gyertek! - intett hát Timi és utána mentünk a szomszéd terembe.

- Meg is van! - mondta elégedetten Viki. A terem tele volt futópadokkal. Ám a neheze még előttünk volt.
- Hogy visszük ki?
- Háttőőő... - gondolkodtunk el.
- Ide hívom Start. - ment el Viki és egy percen belül vissza is tért a sárkánnyal. Mindeközben Timivel kötelet kötöttünk az egyik gépre.
- Nah? - nézett ránk Viki.
- Ezt kösd Star nyakába, akkor elhúzhatja az ablak alá, ahonnan felhúzzuk a többiekkel.
- Biztos, hogy ez jó ötlet? - kérdezte Starfire, miközben a gazdája a nyakába kötötte a kötelet.
- Persze, oké lesz, gyere! - mondta Viki és kihúzták (mi meg toltuk) a futógépet, egyenesen az ablak alá.
- Hogy megy? - kiáltott le Csillag.
- Eddig jól, és most ti jöttök! - hívtam le őket.
A nyakukba kötöttük a köteleket majd felrepültek és fentről húzták, míg Star alulról tolta.
- Óvatosan!! - kiabáltunk lentről, míg Timi fentről irányította az eseményeket.
- Lassan! - ült Csillag hátán. Lassan húzták felfelé, feszültek a kötelek, igen nehéznek bizonyult a szerkezet. Már úgy tűnt meglesz, mikor Au lába megcsúszott a cserepeken.
- ÁÁÁÁÁ!! - kiáltott rémülten fel és úgy vissza csúszott, hogy épphogy mellső lábaival meg tudott kapaszkodni.
- Au jól vagy??? - ijedtem meg.
- Vigyázzatok, mindjárt elszakad!! - kiáltott le, s valóban a gép felénk kezdett zuhanni. Starfire még éppen időben kapott fel minket. A futógép meg ráesett egy székre.
- Ajjaj... - néztek le Timiék is.
- Asszem ezt majd ki kell fizetnünk... - fintorogtam a szétzúzott székre.


Nos nagy nehezen felhúztuk a tetőre a futógépet, s hagytunk a széken egy üzenetet, majd hazarepültünk a géppel. Be is üzemeltük a folyosón, majd megfogtam Aqua plüss halát és rátettem egy horgászbotra, azt meg a csillárról lelógattam. Ekkor eresztettük oda Fagyit.
- ÁÁÁ egy hal!!!!!!!!! - csillant fel a szeme és oda ugrott, majd futni kezdett a gépen. Jó gyorsra kellett állítanunk, hogy lépést tudjon tartani. Mármint a GÉP Fagyival.
Ezután már egész este ott futott, mi meg össze pakolhattuk a dolgokat a szétrombolt házunkban.
- Köszi, hogy segítetek lányok :) - állítottam fel az egyik lámpát.
- Igazán nincs mit :)) - törölte meg a homlokát Timi. A sárkányok ekkor már aludtak a hálóban.
- Remélem azért Fagyival is tudunk kezdeni valamit... - mondta Viki, mikor kijöttünk a nappaliból.
- Én is... - néztem szegényemet. Aki nem nézett ki túl rosszul, de azért szegény, mert még csak fel sem fogta milyen állapotba került :'(
- Aaaa korog a gyomrom... - mordult fel Timi hasa. Ebben a pillanatban Viki és én is rájöttünk, hogy éhesek vagyunk.
- Gyertek, együnk valamit.
- Ilyenkor???
- Én mindig ilyenkor eszek xdd - nyitottam ki a hűtőt.
- ÚÚÚ nem tudom mi ez de nagyon finom illata van *-* - csapta meg a lányokat az illat, amint kivettem az ételt a hűtőből.
- Ugye? Mamám csinálta, de nem tudom már, hogy ez milyen kaja... kértek?
- Aham! - helyeseltek buzgón.
Meg is melegítettem és leültünk a szobámban enni.
- Hmm.. kaphatok hozzá egy kis borsot? - kérdezte Viki.
- Aham, máris hozom. - mentem ki, s ahogyan jöttem vissza felé megbotlottam a futógép zsinórjaiban. Mondanom sem kell, hogy az egész bors kiborult. Én meg egy hatalmasat tüsszentettem, a padlón feküdve.
- Még csak ez kellett... - feküdtem a hasamon szomorúan. Épp azon gondolkodtam, hogy mekkora egy balfék vagyok, amikor...
- HA-HAPCI!!!!!! - tüsszentett egy hatalmasat Fagyi, de akkorát, hogy a plüsshal leesett a csillárról.
- Aaaa de elfáradtam! - dülöngélt Fagyi és ebben a pillanatban kimentek alóla a lábai, a futógép meg levetette magáról és a következő percben már azon kaptuk magunkat, hogy valamivel mögöttem fekszik.
- Szia Vera... - feküdt tüsszögve és fel sem bírt kelni. - Asszem nem érzem a lábaimat...
- Fagyi!!!! - pattantam fel és megöleltem - UGYE MÁR NEM AKARSZ ÖSSZE VISSZA FUTKOSNI????
- Nem, ami azt illeti ha fenyegetnének se tudnék felkelni... - vett mély levegőket.
- HÉ EMBEREK, FAGYI MEGGYÓGYULT!!!! - ordítottam be a szobába és átkaroltam sárkányom nyakát.
A többiek rögtön futottak is, és boldogan éljeneztek.
- Mi történt?? - kérdezett Viki.
- Kiborult a bors és tüsszentett egy nagyot, aztán jobban lett!
- Biztosan kitüsszentette a polleneket az orrából... - gondolta át Timi.
- Nah végre, már kezdtem félni, hogy lesz mégegy Aquánk. - szólt mosolyogva Füsti Auróra hátán.
- Bajod van velem??? - nézett oda Aqua és mind felnevettünk.
- Köszi srácok.... - mosolyodott el Fagyi lehunyt szemmel és azon nyomban el is aludt.
- Aww... Aludj csak picim... Jóéjt... - dőltem neki, és aznap éjjel ott aludtam mellette... a hideg padlón.
Nem érdekelt, hogy hideg van.. hogy hol vagyunk. Egyszerűen csak örültem, hogy vissza kaptam az én egyetlen és utánozhatatlan kis Fagyimat... Mert én úgy szeretem őt, ahogyan van.. és senki sem veheti őt el tőlem <3


















- Hm hümm hühümm.. - dudorászott reggel az edzőtermi csaj, mikor bement az épületbe.
- Ha? Hát ez meg...? - talált rá a szétzúzott székre, amin egy cetli hevert. Felvette, és felolvasta:
- Kölcsön vettük az egyik futógépet, holnap hozzuk! A székért meg bocsi... Aláírás: Enyveskezű Sárkányok csapata - olvasta, s felnézett:
- Mi van??