A kollégium gyilkosa - 2. nap

2. nap

Másnap reggel a lányok korán ébredtek, és nem csak azért, mert a nevelőjük nagy csinnadrattával figyelmeztette őket az iskola kezdésének pontos időpontjára, s tömérdek dolgukra…

A tegnapi füzetben olvasottak mindkettőjüket megrémítették és izgalommal töltötte el őket az ügy.

- Akkor… szerinted ez mind igaz? – fésülködött Regina az ágyán ülve.

- Minden bizonnyal… - felelte Zora elgondolkodva.

- De akkor nem fog minket is megölni, ha esetleg mégis igaz??

- Ne hülyéskedj már, mégis miért ölne meg? – háborodott fel félve Zora.

- Mert nálunk van az a vacak füzet, és tudjuk is, mi van benne! – mondta Regi, akinek közben Zora már elmesélte a füzetben olvasottakat.

- Nem hiszem. De nyugi, ha mégis, tudni fogjuk, mert Farkast fogja először megölni, és addig lesz időnk nevet változtatni és kivándorolni az országból. – vette fel a táskáját szórakozottan.

- Ennél érzéketlenebb dumát se hallottam egy ideje.

- Jó, csak viccelek!

- Nem vagy vicces. – ráncolta a homlokát.

- Oké, akkor csak gyere! – húzta fel az ágyról, és táskával a hátukon leindultak az emeletről.

Azt persze mondanom sem kell, úgy hiszem, hogy Zora az első órában megtartott matek dolgozaton nem igazán brillírozott. Szinte semmit sem tudott, csak görnyedt a számok és műveletek halmaza felett, kezében a számológéppel, ami hirtelen egy űrhajó kezelésének nehézségével rendelkezett. Elsőnek még gondolkodott, majd rövid úton feladta az egészet, és gondolatai ismét elindultak másik irányokba.  Egyébként, ha még nem jöttetek volna rá, Zorát azért kötötte le ez az egész dolog, mert ő, mióta beköltözött a kollégiumba, azóta hallja a különös lépteket az emeleten. Bár senki nem hitt neki, mert más egyáltalán nem hallott ilyesmit. Regi is furcsán nézett rá először, ám az utóbbi pár hétben már ő is meghallotta a zajokat, ami nagyon megrémítette. Ugyan ez idő óta hallja Farkas is őket. Mindhárman máshogyan reagáltak persze. Hiszen könyv fanatikusok mind, és ez az egész olyan volt, pontosan olyan, mintha az egyik regénybe csöppentek volna bele. Ez Zorának mindennél jobban tetszett és izgatta, mert ő imádta az efféle, borzongató storykat. Regi azonban kimondottan utálta és félt tőlük, ezért próbált úgy tenni, mintha mi sem történt volna. Farkas is izgalmasnak találta, szívesen foglalkozott vele, ám mivel szívesebben tartott Regivel, mint Zorával, így sokszor leplezni próbálta ezt, és inkább visszamondta, ha Zora a folyosóra hívta éjszaka.

- Zora, végzett? – állt oda a lány mellé most a tanár.

- Igen tanárnő… - felelte meglepődve, s odanyújtotta neki a lapot. A tanár elvette, s ahogy belenézett megingatta a fejét. De nem szólt semmit, csak visszaült a tanári asztalhoz.

~ Ennek a napnak sosem lesz vége…. – sóhajtott nagyot Zora, s a padra tette a fejét, úgy várta az égi csodát: a kicsöngetést.

Mindeközben másik két főszereplőnk földrajz órán ült, a hátsó padsorban. Pontosabban Farkas és a haverjai ültek leghátul, Regi meg éppen Farkas előtt egyel.

Miközben a tanár éppen a hegységek képződéséről beszélt a diákoknak, kiknek nagy része ezt ásítozva fogadta csupán, addig Farkas egy papírcetlit dobott Regi asztalára.

A lány értetlenül nézett rá, majd felvette és kibontva azt megnézte mi van ráírva.

