A tökéletes Tökéletlenség - 3. rész

" Másnap hajnalban már ébren voltam. Még senki nem volt fent, Krizokoll is mélyen aludt... A napnak sem akaródzott még kikelni párnái közül.
Hátamra fordultam hát, és ahogy hallgattam a többi gyerek szuszogását.. a tegnap hallottakon gondolkodtam.
Szépnek találtam amit Krizokoll mesélt, mégis oly drámai és kegyetlen volt.... Valahol mindüket megértettem.. De a Levegőt sajnáltam leginkább... Ő csak jót akart... És a végén öngyilkos lett.... De az égben ismét együtt lehettek.... - zártam végül le elégedett nyugodtsággal a gondolatmenetemet.
Végül úgy döntöttem addig állok neki kimosni azt a dunyhát, míg senki nincs fent, így talán nem kések el a munkából sem. Felkeltem hát, és ahogy letettem puhán a lábam a padlóra, egyből fázni kezdtem. A hideg fa átadta a meleget a talpamnak, és egészen addig nem hagyott nyugtot, míg lábam melege meg nem szelídítette a zord hűvösségét.
Felálltam, és rá kellett jönnöm, hogy bizony én is csupa piszok vagyok... Kimentem a mosdó tálért a ház elé, hogy vizet tegyek bele a kis kútból. Odakint még fagyosabb volt az idő, főleg egy szál köntösben. Nagyon fújt a szél és még enyhén havazott is. Igazi hóvihar készült.
- Élmény lesz hóviharban fát vágni... - szontyolodtam el, de megtöltöttem a tálamat vízzel és be is siettem.
Megmosakodtam, amennyire csak tudtam és átöltöztem. Azután megkerestem azt a csöpp szappant, amit az egyik asztalon tart Gunda, a sarokban, és elkezdtem kimosni a dunyhámból a hamut.

***

Egészen addig dolgoztam rajta, míg fel nem kelt a nap. Akkor már gondoltam, hogy ébredni fognak a többiek, és gondoltam mostmár abbahagyom a mosást, mert a végén még beledobnak a vízbe valami olyat, amit az életben nem mosok ki a ruháimból...

Kicsavartam hát amennyire tudtam és feltettem a szárító kötélre, majd elpakoltam magam után. Éppen mikor nagy nehezen meg is ágyaztam, mert addigra már nagyon fáradt lettem, és tegnap sem ettem semmit, és még ma sem... Nos ekkor ébredezni kezdtek a többiek. Először ásítoztak, nyújtózkodtak, majd kérdezgetni kezdték egymást, miként aludtak, s egyebek. Ezután fordították rám a tekintetük.

- Nah mi van, kimostad már a takaród?

- Bizony, tudod, hogy addig nem mehetsz sehova!

- De nehogy kiabálj velünk amiért emlékeztetünk! - mondta az egyikük, mire hangosan felröhögtek, s valaki hozzám vágott egy párnát.

- A Drágakő-sárkányok egyszer ezért megbűntetnek..... - mormogtam úgy, hogy talán csak annyit ha lehetett érteni, hogy megszólaltam.

- Mondtál valamit? Hozzám beszélsz? - háborodott fel a 15 éves fiú, akit egyébként Ruben-nek hívnak, és szőke haja van. Ő a főkolompos az ellenem szervezett csapatban.

- Nem.. a falhoz. - néztem rá meglepő bátorsággal. Hirtelen még én is meglepődtem magamon, és azon gondolkodtam: ezt miért mondtam??

~ Mi történik odabent?? - forgatta a fejét Krizokoll az ablak előtt, hogy tisztán lássa, mire ez a nagy cécó.

- Szóval már sértegetsz is? Mitől lett hirtelen ilyen nagy a szád Alinda? - közeledett felém, és én hirtelen ijedten hátrálni kezdtem. - Nem vagy különb nálunk, ezt jól jegyezd meg! És soha nem fogsz közénk tartozni! Te mihaszna anak yatim!! - kiabált az arcomba, majd leköpött, ahogyan itt szokás az ellenséget sértésből, és visszament a többiekhez.

Leforrázottan álltam az arcomat törölgetve, és mikor a többiek már rég reggelizni indultak, akkor is csak egy járt a fejemben: Miért pont én?

***

~ Alinda, jól vagy, mondj már valamit! - rontott oda Krizokoll hozzám mikor kiléptem a házból és nagy nehezen becsuktam az ajtót, amit a szél nem akart engedni.

~ Sosem voltam jobban.... - sütöttem le a szemem és csak tovább sétáltam. Majd hirtelen arra ébredtem eme "rémálomból", hogy Krizokoll mögöttem áll, és hatalmas szárnyával véd a széltől.
Felnéztem rá, mint valami őrangyalra, s ő ahhoz méltóan tekintett vissza rám, ahogy nyakát ívesen a magasban tartotta.
~ Ne haragudj Krizokoll, annyira rossz volt..... - bújtam hozzá könnyes szemekkel.
~ Tudom.. Nem haragszom. - bújt ő is hozzám. ~ Megleckéztethetem ha gondolod....
~ Nem... tudják, hogy az én társam vagy, csak még nagyobb bajban lennénk.... gyere most reggelizni... Ettél tegnap, ugye?
~ Éjszaka fogtam egy fácánt nagy nehezen...
~ Köszönöm... - öleltem meg mégegyszer. ~ Gyere, menjünk... - mondtam és elindultam.

