A tökéletes Tökéletlenség - 7. rész

" ~ Vissza hát a régi kerékvágásba...
A falun semmi sem változott, ugyanolyan barátságtalan volt, mint eddig, annyit azonban mindenképp változott, hogy a házak roskadoztak a rengeteg hótól, ahogyan az utcákon is nehezen lehetett még járni a hóban kitaposott utak hiányában.
Nagy erővel folyt az eltakarítás, az emberek sárkányaik hátán próbálták lesöpörni a tetőkre fagyott, vagy talán inkább olvadozó hó tömeget, ami nem egyszer egy arra sétáló ember fején landolt.
- Hát újra itthon vagyunk.... - sóhajtottam fel, s (én Krizokoll hátán ülve) átmásztunk a havon az árvaházig.
- Alinda, végre megvagytok! - jött hamar elénk Gunda hatalmas sárkányán, és az arcán ezúttal megkönnyebbültség ült.
- Elnézést kérek... nem jutottam el a baltával a kovácsig.... - hajtottam meg rögvest a fejem.
- Semmi gond gyermekem, legalább még éltek. - nyugtázta egészen kedvesen, ami meg is lepett... talán.. valóban aggódott volna miattam?
- Menj be és melegedj meg egy kicsit. Azután viszont segítened kell, hogy rendbe hozzuk a falut!
- Nincs szükségem pihenésre, azonnal tudok menni segédkezni! - vágtam gyorsan rá, mert semmiképp nem akartam bemenni a kunyhóba. Még csak az hiányzott, hogy a többi árva összevesszen velem és kinevessen....
- Nos... ahogy gondolod... - hökkent meg Gunda - Akkor menj is a falu túlfelére, egy hatalmas fa rádőlt az ötvös házára!
- Rendben, megyek is, köszönöm! - hadartam, félve, hogy meggondolja magát, s elsuhantunk.
~ Már megint fát kell húzni... - jegyezte meg halkan Krizokoll.
~ Igen.... de még én magam egyedül is szívesebben feszegetném annak a fának a köteleit, minthogy bemenjek a házba és odahaza csak bántsanak... - bámultam némán magam elé.
~ Megértelek... - felelte erre, s repültünk tovább falunk havasan szép és mégis kopár házai felett.

~ Itt vagyunk, úgy hiszem! - állt meg sárkányom a levegőben.
Odanéztem és valóban egy hatalmas fa állt ki egy aprócska házból, s tömérdek felnőtt és fiatal próbálta leszedni kötelekkel, mellyek másik végén hatalmas sárkányaik repültek.
A falu legnagyobb sárkányainak java ott volt, ám a fa még mindig a ház felé dőlt, lombjával az ég felé meredve.
Lejjebb ereszkedtünk, s odaszóltam egy a földön a kötelekkel bajlódó férfinak.
- Elnézést, ideküldtek, hogy segítsünk. - szólítottam meg.
- Akkor meg mire vársz? Fogj egy kötelet és húzd! - dobott ingerülten nekem egy kötelet, amit Krizokoll megragadott és nekem nyújtotta.
~ Kösd a mellkasomra! - mondta hozzá.
~ Ne a nyakadra? - lepődtem meg, hiszen mindig a sárkányok nyakába szoktuk kötni a kötelet ha húzni készültünk.
~ Nem, hidd el, így jobban fogom bírni, és nem kell majd lassítanom, mert fáj a nyakam, vagy nem kapok tőle levegőt. - felelte.
~ Rendben.. bízom benned, Krizokoll. - bólintottam végül és úgy tettem ahogy kérte: a kötelet a mellkasára kötöztem, miközben a földön lévő ember a kötelünk másik végét a hatalmas fához kötözte.
- Húzhatjátok!! - kiáltott fel nekünk, s berepültünk a többi sárkány közé, akik a levegőben repülve kűzdöttek a nagy fával.
- Gyerünk Krizokoll, mindent bele! - veregettem meg bíztatóan, majd megragadtam én is a kötelet és alattam Krizokoll megindult előre. Húzta amennyire csak tudta, feszült a kötél szinte pattanásig, s ahogy így erőlködött a fa egy kicsit megemelkedett.