„ Nah, érdekes volt a füzet?” – írta Farkas. Regi rögtön ceruzát ragadott és visszaírt, majd fejbe dobta a srácot vele.

„ Az, aludni sem merek többet!! Hol a fenében találtad?”

„ Tesin találtam az udvaron, egy vakondtúrásban.”

„ Kellett neked kiszedni, gondolhattad, hogy nem véletlenül van a földben!”

„ Túl izgalmasnak tűnt. Egyébként, szerintem biztosan nincs még ott vége”

„ Hogy érted?”

- Farkas és Regina, mit csinálnak ott hátul? – szólt hirtelenjében rájuk a tanár.

- Semmit tanárúr, leejtettem a tollamat! – felelte Farkas mosolyogva és lenyúlt, mintha valóban azt keresné. Az egyik haverja meg, hogy kisegítse odaadta neki az övét a pad alatt.

- Látja, meg is van. – mutatta fel a fiú.

- Rendben van.. – hunyorgott a tanár idegesen, de nem szólt - Tessék figyelni! – ment aztán el.

- Ez meleg volt… - jöttek ki a teremből óra végén.

- Az. Szóval szerintem ott nem lett vége a dolognak. – mondta Farkas, amit leírni nem tudott a tanár miatt. Közben a folyosón sétáltak, és mentek a következő órájukra.

- De ezt hogy érted? Miért ne lenne vége?

- Egyszerű: túl rövid történet lenne. – vonta meg a vállát a fiú mosolyogva.

- Ez nem egy könyv Farkas, ez a való élet, itt nincs olyan, hogy túl rövid vagy túl hosszú. Csak megtörténik. Már ha az tényleg megtörtént.

- Elég valószínűnek tűnik, nem? Hiszen mi is hallottuk már azokat a hangokat. Sőt…

- Mi sőt?? – hűlt el Regi, s megálltak a lépcső aljában. Farkas arrébb húzta a tömegből, s oda súgta neki:

- Én suttogást is hallottam tegnap éjjel.

- Suttogást? – kerekedett el a lány szeme.

- Azt.

- És mit suttogott?? – kérdezte siettetve, de ekkor vágódott melléjük Zora.

- Sziasztok, mizujs? – állt melléjük.

- Szia, csak annyi, hogy Regi kérdezte, hol találtam a füzetet, én meg mondtam, hogy a földben, és hogy szerintem még nincsen befejezve ott a történet. – válaszolta a fiú nekitámaszkodva a falnak.

- Szerintem sincs. – helyeselt rögtön Zora. – Szerinted van még több füzet is, vagy nem tudjuk meg soha, hogy mi történt azután?

- Ki tudhatja. – felelte, s ekkor szólalt meg a csengő.

- Ahj, mennem kell… jó órát, sziasztok! – rohant el Zora.

- Amugy… miért nem mondtad el Zorának is, hogy mit mondott a suttogás?? – indultak el ők is sietve.

- Azért mert túlontúl belelkesült volna, nem lehetne leállítani. Csak holnap reggel mondd el neki szerintem.

- De hát én sem tudom!! – fakadt ki Regina.

- Jól van, elmondom…. ültek le a padokba.

- Éjjel feküdtem, és egyszercsak arra ébredtem, hogy valaki azt suttogta: Ti következtek…

- Nem akarom ezt az egészet, kérlek, felejtsük inkább el!! – rángatta meg a srác karját ijedten.

- Nem hiszem, hogy kihátrálhatunk belőle… szerintem már régen benne voltunk ebben az egészben… csak nem tudtunk róla.

- Akkor most mi van?? Készüljek a halálomra? Vagy hogy belemászik a fejembe és megőrjít egy hang??

- Nyugodj már meg, ennyire nincs nagy vész. – nevetett fel a srác. – Nyugi, semmi sem fog megölni. Egyébként is én megvédenélek.