A szomszédos kunyhóban kapjuk az ételt minden reggel, délben és este, a többi falusi segítségével. Hoznak nekünk élelmet a sajátjukból. Friss kenyeret a pékségből, zöldségeket a kertekből (vagy a tavalyi kertből), és húst, halat az erdőkből. Vagy Gunda szokta osztani nekünk, vagy egy másik nő a faluból. Ezúttal Ingrid volt ott... Ő hogy is fejezzem ki magam... Egy olyan nő, aki nem nagyon törődik embertársaival. Egy pletyka szerint csak azért segít ételt osztani az árváknak, mert ezzel akar kitűnni a faluban a vele egy idősek között. És az ő generációja már nem egy ma született bárány....
- Tessék kedveseim, jó étvágyat hozzá! - adta oda sorban a többieknek, és már mind ettek. Mikor beléptem az ajtón, a süvítő szél becsapta az ajtót a falnak, hangosan fütyült, és engem is megtaszított. Erre az összes figyelem rám irányult.
- Alinda, csukd már be azt az ajtót, nem látod, hogy megfagyunk? - szólt rám Ingrid. Őt még kevésbé kedvelem mint.. Akármelyik felnőttet a falunkban. Egyike azoknak, akik nem is ismernek, csak bántanak. De ha egyszer megkérdeznéd tőlük, " Miért bántottad egész életében azt az árva gyereket? " Nem tudna rá felelni egyik sem... Talán csak annyit: - Mert mindenki azt tette... 
Nagy nehezen benyomtam az ajtót a helyére, bár a szél nagyon ellen állt, és az ajtón keresztül, mintha bírkózott volna velem. Ám végre felül kerekedtem és nagy csattanással kattant a zár. Hirtelen odabent sokkal melegebb lett, a sálam sem lobogott az erős szélben, és ételek illata terjengett a levegőben.
Odaléptem Ingridhez egy tányérral és nyújtottam a reggelimért. Fintorogva mért végig, egy szál, lyukas kesztyűmben, ahogy a tányért nyújtottam. Nem lehettem túl esztétikus látvány, nem tagadom...
- Tessék. - vette végre el tőlem és beletett egy csöppnyi ételt. Egy kiflit, és néhány szelet húst, szalonnát, meg valami babnak kinéző, mártás állagú.. izét, amire a mai napig nem derítettem fényt, mi lehet az. Illedelmesen megköszöntem és leültem, messzire a többiektől.
Szerettem volna lassan enni, de már nagyon korgott a gyomrom, és szinte habzsolni kezdtem a kevéske élelmet. Közben a többiek rajtam nevettek... Végül én értem a leghamarabb vissza és elmosogattam a tányéramat, majd távozni készültem, még dolgom volt a pékségben, és délután favágás.... Ez az életem.......
- Hová sietsz? - szólt utánam Ingrid.
- Dolgozni... - lepődtem meg, de ezt nem mutatta az arcom.
- Gunda azt mondta tegnap illetlen voltál a többiekkel. Megkért felügyeljem, hogy ma te mosogass a többiek után is. - mondta, de a hangjában gonoszság volt. Úgy éreztem ezt nem is Gunda mondta. Csak ő akarja rám sózni a munkát, hogy elkéssek a dolgomról... De mint mindig.. Most sem szóltam semmit.... Megfordult ugyan a fejemben, de szemem előtt lebegett a reggel történtek rejtélye. Hiszen akkor is olyat mondtam, amit amúgy sosem mondanék.. és nagyobbat kaptam, mint bármikor. Így még időben leállítottam magamat és lesütöttem a szemem. Megvártam míg mindenki megreggelizett és elmosogattam...
Mikor egyszer felnéztem, láttam Ingrid elégedett arcát, ahogy lopva rám-rám pillantott.

Mikor végeztem sietve léptem ki a kunyhóból, Krizokoll már ott állt előttem.
~ Komolyan elmosogattatott veled? - kérdezte, miközben a hátára ültem.
~ El.... - feleltem kedvetlenül és felrepültünk.
~ Alinda.. nem értelek, miért hagyod magad?
~ Mert nincs más választásom... Mit tegyek, ha egyszer igazuk van!
~ De nincs igazuk, csak beléd beszélték, hogy igen. Te ennél büszkébb vagy....
~ Honnan tudhatnám milyen vagyok.. Ha ők mondják meg helyettem.. Elhiszem nekik, hisz ebben nőttem fel.. És már sosem ismerem meg, milyen lennék, ha nem közöttük élnék.... - feleltem szomorúan. Krizokoll elhallgatott. Nem tudom, hogy azért mert nem tudott mit felelni, vagy mert igazam volt, vagy csak nem akart mégjobban elkeseríteni... De nem szólt. Krizokoll az a fajta volt, akinek a szíve hatalmas, és olykor annyira tapintatos, hogy képes inkább eltitkolni előled a fontos, ámde fájó dolgokat, csak hogy ne bántson az meg téged. S majd, mikor elérkezettnek látja az időt, vagy elég érettnek a titokra, akkor mondja csak el. Ezt jelenti a Mindent a maga idejében... 
Nem sok kellett hogy oda érjünk, és csak éppenhogy megsimítottam Krizokoll nyakát, már rohantam is be.
~ Nyugi, én ide kintről figyellek. - hallottam nyugtató hangját, mikor beléptem.
- Végre idefáradtál! 10 percet késtél, ezt levonom a béredből! - köszöntött rögtön egy hasas nagydarab férfi: Uzor. Ő süti itt nekünk kenyereket. Ám a sok liszt és kosz feltakarítását már rám hárította, hisz ezért vett fel. Eredetileg úgy volt, hogy én a sárkányok gondozásában fogok segíteni a sárkány orvosnak, mert az nagyon érdekelt volna, imádom a sárkányokat... Egyszer vettem is egy könyvet arról, hogyan kell ellátni egy sárkányt, ha beteg. Az volt a kedvenc könyvem. Míg rejtélyes módon el nem tűnt... Csupán egy lap maradt meg belőle, az is véletlenül.... Azt a lapot nézegettem a legtöbbet, és egyszer elkezdett szakadni. Pedig én az ilyesmikre nagyon vigyáztam mindig, mert számomra minden értékes volt ami könyv.. Nem kevésbé az a kevés dolog ami az enyém. Szóval, inkább kitéptem szépen, mielőtt csúnyán esett volna ki, vagy esetleg az összes többi is vele együtt. Azon az oldalon volt a bébisárkányok nevelése....
Nem szaporítom tovább a szót, mindenesetre máshova mentem volna dolgozni.. De Ruben elorozta előlem, mielőtt én jelentkeztem volna.. Itt ugyanis az összes árvának dolgoznia kell valamit.
- Már megint álmodozol?? - riasztott fel Uzor. - A seprű a sarokban, láss neki! - mondta és ment is ismét hátra dagasztani.
Nagyot sóhajtottam. - Dologra hát! - gondoltam és levettem hatalmas bundámat. Helyette felvettem valami kötény félét, kezembe a seprűt és elkezdtem felsöpörni a padlót, először ott elöl, ahol a bejárat van, mert néha jönnek be emberek kérni kenyeret vagy ilyesmi, és Uzor kényes rá, hogy tiszta legyen a talaj amire a vendégei rálépnek. Nehéz minden ember kényének - kedvének megfelelni.. de jelen helyzetben aligha tehetek mást.. Csak az nem kell, hogy megfeleljen másoknak, aki a maga ura.. Aki nem függ senkitől.... vagy aki a vezető, akitől függnek a többiek.... Akkor csupán akkor, ha téged csak a hatalom izgat, a néped nem.. De akkor hamar egyedül maradsz.. Az élet kemény dió, eltiporsz, vagy eltipornak.. Nincs más út.. Aki kedves próbál lenni, a legkisebb dologért is belekötnek... Aki gonosz, azt megdícsérik, támogatják mert félnek tőle. De ha olyan alattomos helyzetben kell nyomorognod, mint amilyen az én sorsom.. Azt ajánlom vagy törj ki, vagy tűnj el onnan, ahogy csak tudsz.... Kivéve ha már elvesztetted a reményt, és feladtad.. Mert akkor tűrd csak, hogy mindenkinek te vagy a játékszere.... Futamodj meg... ahogy én..........
~ Te jó ég, mik járnak az eszemben? - álltam meg egy pillanatra értetlenül.
~ Ne is kérdezd, csak kapkodom a fejem... - válaszolt szintén értetlenül Krizokoll.
~ Valahogy nem olyan vagy mint eddig, minden rendben?
~ Nem tudom... talán csak a hideg front okozza... - ráztam meg a fejem, és ennyiben maradtunk. Söprögettem hát tovább, a fejem meg egyre fájni kezdett, nem tudom, hogy azért-e mert tényleg hat rám az időjárás, vagy csak beképzeltem.. De egyre rosszabbul éreztem magamat.
~ Alinda, ha nem vagy jól, szólj Uzornak és már viszlek is haza! - erősködött Krizokoll. Azt hiszem valóban aggódni kezdett értem.
~ Nem kell, jól vagyok... - feleltem és dolgoztam tovább.
- Ha végeztél elöl, gyere erre hátra is! - kiáltotta oda a férfi, miközben megvakarta orrát az alkarjával, és így már az egész ábrázata lisztes lett.
- Igenis uram... - mondtam halkan és meg is indultam.