- Fránya nagy fák.... - morogtam halkan, ahogy magunk mögé néztem a nagy fára.
A dologban az volt egyébként az érdekes, hogy mint már azt korábban említettem, Krizokoll a legkisebb sárkány a faluban. Ez egyébként abból az okból van, hogy a falubeliek elutasítják a kisebb testű példányokat, mert lovasaikat a közhiedelem gyengébbnek véli. Úgy tartják, a sárkány a gazdája kiegészítése, az ember és a sárkánya pontosan összeillik és szét nem választható, éppen ezért soha nem lesz sem embernek több sárkánya, sem sárkánynak új gazdája, ha a másikuk meghal. Nincs mégegy olyan, akihez ugyanúgy illenének. Viszont valamiért elterjedt az a gondolat, hogy ha egy embernek kicsi a sárkánya, akkor az egy gyenge ember, hiszen őhozzá a kicsi sárkány illett pontosan. És nem is lenne képes nagyobb sárkányok megfélemlítésére és legyőzésére. Tehát.... én gyengébb vagyok mint ők, csak mert Krizokoll 2 méterrel alacsonyabb, a második legkisebb sárkánynál a faluban...
De ennek ellenére, Krizokoll mégis volt olyan erős, hogy csak azért, mert mi feltűntünk, megemelkedett a farönk. Tudtam én, hogy Krizokoll erős!
~ Hidd el, könnyebb úgy nagyobb erőt kifejteni, ahogyan most van rajtam  kötél. - mondta, miközben erőlködött.
~ Értelek.. Csak tudd tartani, úgy látom még nem vagyunk elegen. - néztem hátra ismét a fára. Még csakugyan elég sok erő kellett hozzá, hogy a farönk eltűnjön az utunkból.
- Húzzátok!!! Valaki menjen el még emberekért!!  -kiáltozta a földről egy férfi, miközben a mi sárkányaink odafent erőlködtek.
- Máris keresek még embereket! - szólt az ötvös lánya, s sárkányával szárnyra kapott.
Nem telt bele sok idő, és vagy 7 sárkány repült felénk, élükön Delivel, azzal a férfivel, aki legutóbb Uzor boltjában járt családjával, s köztük volt a lány is, aki segítségért ment.
- Hoztam még pár embert! - kiáltott már messziről Deli, s csakugyan most is hozott jópár erős kezű mesterembert, és azok sárkányait.
- Végre itt vagytok, nagy szükség van rátok, Deli! - válaszolt megkönnyebbülten a köztünk repülő ötvös. Az hiszem ők is jóban lehettek. Bár kezdem úgy érezni, hogy Deli családja körülbelül minden falusival jóban van. Amit azért nem is csodállok, mert eléggé előkelőek és nagy vagyonúak. Nem, ezt nem úgy értem, hogy aki jólétű, az egyből azt hiszi, hogy mindent megtehet, aztán mindenkire rátelepszik... Csajhát lássuk be, asok olyan ember van, aki direkt a gazdagokkal és nagy hatalmúakkal barátkozik, hogy ő is kapjon közvetetten kicsit a hatalomból.
Nos, bizonyosan voltak ilyenek is a közelében, ám biztos vagyok benne, hogy Delit a legtöbb cimborája nem ezért kedvelte. Még nekem is egész szimpatikus, azt leszámítva, hogy ő nem kedvel engem... Mint ahogy senki más sem ebben a faluban...
- Fogjatok egy kötelet, és mindent bele! - dobott nekik egy ember lelkesen kötelet, s ők sorra húzni is kezdték a fát.
Úgy tűnt több ember már nem jön, hiszen más helyen is volt a faluban hasonló baleset. Magunknak kellett hát mostmár megoldanunk.
- Nah jól van emberek, hajrá, mikor szólok, úgy húzzátok, mintha a sátán sárkánya kergetne titeket!! - kiáltotta el magát Deli.
~ Ugyan, az sem több egy drágakő leszármazottnál... - jegyeztem meg magamban az én kis sárkányféle hitem szerint. Mintha én olyan jól tudnám, s ők tévednének.