- I-igen..? Tényleg?? – lepődött meg elpirulva a lány.

- Khüm, hát persze. – mondta a fiú zavartan, de komolyan.

- Hát… köszi. – mosolyodott el nyugodtan Regi. Ekkor jött be a tanár, tovább beszélni nekik az irodalom rejtelmeiről.

Egész napos tanulás, rövid közös ebéd, újabb órák, kis pihenés, majd szilencium: így telt a trió ezen napja is, jóformán mint a legtöbb. Azonban most a kötelező délutáni tanóra után (jóformán ezt jelenti a szilencium, ha valaki nem tudná J ), szóval ezután hárman elindultak a városba. Boltba mentek kajáért, meg a holnapi tízóraijukért, s közben beszélgettek.

- Na, hogy ment Zora a matek? – kérdezte Regi, miközben egy nyalóka volt a szájában.

- Nem túl jól, semmit nem tudtam…

- Én feleltem ma irodalomból, és 5-öst kaptam! - húzta ki magát Farkas.

- Akinek bejött az élet.. – morgolódott Zora. Az az igazság, hogy ő is a magyar szakra akart menni, az irodalom imádata miatt, azonban ő már nem fért bele az osztályba, így került az infós kockák közé, ahogyan ő nevezte az osztályát.

- Ejjnye Zora, engem hívnak Farkasnak, és te morogsz többet! – viccelődött a fiú.

- Sajnálom, ilyen vagyok. – vont vállat. Sétáltak tovább az utcán, míg Regina meg nem állt.

- Baj van? – néztek hátra a többiek.

- Nem csak.. mintha, sírna egy macska. – ment tovább Regi.

- A macskák olyan aranyosak, remélem nincs baja. – mosolyodott el Zora a cica gondolatára. Igazán állatbarátnak mondta magát, bár Regi is.

- Hé, heló Farkas! – jött szembe 3 srác, és mindegyikük lepacsizott Farkassal, bár mindük kezében egy gördeszka, vagy éppen mellettük guruló bicikli volt.

- Csáó. – intett Zora és Regi is hasonlóképp. Regi talán egy kicsit több életkedvvel.

- Merre mentek? – kérdezte Farkas a másik 3 fiút, akik egyébként mind nagyobbnak tűntek nála legalább 1-2 évvel.

- A parkba megyünk deszkázni meg bicajozni.

- Ja, egyszer te is eljöhetnél, rég deszkáztunk együtt.

- Jah hát.. az az igazság, hogy eladtam a deszkát. – vakarta kínosan vigyorogva a tarkóját.

- Eladtad?? – akadtak ki a deszkás srácok.

- Miért adtad el, már nem használtad? – kérdezte az egyedüli biciklis.

- De, csak inkább elköltöttem az árát egy kalandregényre. – vallotta be.

- Ez rád vall Farkas. – mosolyodott el Zora.

- Igen, tipikus. – vonta meg a vállát az egyik srác is.

- Na mindegy, mi most megyünk, jó olvasgatást! – köszöntek el kissé gúnyosan és el is mentek nevetve.

- Amugy, nem lett volna muszáj megmondanod nekik, hogy könyvre költötted… Most lehet, hogy ugrott 3 haverod. – mondta Regina, miközben sétáltak tovább a bolt felé.

- Áh, nem gond, fel kell vállalnom önmagam. – vonta meg mosolyogva a vállát. – És ha ők ezt nem tudják elfogadni, akkor nem kár értük. Amúgy meg régen beszéltem velük… - mondta úgy, mintha nem akarná bevallani, de élete legjobb barátait vesztette volna el.

- Farkas, csak nem sírsz? – nézett rá mosolyogva Regina.

- Nem, csak a szemembe ment valami. – tettetett sírást.

- Egek, de drámaiak vagytok. – röhögött fel Zora.

- Azt hittem, neked tetszik az ilyesmi. – mosolygott rá Regina, a jól irányzott utalással, amelyet csakis Zora érthetett.