Már eltelt jópár óra, én meg csak sepregettem, néha pár kenyeret nekem kellett kivennem a kemencéből, vagy nekem kellett betennem. Nem egyszer meg is égettem a kezem.
Nagyon elfáradtam, és muszáj volt leülnöm egy kicsit..
- Uram, tarthatnék egy pár percnyi szünetet? -kérdeztem Uzort, teljesen lesápadva. Lenézett rám, hisz nagyon magas volt, hozzám képest. Végig mért tekintetével, majd vonásai megenyhültek és bólintott. Azt hiszem jó kedvében lehetett. Máskor sokkal többet kiabál, és semmit nem hagy rám, minden rossz neki, amit teszek...
Leültem hát a kemencék mellett, ott még meleg is volt. Körbenéztem: mindenütt lisztek, vizes vödrök, magok, meg koszos sodrófák és asztalok. Sötét volt, és ha nem égett a kemencében a tűz ,olyan volt mint egy jégverem. A falu legtöbb háza fából van, általában fa-, vagy szalma tetővel, ám ez az épület téglából volt. Ilyen kis régifajta vályogtéglából, de az is elég volt. Robosztus ház volt, azon kívül még aligha egy-két falubelinek volt hasonlóan téglából, azok is nagy fejesek voltak.
Ültem hát a sötétségben és pihegtem, arcomat csak az egyik kandalló világította meg, ahogy Uzor kinyitotta és kivett belőle jó pár kiflicskét. Ahogy megpillantottam a tömérdek, forró, ropogós kis kiflit, rádöbbentem, hogy eléggé megéheztem a munkától...
Ekkor kint megszólalt egy férfi hangja, ahogy Uzort szólította.
- Deli, drága cimborám, hát mi járatban? - ment előre karját tárva Uzor. Kezet nyújtottak egymásnak, de Uzor még gyorsan kötényébe törölte lisztes kezét, s így már kezet fogtak.
- Kenyérért jöttünk, meg valami finomságért a gyerekeknek! - mosolygott Deli, a számomra kissé idegen férfi. Nem sokat találkoztam vele az évek során, hisz a falu túlfelén lakik, és a faluban nem igazán járkálok, csak amennyire muszáj...
Vele volt egy talán 7 éves kisfiú és egy 4 éves kislány, akik rögtön nevetve üdvözölték Uzort, és megölelték. Azt hiszem Uzor valahogy családtag lehetett náluk, nem tudom, talán keresztapja lehetett a gyerekeknek, ezt tudom csak elképzelni...
Mindenesetre volt velük még egy 19 éves fiú is, akit igazából a boldog viszontlátás egyáltalán nem izgatott. Csak nézegetett minden felé a pékségben.
Őt egyébként, ha jól emlékszem Uzor szavaira, Leonnak hívták. Nem hiszem hogy életem során valaha beszéltem volna vele, hiszen én árva vagyok... mindenki lenéz... őt nem. Ő nem volt árva, sőt, egészen előkelő család tagja volt. Mégis levert volt, ha nem is annyira mint én, de eléggé.
Egyszerre rám emelte a tekintetét, és szeme megakadt rajtam. Folyamatosan engem nézett és láttam a szemében, hogy valamivel nincs kibékülve. Azt nem tudtam eldönteni, hogy magával a világgal nincs jó viszonyban, vagy én nézek ki ilyen pocsékul. Mindenesetre visszanéztem rá fáradt szemeimmel, s fürkésztem mire gondolhat, mit nézhet olyannyira. Egészen jó vagyok a másik ember gondterheltségének meglátásában, úgy hiszem...
Végigmért tetőtől talpig, majd ismét a szemembe nézett és valami olyat sugárzott a tekintete: Hát veled meg mi történt? - s erre persze nem feleltem, inkább elkaptam a tekintetem, nehogy valakinek szemet szúrjon. Felálltam inkább, kezembe vettem egy rongyot, és nekiláttam letörölgetni az épp nem használt asztalokat, ahol előtte Uzor dagasztott.
- Tessék, jöjjetek máskor is! - adta mindeközben oda a péksüteményeket Uzor az ismerősének, s közben erősen mosolygott. A két kisgyermek boldogan vett a kezébe egy-egy kakaós csiga féleséget, és már harapták is jóízűen.
- Te biztosan nem kérsz semmit, Leon? - nézett a fiúra az apja.
- Biztos, köszi... - felelte szűkszavúan.
- Rendben, te tudod... - mondta az apja kissé csalódottan. Azt hiszem nem nagyon jöttek ki egymással, az apja próbálkozott, de a fiút nem igazán érdekelte. Én így láttam.
- Uzor bácsi, az a maga sárkánya a ház előtt? - kérdezte egyszercsak a kislány, csokis szájjal.
Uzor, és vele együtt én is kinéztem, kire gondolhat.
- Nem aranyom, az a kisegítőm sárkánya. - felelte.
- Nagyon szép sárkány. - felelte a kislány, mire akaratlanul is elmosolyodtam. Krizokoll pedig egyenesen dagadt a büszkeségtől.
~ Hallottad, szépnek nevezett! - húzta ki magát elégedetten.
~ Hallottam... - kuncogtam.
- Megsimogathatjuk, apa? - fordult az apukája felé a kisfiú is, ahogy ő is kedvet kapott megismerni Krizokollt.
- Nem hiszem, kisfiam, a gazdája egy árva. - felelte a férfi, mire rögtön eltűnt arcomról a halvány mosoly. Így nevelik hát ellenünk a faluban a fiatalokat...
- Egyszer ugye nekem is lesz sárkányom? - ragadta meg a kislány apja kabátjának végét, miközben már kifelé igyekeztek.
- Igen kicsim, egyszer neked is lesz.... - helyeselt mosolyogva a családapa, és kilépett az ajtón.
- Viszlát Uzor, minden jót!
- Nektek is Deli! - nevetett a férfi.
- Leon, gyere! - szólt, mikor már csak ő volt az üzletben velünk.
- Megyek már... - mondta lemondóan és még egyszer összeért a tekintetünk.. majd ő is kisétált, s becsapta utánuk a szél az ajtót.