- Most! Húzzátok!!! - kiáltotta el magát egyszeriben, s mindenki húzni kezdte, ahogy csak bírta. A földről felszálltak a lent segédkező emberek is, és ők is húzni kezdtek. Feszültek  kötelek, a sárkányok nagyon erőlködtek, hallottam ahogyan Krizokoll foga csikorog.
~ Jól csinálod, már majdnem megvan!! - bíztattam, mert a fa valóban már majdnem átbillent.
Váratlanul a szemem sarkából megláttam, hogy valaki mintha közeledne felénk, sőt nekünk is jött!
- Elnézést! - szólt az ismerős hang, s ahogy összenéztünk a lovassal, ijedtemben elsápadtam: Leon volt az.
- Te? - lepődött meg ő is.
- B-bocsánat... - mondtam reflexből, s elkaptam a tekintetem.
- Leon, húzd!! - szólt rá hirtelenjében az apja ,s ő megzavarodottan el is repült, húzták tovább valahol odébb a sárkány tömegben.
Eléggé leforrázva ültem Krizokoll "nyergében", míg ő csak húzta és küszködött, s még azt sem vettem észre ,mikor a fa egyszercsak átbillent a másik oldalára ,és egyenesen felénk dőlt.
- Vigyázat, mindenki arrébb!! - kiáltott valaki, s mindenki azonnal eldobta a kötelet és repültek minél messzebbre.
- Krizokoll, repülj!! - ordítottam ijedten, s a késemmel az utolsó pillanatban vágtam el a kötelet a nyakában, különben a fa magával ránt minket és nagy erővel lezuhanunk.
Úgy összeszorítottam a szemem ijedtemen, hogy már csak annyira emlékszem, hogy Krizokoll földet ért a többi sárkány között, s én tántorogva leszálltam róla.
- Fuh, ez meleg volt.... - fogtam a fejem, s zihálva próbáltam megnyugodni.
Már majdnem sikerült is ,a szíverésem már majdnem visszaállt a normális tempóra, amikor....
- Szia... Alinda, igaz? - lépett oda hozzám Leon ismét, maga mögött hatalmas sárkányával. Én ijedtemben reflexszerűen elkaptam a tekintetem, s a hóra szegeztem azt.
- Igen... Uram... - hebegtem illedelmesen. Azzal az illedelmességgel, melyet szószerint belém vertek.
~ Mit akarhat tőlem?? - kattogott mindeközben az agyam.
~ Elzavarjam? - csapta hátra füleit sárkányom.
~ Ne! - válaszoltam gyorsan, mert féltem, hogy abból meg balhé lesz.
- Kérlek, ne magázz, nem vagyok én olyan öreg, hogy Uramnak hívj! - mondta kedvesen a fiú.
- Elnézést..... - nyeltem el a berögzült magázást.
- Csak bocsánatot szerettem volna kérni, amiért nektek repültünk odafent Pirittel. - nézett saját sárkányára.
Nos igen, Pirit eléggé szép példánya volt büszke fajának. Aranysárga volt, helyenként fekete mintákkal. Szarván is spirál alakban futott a fekete minta, homlokán is ott ékeskedett egy folt, ami inkább mintának volt mondható, egészen szabályos alakja volt, ami miatt azt is hitték sokan a faluból, hogy valami istentől származó, nagy ereje van. Ezen felül pedig szeme előtt is egy szép fekete csík húzódott, melytől még inkább nőiesnek hatott. Minthogy az is volt: egy gyönyörű nőstény. Aki nagyobb is volt Krizokollnál egy fél nyakhosszal. Tehát nem túl sokkal, ami különös, mert hát őt nem ítélték el miatta.. No mindegy.
- Semmi gond, felejtsük el... - feleltem én aztán hadarva, s én ezt komolyan is gondoltam, szerettem volna ha meg sem történt volna, vagy legalább ne foglalkozzunk vele, könyörgöm! Még pár perc és mindenki minket fog nézni, ami megaláztatás mindkettőnknek. Neki azért, mert velem beszél, pont velem... nekem meg mert, pont ő beszél pont velem. Mintha akarna tőlem valamit. Az a baj, hogy az ilyen falukban, sokszor volt olyan, hogy egy nincstelen nőt egy gazdagabb férfi kihasználhatott, anélkül, hogy amaz szólhatott volna bármit is, s ez egyfajta megalázás volt, néha pontosan csakis a megalázás kedvéért.