- Ahj jó, de könyvben.

- Az élet is egy könyv. És egyben a legjobb író. Vagy írónő… Ha lány én esküszöm, szerelmes vagyok belé. – mutatta be Farkas, hogy zakatol a szíve.

- Jah, mint alsóban a biosz tanárba. – nevetett Zora. Ők ugyanis általánosban osztálytársak voltak, innen ismerték ilyen jól egymást.

- Mondtam már, hogy azt felejtsd el! – pirult haloványan el.

- Micsoda? Tetszett neki a biosz tanárotok? – lepődött meg Regi.

- Aham, valentin napra írt neki egy rövid verset. – kuncogott Zora.

- Meséld szépen el Farkas, hogyan hívott a tanárnő…

- Hogy hívott? – nézett mosolyogva Regina is a srácra.

- Nem, azt biztosan nem mondom el. – felelte a srác kínosan.

- Deee, légyszii! – kérlelte Regi.

- Nah jó…. – mondta oda sem pillantva – Úgy hívott, hogy Farkinca… - s behúzta a nyakát, amint ezt kimondta.

- Nah neeee…. – röhögött fel a két lány egyszerre.

- Nah jó, hagyjátok abba, legalább addig, amíg bemegyünk a boltba. – nyitotta az ajtót, de a lányok még mindig csak nevettek.

- Jó, de ez olyan vicces!

- Ha nem hagyjátok abba, maradjatok kint, de én nem veszek nektek sem zsemlét, sem csokit. – vonta meg a vállát, tudva, hogy ez hatni fog, s bement az ajtón.

A lányok próbálták megemberelni magukat, s nagy nehezen abbahagyták a nevetést, majd követték barátjukat.

Hamarosan visszatértek a kollégiumba, s ekkor már ismét ugyanolyan nyugodtan beszélgettek, mint azelőtt. Felmentek a fiú kollégiumi részre, hogy beszélhessenek még, de az ügyeletes elzavarta őket onnan.

- Késő van lányok, nektek ilyenkor már a szobátokban a helyetek! – mondta, és visszatessékelte őket.

- Akkor majd holnap beszélünk. – intettek egymásnak.

- Szia Farkas! – mosolygott Regina.

- Szevasztok lányok! – mosolygott a fiú és elment a szobájába.

A lányok is átmentek az ő szobájukba, s nekiálltak fürdeni, vacsorázni, fogat mosni… Nem is lett volna ez érdekes, minden olyan volt, mint egy átlagos estén. Még pár szóváltás telefonról, aztán olvasás gőzerővel.

-Ahj, mindjárt a végére érek ennek. – vágott savanyú képet Regi.

- Sajna én is.. – ült fel Zora.

- Hova kézülsz?

- Kimegyek a mosdóba. Addig vigyáz a könyvemre. – adta a kezébe. – Mintha az életed lenne…. – nézett rá megbabonázó szemekkel, mintha el akarná hipnotizálni.

- Oké, oké, nyugi, nem lesz baja. – mosolygott Regi.

- Remélem is! – pattant fel Zora és papucsában kimasírozott a szobából.

- Már megint beleélte magát a regényébe. – nevetett ekkor hangosan fel Regina, aki mindig nagyokat szórakozott Zorán, mikor ő éppen belebolondult egy történetbe, és szinte minden mozdulatáról lerítt a könyv stílusa és hangulata.

- Jahj… - sóhajtott mosolyogva Zora, mikor elzárta a csapot. Belenézett a tükörbe, hogy megnézze magát, s nagyon nem tetszett neki a látvány.

- Tudtam, hogy be kellett volna festenem a hajamat kékre… vagy lilára. – sóhajtott és megpróbálta úgy elrendezni, hogy legalább a tincsek rendesen álljanak, és ne össze vissza.

Ekkor történt pedig éppen, hogy az egész épületben elment az áram. Egyszerre több szobából is hirtelen sikítás hallatszott, ahogy néhány lány megijedt.