Uzor nagyot sóhajtva ült le, és a derekát fogta. Öregedett, és a gerince nem éppen volt a legstabilabb szerkezet már akkoriban.
- Mosd fel utánuk a latyakos vizet.. - sóhajtotta, és engedelmesen előre mentem és felmostam a vizet, ami a vendégek csizmájáról olvadt le. Nem szólt egyikőnk egy szót sem, csak a kinti szél süvítése hallatszott. Folyamatosan az iménti jeleneten gondolkodtam. A családon. A fiú nézésén.... A kislányon.... Ahogy az apja rá szólt.... Mikor a kislány megdícsérte Krizokoll küllemét, hirtelen elfogott egy halvány érzés, hogy nem veszett még ki mindenkiből a jóakarat irányunkban.... Mert ami azt illeti Krizokoll valóban szép szál sárkány volt. Teste oly áramvonalas, testrészei arányosak, szeme és pikkelyei csillogók, tollai selymesen puhák....
Az biztos, hogy Uzor sárkányánál ezerszer szebb volt. Amazt Aventurinnak hívták, és szürkés, piszkos zöld volt a színe. Az egyik szemére vak volt, persze ezt nem róhatom fel neki. De nem is ezért nem volt tetszésemre. Kívülről inkább azért, mert feje aránytalanul nagy volt, rövid nyaka, zömökebb testalkata. Más fajta is volt, mint Krizokoll, nem tagadom... Valami barlangi és vízparti sárkányoknak a keveréke lehetett azt hiszem, mert teste barlangihoz hasonlított, ám a feje és a farka ugyancsak vízi múltjára igyekezett rámutatni.
Belsőre pedig igencsak hasonlított Uzorra, makacsságában, kemény külsejében. Ám sokkalta vajszívűbb volt Uzornál, bár ő még nem is egy hárpia. Ingrid már inkább. De mit is vártam tőle..... Meghalt rég a sárkánya... És állítólag Ingrid volt a hibás... Azóta kő a szíve a legjavából.
Szóval.... Visszatérve... Krizokoll nem egy csúnya állat.. De senki nem vallja be, mert félnek attól, hogy egyetlen kedves szót is intézzenek hozzám. Csak ez a kislány volt elég őszínte, hogy megmondja: igen, ez a sárkány nagyon is szép. Még akkor is, ha az apja előbb utóbb belé veri, hogy nem lehet szép.. hisz " a gazdája egy árva " .
Végül Uzor halk hangja verte ki ezen gondolatokat a fejemből.
- Mára végeztél, haza mehetsz... Bezárom a boltot a hóvihar miatt. - mondta és felállt. Meglepődve figyeltem, ahogy hátrament egy friss zsömléért és nekem nyújtotta. Hitetlenül néztem az adományra, majd fel, Uzorra.
- A tied. A többi fizetségedet holnap megkapod. - mondta egész kedvesen és habozva elvettem tőle az ételt.
- Köszönöm.... - hunytam le a szemem hálásan.
- Nincs mit. Na menj, különben lehet, hogy nem érsz haza! - mondta gondterhelten. Talán a sárkánya mondhatta neki, hogy siessünk, mert pár pillanat múlva már Krizokoll is közbe szólt.
~ Igaza van Alinda, siess, mennünk kell!
~ Mindjárt megyek! - mondtam és mindent a helyére tettem: a seprűt meg a kötényemet is, majd a kabátomért léptem. Magamra vettem a hatalmas kabátot, nyakamba a sálat, fejemre húztam a kapucnit, mindeközben már majdnem az egész zsemlét megettem, és indultam is ki.
- Viszlát! - köszöntem el, mire Uzor csak biccentett és pakolt tovább.
Kimentem hát, és rögtön tartotta is nekem Krizokoll a nyakát, hogy üljek fel.
~ Siessünk haza! - mondta és fel is repült.