Oké, én nem állítom, hogy Leon direkt megakart alázni, vagy bármit akart tőlem, de ezt kívülről ki fogja tudni vagy elhinni??
Ebben a világban már senkiben nem lehet bízni, mindenki azt hisz, meg mond amit gondol és kész, bármekkora idiótaság.
Fel is akartam szállni Krizokollra, ám Leon megfogta a vállam, s ezzel visszahúzott. Rémülten bámultam bele a szemeibe, mert még azt is elfelejtettem, hogy nem lenne szabad a szemébe néznem.
- Kérlek, hadd kárpótoljalak! - mondta hozzá, de én leráztam magamról a kezét és gyorsan Krizokoll hátán termettem.
- Sajnálom, de nem lehet! Mennem kell!! - hadartam közben, s megsarkantyúzta Krizokollt, aki morogva, szinte kilőtt, s elsuhantunk.

~ Miért csinálta ezt velem, mit akar tőlem??? - gondolkodtam idegesen egész hazafele úton elpirultan.
~ Ha mégegyszer hozzád ér, leharapom a kezét. - morgott Krizokoll, mert látta, mennyire kiborultam.

~ Ne haragudj, hogy ezzel terhellek...  - sóhajtottam, mikor már leszálltunk, s én befelé tartottam a házba.
~ Semmi gond, csak nem akarom, hogy rosszul érezd magad. - felelte lágyan.
~ Megbeszéljük, ha túléltem ezt... - sóhajtottam az ajtó előtt állva. Félve fogtam a kilincset, s úgy pillantottam fel Krizokollra. Nyugodt szempárral, mosolyogva nézett vissza rám, ezzel bíztatott. Halványan én is rá mosolyogtam, s végül benyitottam a házba.
Örömmel tapasztaltam, hogy odabent nincsen senki sem. Megkönnyebbülten fújtam ki a levegőt, s örömömben mosolyogni kezdtem.
Az ágyamhoz léptem, megvizsgálgattam, gyanítottam, hogy valamit azért biztosan kieszeltek. Nem találtam benne sem hamut, sem bogarat, sem semmi ilyesmit.. így fogtam magam és bele feküdtem.
Nagyon nagy hiba volt! Kiderült, hogy elfűrészelték az egyik lábát az ágyamnak, és a súlyom alatt szépen eltörött.
- Jah ,miért pont velem csináljátok ezt?? - fakadtam ki és sírni kezdtem.
- Nem igaz... - feküdtem a törött lábú ágyon. - Miért is vagyok én itt... Csak arra vagyok jó nekik, hogy a játékszerük legyek...
~ Alinda, mi történt? - nézett be Krizokoll az ablakon.
- Semmi, én történtem! - feleltem, és nem voltam hajlandó most szóba állni vele. Csak sírtam magányosan, és nem mozdultam... Nem akartam semmit, csak eltűnni innen, minél messzebbre.
- Bárcsak Nortonnál maradhattunk volna.... - könnyeztem tovább, s felkeltem. A kandallóhoz léptem, s egy tüzifát vettem fel, s az egyik fiókból egy gombolyag madzagot.
Még homályosan láttam a könnyeimtől, de már kötöztem vissza a zsineggel a lefűrészelt darabot az ágyam lábára. A tüzifával ékeltem ki, amíg megcsináltam a lábat, s azután nagynehezen kihúztam alóla.
- Nah, kész! - kiáltottam fel indulatosan és a tüzifát csak úgy visszadobtam a helyére és visszafeküdtem az ágyamra.
- Ha mégegyszer ilyet csinálnak, nem állok jót magamért.. - morgolódtam fáradtan. Mostmár nem sírtam, csak mérges voltam, ami nálam ritka dolog... legalábbis eddig az volt.
- Még megbánják, hogy ujjat húztak velem.... - hunytam le fáradtan a szemem, s el is szundítottam.
Félálomban, még annyit hallottam Krizokolltól:
~ Az biztos... "

Alinda White