- Nagyon jó, már megint áramszünet van…. – mérgelődött Zora, aki így semmit sem látott a mosdóban, hiszen csak néhány picike ablak volt, s egyedül volt ott.

„- Már tudom, hogyan szerezhetjük meg a bölcsek kövét. – húzta ki magát főhősünk, s mögötte a két fiú összenézett.

- Mi a terved Melissza?” – olvasott Regina nagy buzgón, mikor nála is tönkre ment a világítás.

- Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee, miért pont most?? – kiáltott mérgesen fel és mobiljával próbált tovább világítani. Azonban eszébe jutott a mellette lévő könyv, és annak tulajdonosa.

- Hol marad eddig Zora? – ijedt meg – Utána kéne mennem….. – nyelt nagyot.

- De nem merek… - húzta minél jobban magára a takarót és az ajtót bámulta, várva egy jelet, hogy elinduljon-e….

- Ember… - tapogatózott Zora és éppen megtalálta az ajtót, ám az csukva volt.

- Ho-hová lett a kilincs?? – tapogatta meg elhűlve, ugyanis akárhová nyúlt, sehol sem találta. Ekkor egy fényvillanást látott a szeme sarkából, ami a tükör felől jött. Oda is pillantott, de nem látott semmit. Majd még egy villanás következett és még egy és még egy. Aztán ugyanennyi dörgés. Vihar volt odakint. És minden egyes villanásnál Zora látta a tükörképét, és maga mögött egy felismerhetetlen fekete alakot…

Meredten bámulta, és nem tudta levenni róla a szemét.

- K-ki vagy te? – kérdezte halkan, de az alak nem felelt. Zora megrázta a fejét és hátra fordult, de nem látott senkit. Ismét a tükörre meredt, és már ott sem volt semmi, csupán egy felirat a csempén:

- Az enyém leszel…

- Túl régen ment ki, muszáj utána mennem… - reszketett még mindig Regina a takaró alatt, és várta mi lesz. Még a villámok sem tudták kizökkenteni a félelemből, még inkább belerántották.

- Pont, mint egy könyvben… Utálom a horrorokat! – szorította össze a szemeit.

És ekkor kivágódott az ajtó.

- ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! – sikoltott fel, de csak Zora rontott be rajta, és futva csukta vissza az ajtót, majd még meg is támasztotta hátával.

- Zora, ne ijesztgess!! – bátorodott némileg fel a lány.

- Regi, ez nem vicc, ott volt!!! Láttam őt! – zihált kikerekedett, rémült szemekkel, s Regi tudta, hogy komoly a dolog. Zora nem egy félős típus.

- Engem akar…

A vihar csak tombolt odakint, a fákat csak úgy fújta a szél, dülöngéltek ide-oda, s néhány ág recsegve esett a földre, melyeket a következő villám világított meg, s nyugtázta ezzel nyughelyét.

- Nem, nem lehetett ott, csak képzelődtél! – felelte szinte kiabálva Regi.

- Regi, én tudom mit láttam! – mondta csakugyan ilyen hangosan, s ahogyan a folyosón lépteket hallottak meg, ijedten futott barátnője mellé.

- Nyugalom lányok! – jött be egy nevelő.

- A karbantartó már elment felkapcsolni az áramot, valószínűleg kiment a biztosíték.

- Rendben, köszönjük, hogy szólt… - beszélt Regi ijedten.

- Ennyire azért nem kell megijedni. – mosolygott a nő és kiment a szobából.

- Nem ő találkozott a kollégium gyilkosával… - mászott fel Zora az emeletes ágyra és úgy betakarózott, hogy épphogy a szemétől felfelé látszott belőle valami.

- Tessék, itt a könyved… - nyújtotta fel neki Regi – Olvasd tovább, az majd megnyugtat. – feküt vissza, s nagy vonakodva kezdetét vette a telefon fénynél való olvasás.

Mindeközben persze a fiúknál sem mentek simán a dolgok.