Alacsonyan szálltunk, nehogy elsodorjon az egyre erősödő szél.
~ Tessék, ez a tiéd! - nyújtottam neki a zsömle egy kis darabját.
~ Nem, a tied, te kaptad a munkádért...
~ Nem, nem a munkámért kaptam.. igazából magam sem értem miért.. de akkor is neked adom, edd meg kérlek! - nyomtam a szájába és végre elvette tőlem, és egyetlen falásra megette.
~ Köszönöm....
~ Igazán, nincs mit.
~ Ugye máshová már nem megyünk ma?  -kérdezte Krizokoll, miközben a hasa éppen hogy nem súrolt egy házat.
~ De megyünk, vissza kell adnom Memnonak a baltáját! Anélkül hóviharban nem boldogul, neki is kell!
~ Nem vagyok benne biztos, hogy ha elindulunk hozzá, épségben haza érünk ma.... - nyugtalankodott. Fülei között erősen fújt az arcomba a szél, csapódott neki a tömérdek hópihe.
~ Muszáj, Krizokoll!
~ Ha ők nem törődnek veled, te miért törődsz velük? - kérdezte.
~ Mert ilyen vagyok... - feleltem ~ És... te sem akarod végignézni, ahogy megint megvernek....
~ Nem.. azt nem... - adta be a derekát.
Végre hazaértünk, és már kaptam is fel a baltát, és siettünk tovább a kovácsunkhoz.
- Alinda, hová mész, maradj itt!! - kiáltott utánam Gunda az ablakból, s kifutott, hogy megállítson.
- Memnonak kell a baltája, el kell vinnem neki!! - kiáltottam hátra a vállam, és lobogó kontyom felett, és már el is repültünk.

A pech, a mi esetünkben az, hogy a kovácsunk nem a faluban lakik, hanem a mellette lévő erdőben. Magának való, magányos ember, nem szereti, ha zargatják. Így azonban nagy utat kellett megtennünk odáig.
De nem is jutottunk el a házáig.... A szél egyre nagyobb lett, már igazán hóvihar volt, nem láttam semmit, nem is bírtam kinyitni a szemem.
~ Miért nem maradtam otthon a fenekemen.... - gondoltam a sírás szélén állva.
Krizokoll nem szólt semmit, de már ő is csak gyalog nyomult előre a hatalmas fák között. Neki a szeme olyan, hogy van egy szemhéja, ami átlátszatlan, ugyanolyan mint az emberé. És az alatt van mégegy, ami átlátszó hártya. Így be tudja csukni úgy is a szemét, hogy még lásson a szemével. Mint a krokodilok a víz alatt, ő is hasznát vette a nagy hóviharban. Szemét immáron nem zavarta a bele hulló hótömeg, nem pislogott tőle szűntelen mint én, csak abban zavarta, hogy lássa a tájat. Ám még így is keveset látott a borult időben, s a hószemcsék mindenképp beborították a látótávot.
~ Tudod, hogy merre megyünk? - húztam össze magam és vacogtam.
~ Fogalmam sincs, egy menedéket keresek ahol meghúzhatjuk magunkat! - felelte. Már legalább egy fél órája nem is Memno felé megyünk tehát...
~ Jól van, csak éljük túl... - feleltem és már nem éreztem a kezem, a lábam....
~ Tarts ki Alinda, nehogy elájulj nekem, ha elalszol nem ébredsz többet fel, érted?? El ne aludj!!! - noszogatott Krizokoll és egyre gyorsabban törtetett előre a hasáig érő hóban.
Egyre álmosabb lettem, már alig éreztem, hogy élek, hogy mozgok... homályosodott a szemem, úgy éreztem elájulok.
~ Alinda, ne merészeld!!! - taszított meg Krizokoll a nyakával. De erre csak előre dőltem a nyakának, és nem hallottam rendesen azt sem amit mondott. A baltát is kiejtettem a kezemből... Egyszer csak, ahogy feküdtem, félájultan, már nem hallottam Krizokoll gondolatait. a kapcsolatunk valahogy megszakadt, még sosem volt ilyen. Ekkor már csak azt hallottam ahogy morog, prüszköl, horkant, és azt hiszem ő is érezte, hogy valami nincs rendben a kommunikációnkkal.
Ekkor pedig egyszercsak valami furcsa történt.. egy idegen hangot hallottam meg a fejemben.
~ Előre menjetek csak Alinda, mindjárt megláttok egy hatalmas fenyőfát, onnan balra egy barlang van, oda menjetek be!
~ K-ki vagy te? - lihegtem.
~ Csak tedd amit mondok.
- Krizokoll, a fenyő..... - suttogtam erőtlenül.
- Hrr? - mordult fel értetlenül és rám nézett.
- A fenyőnél balra menj.. a barlang.. menj a barlangba....... - mondtam... majd hirtelen minden elsötétült..... "