Természetesen Farkasék szobájában is elment az áram. Ők 3-an voltak a szobában: Farkas, Gergő és Péter. Éppen a telefonjaikat nyomták és a barátnőikkel beszéltek, közbe meg képeket néztek és röhögtek. Ekkor ment el az áram.

- Ahj, most meg ez a fránya vihar…. – tette le Farkasa könyvet, már vagy 5-ödszörre, ugyanis előtte is a másik két fiú vagy 4-szer megzavarta az olvasásban birkózásukkal.

- Nem igaz, hogy nem tudják már lecserélni a kapcsolókat! – mordult fel a másik két srác is.

- Jahj.. – ingatta fejét Farkas és telefonjával világítva kisétált a folyosóra.

- Mit csinálsz? – kérdezte Péter, telefonjával megvilágítva Farkasunk arcát.

- Ellenőrzök valamit. – felelte és a szeme elé tette a kezét. – És kapcsold le azt az izét! – mordult fel és kiment az ajtón.

Igen nagy csend volt, már a lányok emeletéről sem jött több sikoly, a fiúk meg már végigmondták az összes káromkodást a szomszéd szobában.

Farkas mégis elindult körül nézni. Valahogyan furcsának vélte a hirtelen áramszünetet, ezért gondolta megindul, hogy körbenézzen, minden rendben van-e.

- Ez meg mi? – pillantott meg egy égés foltot a falon. – Ez eddig biztosan nem volt itt… Vagy csak én nem vettem volna észre? – gondolkodott el, mikor egy hangot hallott meg a korom sötét csendben.

- Veszélyes ilyenkor errefelé… - mondta a hang és Farkas egyből felismerte a hangszínt.

- Gergő, menj vissza a szobába. – fordult unott pofával oda, s valóban a srác volt az.

- Ahj, azt hittem megijedsz! – vágott csalódott képet.

- Nem olyan könnyű megijeszteni. – mosolygott. – Nah menj, mindjárt megyek én is. – indult meg újra.

 - Azt én kötve hiszem… - hangzott ismét.

- Ahj, mi van? – fordult idegesen hátra, de a srác bambán bámult rá.

- Valami baj van, Gergő? – rémült kissé meg Farkas, de a fiú nem szólalt meg. A szeme az övébe meredt és minta nem is barna lett volna most… hanem inkább citromsárga!

Gergő Farkas felé lépett és elvigyorodott.

- Én szóltam előre… - hallatszott egy kísérteties nevetés és a fiú kezeivel Farkas nyaka után kapott, mintha meg akarná fojtani, ám a fiú elhajolt, így Gergő épphogy hozzá ért kezeivel a vállához.

- Te jó ég, vér folyik a kezéből! – nézett Farkas a vállán ékeskedő vérfoltra, s a másik fiú kezére.

Eközben odakint újra és újra megszólalt a mennydörgés, s egy villanással a másik fiú eltűnt a semmibe.

- Hová lettél??? – kiáltott Farkas, de Gergő már sehol sem volt. Sőt, a kezéből folyó vér is eltűnt a folyosó linóleumáról.

- Nem.. ez csak illúzió volt. – lélegzett mélyeket, s félve lépdelt vissza a szobája elé. Még gondolkodott kicsit, mielőtt benyitott volna, majd nyílt az ajtó…

- Nah, megvagy, minthogyha kiáltottál volna? – kérdezte rögtön Peti. Gergő is ott volt a saját ágyán és játszott valami játékkal a telefonján.

- Jól vagy, rémültnek tűnsz? – nézett ő is fel.

- Gergő, jól vagy? – ment oda Farkas s megnézte a fiú kezét.

- Mi bajom lenne? – horkant értetlenül fel.

- Ez meg mi? – mutatott Farkas egy apró hegre a tenyerén.

- Oh, semmi, megvágta egy üvegszilánk még tegnap. – vette el idegesen a fiú a kezét.

- Egy üvegszilánk? – ráncolta a homlokát.

- Most meg mi bajod? Totál megkattantál! – nevetett fel Péter.

- Szerintem fél a sötéttől. – vigyorgott Gergő.

- Nem dehogy! – feküdt le ágyába ismét Farkas. – Csak idegesít, hogy most nem tudok olvasni. – mondta, s a falnak dőlt.

- Szerintem inkább aggódj a vállad miatt! – mutatott oda Péter.

- Mit csináltál vele? – kérdezte, s Farkas oda pillantott. A felsője egy foltban csupa megalvadt vér volt. Megerősítést nyert hát, hogy mégsem csak illúzió volt.

- Jah, csak bevertem egy kicsit, semmi komoly… - felelte riadtan, s elő is vett a szekrényből egy másikat és átvette.

Éppen hogy leült az ágyára, egy lány sikolyt hallottak mind az emeletről.

-Ez nem az egyik barátnőd volt? – nézett rá Peti.

- De igen! Vagyis nem, mert ők nem a barátnőim. – sandított rá.

- Úgy gondoltam, haverod.

- Az. Zora lehetett. – gondolkodott Farkas idegesen, s járkálni kezdett fel-alá.

- Meg kéne néznem őket! – gondolta, s éppen kiment volna a szobából, mikor egy férfi lépett be zseblámpával a kezében.

- Hé hé, mindenki maradjon csak ahol van, semmi mocorgás! – szólt a nevelő.

- Senki ne menjen sehová, megoldjuk az áramszünetet, a lányok meg félősek, azért sikoltoznak. – vonta meg a vállát.

- Nem minden lány félős, az egyik haverom 3 évig minden nap horrort nézett. – tette Farkas karba a kezét.

- Ha maga mondja. – ment ki unott pofával.

- És én vagyok a szemtelen alak. – vonta fel a szemöldökét.

- Nah jó, akkor felhívom Regit. – ült le az ágyára és be is tárcsázta Regi számát.

Azt meg mondanom sem kell, hogy a két olvasó lány halálra rémült a telefon csörgésétől.

- Ki az? – vette fel Regina.

- Haló csajok, minden rendben, mintha Zora hangját hallottam volna innen az emeletről.

- Jaj Farkas, ne is mondd, nagyon megijedtünk, de majd ő elmondja. – adta át a telefont barátnőjének.

- Farkas, ki nem találod kivel találkoztam a mosdóban!

- A wc manókkal? – mosolygott.

- Hülye vagy!! Egy fekete alak állt mögöttem!

- Egy alak?

- Igen. És mikor félrenéztem eltűnt, de a csempére vérrel fel volt írva, hogy Te következel! Vagyis én!

- Zora, nyugi, nem lesz semmi bajod. – nyugtatgatta a fiú, miközben ő maga is igencsak ideges volt a hallottaktól.

- Nem téged akartak megölni pár perccel ezelőtt!!

- Csak hiszed. – támaszkodott a falnak.

- Ezt meg hogy érted?

- Majd elmondom… Nem telefon téma. – suttogta. – Csak tudni akartam megvagytok-e.

- Nyugi, élni még élünk.

- Akkor jó. Maradjatok a szobában, és nyugi!

- Rendben. Adom Regit. Szia.

- Okés.

- Szia, itt vagyok. – vette át a telefont ismét Regina.

- Szia, Regi, figyelj, zárjátok be az ajtót és maradjatok odabent. De ha van valami engem felhívhattok.

- Oké… de remélem nem lesz.

- Nem lesz nyugi, csak mondtam. – mosolygott magában a srác.

- Vigyázz Zorára is.

- Rendben… te meg magadra Farkas.

- Igyekszem. – mosolygott tovább.  – Jóéjt. Heló. – tette le.

- Nah? – nézett rá a két fiú. Farkas tudta mit kérdeznek, s csak vigyorogva megvonta a vállát, úgy mondta:

- Pföh… lányok.