Alinda White

Rémálom depresszió

###

~Drágakő~

- Én nem akartam rosszat.... Én csak jót akartam mindenkinek! - így futottam el az erdőben, amilyen messzire csak tudtam.
- Tűnj a szemem elől!!! - vízhangzott a fejemben a gazdám hangja, de nem tehettem semmit. A zuhogó esőben rohantam, bele-bele tapostam pár pocsolyába, a lábam beleragadt a sárba alig tudtam kirángatni belőle.
- Gyerünk már! - morogtam és kirántottam a lábam és csak futottam tovább.
Az ég is dörgött ,mintha az istenek haragja zúdúlt volna hirtelen rám. Lihegve loholtam, a nyereg félúton leszakadt rólam, legújabb érmem egy bokor ágán akadt fenn, s ott is maradt.
 - Nem lehet vele többet versenyezni, farokszárny nélkül semmi esélye! - mondta az orvos a kórházban.
- Az volt az életem.... - sírtam futás közben, és ahogy gyűrtem magam alá a métereket, hirtelen megnyílt alattam a föld, sikítva leestem egy hatalmas szakadékba.
Izmaimat megfeszítve keltem fel, s körbenéztem. Egy kanyon volt, csak két irány: jobbra vagy balra egyenesen. Felfelé csak ha tudsz repülni, lefelé ha vakond vagy. Földtúró nem vagyok... és repülni sosem akarok többet....
Felszisszentem, ahogy megmozdítottam az egyik hátsólábam, azt hiszem kiment a bokám. Színes pikkelyeimre ezernyi könnycseppként zúdult az eső. Lekonyult fülekkel, kiment lábbal bicegtem el az egyik irányba. A lábaim alatt folyó sárfolyamot figyeltem, mígnem megpillantottam egy barlangot.
Lehajtott fejjel odaballagtam és elterültem a barlangban. Hideg volt, nyirkos levegő, és büdös.... Oldalamat fagyasztóan hűtötte a kő, amin feküdtem. Csurom víz voltam, a befújó szél kihűtötte a testem. Vacogva húztam össze magam, és figyeltem ahogy lefolyik rólam a víz a kőre.
- Miért pont én... miért..... - sírtam magamban.

***

Kis idő múlva egy szirten találtam magam.

- Alvajáró lennék???? - hűltem el, s körbenéztem.

- Mi ez a hely?

- Ez itt az újjáéledés szentélye... - sugallta a szélben egy hang.

- Ki vagy te???

- A szenvedés szele... - fújt szembe velem, mire lehunytam a szemem.

- Mit akarsz tőlem? - néztem ijedten körbe.

- Azt hogy boldog legyél. Én tudom, hogy lehetsz boldog....

- Miről beszélsz? - lettem kíváncsi. Elkeseredett kíváncsiság volt, amit éreztem.

- Gyere velem az égbe Drága.... és soha többet nem fogsz szenvedni.... - dalolt hívogatóan a hang, s egy isteni fény megvilágította a szirt legszélét, ahonnan már csak a nagy mélység látszott.

- De.... én még élni akarok! - feleltem neki.

- Tudom... De az élet csak szenvedés... Hidd el a felhők között csak a nyugalom van.

- De.. a barátaim, akik még szeretnek.... - hajtottam le a fejem.

- A barátaid elfognak felejteni, s az égben te már nem szenveded el senki fájdalmát.. Senki sem fog számonkérni, csak te leszel ,és a boldog nyugodtság....

- De.... - mondtam összeszorított szemekkel és kezdtem megadni maga a kísértésének.

 -Drága.. gyere velem! - hívogatott, és tettem egy lépést a szirt felé.

- Drága, ne tedd! - tűnt elő a semmiből egy régi barátom, egy versenyzőtársam.... S hátrább vettem mégis a lábam.

- Miért?

- Nem éri meg Drága! Ez nem megoldás! Gyere vissza ide felém, majd én segítek!

- Ne hallgass rá Drága... nem ért ő téged meg és nem tud segíteni.. de én tudok! - válaszolta a szél.

- Gyere ide vissza felém... Én elhozom neked a jobb világot!

- Drága ne hallgass rá! - állt oda egy másik, távolabbi barátom is.

- Bebizonyítom, hogy úgy jársz jobban, ha rám hallgatsz...

- Drágakő ne!!

- Hallgatlak... - mondtam amolyan méltóságteljes fejtartással

- Ez a beszéd.... - susogott. - Karmold meg magad....

- Mit csináljak? - lepődtem meg.

- Karmold meg az egyik mancsoddal a másikat.

- Drága, meg ne tedd!!!

- De.... - néztem a mancsaimra, s hosszan gondolkoztam.

- Csak tedd meg.. nem fogod megbánni.....

- Ne!! - kiáltották ketten a hátam mögül. Még gondolkodtam.. De úgy döntöttem egy próbát még megérhet... S vágást ejtettem a mancsomon. Kibuggyant belőle a vér, és először fájt... majd egyre jobbnak éreztem.. és kívánni kezdtem mégtöbbet belőle....

- Mit csinálsz, megzakkantál???? - kiabáltak le a barátaim. De én csak megkarmoltam magam mégegyszer, ezúttal a hátsó lábamon.... Megint jó volt.. S egyre több karcolást ejtettem magamon az egész testemen mindenfelé.

A szél bíztatott, egyre több ismerős próbált leállítani, de nem hallgattam rájuk.. Az járt a fejemben, hogy ők nem érthetik.. Ők nem tudnak segíteni.. Így lesz a helyes mindenkinek.... s csak folytattam.

- Mostmár elég lesz gyermekem.... Gyere erre felém. - hívott a hang, s lassan kisétáltam elé a halványan megvilágított sziklaszirtre. Tele voltam annyi heggel, hogy már rám sem lehetett ismerni. A szememnél is egy hatalmas karmolásnyom ékeskedett, és a szemem tüze csak egy valamit óhajtott: az elmúlást. Nem érdekelt már semmi ami mögöttem van, már nincs vissza út...

- Ugorj.. Gyere el velem az égi országba! És örökké boldog leszel!!

- Drága, ne!! Térj magadhoz! - kiabáltak, s végre legjobb barátom oda tudott törni hozzám, de már elkésett... Futott felém.. De én már ugrottam......

S ahogy leugrottam, a szél felkapott, s ráfektetett egy felhőre, s úgy vitt felfelé az égbe. Hosszan nézett utánam a barátom, s én is néztem őt. De úgy éreztem helyesen tettem amit tettem. Mígnem... Ő is levetette magát. De őt nem emelte fel a szél. Miattam halt meg.... És ekkor jöttem rá mit tettem valójában.....

- Miért hallgattam rád!? - kiabáltam a széllel, mire az megharagudott.

- Ha nem tetszik az ajándékom, Menj te is a Pokolba!! 

S el eresztett. Ordítva zuhantam le, s elnyelt a feketeség........

Ekkor ébredtem végre fel rémálmomból, s hangosan fújtattam, nyüszögtem, pedig otthon voltam... Aurandél szigetén, az új otthonomban.. És Vera és az új barátaim körülöttem álltak aggódóan.

- Jól vagy Drágakő?? - kérdezte Füsti.

- Nem igazán.... - sírtam el magam és hozzábújtam, amin kicsit meglepődött.

- Nyugi.. nem hagyunk magadra.... - nyugtattak és mind megöleltek.

Képek a sárkányokról

Sziasztok!
Hoztam végre pár képet Goldyról, ahogy ígértem.
Szóval ő lenne az:

Nyahh szal íme Goldy *-* Azt hiszem h bemutatni már bemutattam... Amúgy az első képet Fanni HTTYDFan csinálta, (nem tudom pillanatnyilag mi a neve google+-on ,én még így emlékszem)Szóval ő csinálta. És Goldy amúgy mióta felépült már nála lakik. Tehát azt szeretném leszögezni h némelyik storyban még nálunk lakik, de némelyikben, amiben már nincs róla szó, ő Fanninál van. Persze így is sokat van velünk. Természetesen ennek is megvan az oka *-* Mégpedig h Aquával nagyon megkedvelték egymást :3 Jahj a picinyeim *-* Nah mindegy, ne kalandozzunk ennyire el. ( :3 )


Jahj igen! Be kell nektek mutatnom még valakit.
Szülinapom alkalmából ajándékozta nekem egy Astrid Halász nevű ismerősöm, őt:

A neve Drágakő *-* Az új kis nőstény sárkim. Bár azért nem olyan kicsi.. Egy évvel fiatalabb Füstinél. Olyan kis.. felnőtt XDD nagyon érdekes múltja van *-* csak nem szeret róla beszélni... Ezért nem mondom most el. Majd talán kiderül ;)

Egyenlőre most azt hiszem ennyit akartam... A viszont olvasásra! Sziasztok! (:

A tökéletes Tökéletlenség - 2. rész

" Ahogy feküdtem Krizokoll oldalának dőlve, már az elalvás szélén álltam. Betakart nagy szárnyával, s megnyugtatóan morgott, amitől rezgett egész mellkasa. Ilyenkor ez úgy hat rám, mint egy kisbabára a ringatás. Azt sugallja: pihenj nyugodtan.. én vigyázok rád. S ez így is volt. Az erdő közepén feküdtünk a fenyők között, semmi zaj, csak a szél susogása... Felnéztem Krizokollra, s láttam, hogy ő is élvezte a pillanatnyi nyugalmat.
Kezemmel megsimítottam az oldalát, mire rám nézett.
- Sajnállak, hogy én jutottam neked.... - suttogtam.
~ De én nem sajnálom magam. - felelte nyugodtan és megnyalta az orrom, mire kuncogással válaszoltam.
~ Tudod, hogy csikis.
~ Tudom. Azért csinálom. Ilyenkor legalább nevetsz. - nyugtázta kedvesen.
~ Ez így van... - bújtam hozzá.
Nem kellett sok idő, és elaludtam... Álmodtam is, méghozzá egy hellyel, ami tele volt sárkányokkal, amerre a szem ellátott, a sziklák, fák, vizek, a lég... mindenfelé sárkányok! S mindnek egy testrészén, hasán, mellkasán, homlokán, szárnyán, hátán egy ékkő ült.
~ Ki vagy te?? - förmedt rám egy hatalmas példány, s orrszarvával épphogy nem bökte ki a szemem. Ám én nyugodtan álltam, és közelítettem felé a kezem.
~ Mit csinálsz? - húzódott némileg hátra, de meg sem szólaltam.... Végül kezemet a homlokán díszelgő kőre tettem.... Mire lehunyta a szemét. Testén színváltós hullám ment végig, s mikor ismét kinyitotta szemét, már egészen megváltozott. Farka végén színváltós tűz lobogott, Teste, hófehér és csillogó volt, s szeme mint a gyémánt csillogott, ahogy az enyémbe nézett.
~ Alinda, kezd sötétedni... - hallottam félig álmodva Krizokoll hangját.
~ Most menned kell, siess!  - mondta egyszercsak az ismeretlen, gyönyörű sárkány, és egy barlang felé löködött.
- Mit csinálsz? - értetlenkedtem.
~ Ne kérdezz semmit, csak menj! Ég veled. - felelte, s az utolsó kép amit láttam, a feje volt, ahogy a homlokán díszelgő drágaköve felém világított, és elvakította a szemem.
~ Ébredj Alinda, mennünk kéne! - noszogatott lágyan Krizokoll, s végre felébredtem.
~ Mi történt? - nyújtóztam.
~ Elaludtál.. és ránk sötétedett. - felelte.
~ Tényleg, milyen sötét van.... - borzongtam meg. - Menjünk! - és felálltam.
~ Szívesen. - állt ő is fel és felültem a hátára, s repültünk is haza.
~ Álmodtál most is, igaz? - kérdezte hazefelé menet.
~ Igen...
~ Ugyanazt?
~ Ugyanazt.... - bújtam mégjobban szőrmés ruhámba.
~ Értem..... - felelte halkan, és éreztem hogy gondolatai között ezernyi dolog kevereg, de nem mondta el nekem ezeket.
~ Krizokoll.. ugye ha tudnál valamit, amit én nem, elmondanád?
~ Mindent csak a maga idejében Alinda.... Van egy rossz érzésem az álmoddal kapcsolatban... De nem akarlak terhelni vele, míg nem jövök rá, mit jelenthet....
~ Már megint titkolózol.. - mondtam sértődötten.
~ Megint túl sokat kérdezel. - mondta kedvesen.
~ Azért ha rájössz valamire, szólj... - feleltem, s leszálltunk a kunyhónk előtt.
~ Jóéjt Krizokoll! Majd elalvás előtt még beszélünk bentről. - bújtam hozzá és bementem a házba. Ő bement a ház mögé és lefeküdt a hóra, onnan követte tovább figyelemmel, mi történik velem. A gondolataim és az ablakból látottak alapján.

- Nah megjött Alinda, merre jártál, csak nem repültél? Már nincs vacsora, megettük...  - mondta az egyik 15 éves árva fiú odabent. Én nem szóltam semmit csak az ágyamhoz léptem a ruháimért.
- Jah, későn jöttél, de kérj ételt a sárkányodtól! - mondta egy alig 8 éves kislány. Nem feleltem most sem, csak elmentem átöltözni, majd visszasétáltam és beakartam feküdni az ágyba, de valaki elvette a dunyhámat. Elkeseredetten bámultam az ágyat, majd a többiekre néztem.
- Ezt keresed? - néztek vigyorogva, s a hamuba dobták.
- Tessék, viheted! - nevetett az egyik fiú és jól bele is nyomkodta a lábával a koszba, majd elégedetten lefeküdtek az ágyukba. Szomorúan megfogtam és visszavittem az ágyamba a takaróm, lefeküdtem az ágyamba és betakaróztam a némileg tisztábbik felével.
~ Ne add már fel ilyen könnyen! - noszogatott Krizokoll, de lemondóan leintettem...
Ekkor jött be Gunda, egy nő a faluból, aki általában vigyázni szokott ránk az árvaházban, ha bármi van. És ha nincs, akkor is benéz időnként.
- Szerbusztok, Mindenkinek ízlett a vacsora?
- Igen! - mondták kórusban.
- És megvolt az esti ima?
- Igen, megvolt.
- Jól van. Akkor jóéjt mindenkinek, álmodjatok szépeket! - nyugtázta, s már menni készült, mikor megpillantott engem, és a szenesedő fában megforgatott dunyhámat.
- Te jó ég, Alinda, mit műveltél azzal a takaróval??? - akadt, ki.
- Kérem, megfogta és belehajította a hamuba! - hazudta az egyik társam.
- Igen, mi mondtuk neki, hogy ne tegye, de lekiabált minket! - mondta valaki más, s a többiek közben kuncogtak.
- Alinda, gyere ide elém! - mondta összeráncolt homlokkal Gunda, és a sarokból egy pálcát vett elő. Lassan felálltam és odaléptem elé.
~ Légyszi ne hagyd, hogy végignézzem mégegyszer.... - nyüszögött Krizokoll odakint.
~ Ne nézz ide.... kérlek.... - feleltem, s megálltam a nő előtt.
- Csönd legyen odakint, ebadta sárkánya! - kiáltott ki a nyüszítő Krizokollnak, mire ő fogta magát és idegesen elrepült.
- Mutasd a lábad.... - parancsolta aztán nekem. Felhúztam háló köntösömet, annyira, hogy kilátszott a lábszáram, és megfordultam. Gunda megmarkolta a vesszőt, és rávágott vele a lábaimra 10 szer. Majd megfordított és így szólt:
- Tudod, hogy miért kaptad?
- Igen.. mert kiabáltam a társaimmal.... - feleltem szipogva.
Erre visszafordított és rávágott még 15 ször a lábamra.
- Ezt pedig mert ismét megrongáltál valamit az árvaházban, amit a törzs tagjai fáradtságos munkával készítettek nektek, hogy ne fagyjatok meg télen! - rikácsolta, s leengedtem a ruhám végét... Hamarosan át is itatódott egy kis vérrel.
- Most lefekhetsz. És holnap addig nem mész ki a házból, amíg nem mosod ki. - mondta komoly, de immáron nyugodtabb hangon, s visszafeküdtem.
- Jó éjszakát! - állt az ajtóba, miután a pálcát letette.
- Jó éjszakát!! - szólt a kórus ismét, és Gunda kiment a házból.
A többiek még nevettek egyet, majd lassan elhalkultak és elaludtak. Én a fal felé fordulva sírtam hangtalanul, még fél óra múlva is éppoly leforrázottan, mint az eset után pár perccel...
~ Merre vagy Krizokoll.... Szükségem van rád..... - mondogattam gondolatban, míg egy óra elteltével végre válasz jött.
~ Hamarosan otthon leszek Alinda, nem járok messze...
~ Végre hallom a hangod..... - szipogtam halkan.
~ Én meg a tied... Hogy vagy? Ne haragudj, hogy nem maradtam, nem bírtam nézni....
~ Semmi gond Krizokoll, nem hibáztatlak.... Jól vagyok.. mint mindig....
~ Ne hazudj.... - s szárnysuhogást hallottam kintről.
~ Haza értem...
~ Milyen otthon ez..... - csillogott szememben a könny.
~ Egy tökéletes otthon.. csak nem nekünk....
~ Így van.... - töröltem meg az arcom. ~ Kérlek egyél valamit.. fogj egy vadat, vagy nyulat, legalább te egyél.
~ Nyugi, én hetekig kibírom étel nélkül, úgy, hogy meg sem érzem.
~ De egy hete is ezt mondtad.... Kérlek...
~ Rendben.. a kedvedért.
~ Köszönöm....
~ Mondott valamit Gunda?
~ Azt, hogy holnap addig nem megyünk sehova, míg nem mosom ki a dunyhám...
~ Akkor ma sem leszünk kész a favágással....
~ És a pékségből is elfogok késni.... - nyugtáztam, miközben egy repedést nézegettem a falon. Mióta az eszemet tudom ott van, és minden este elalvás előtt megnézem.. Csupán azért, mert olyan alakja van, mint egy repülő madár.
~ Egyébként.. Miért nem imádkozol sosem? Úgy tudom, ez az embereknél fontos dolog...
~ Igen.... de az emberek hite szerint a dolgok azért olyanok, amilyenek, mert az istenünk így rendezte....
~ És?
~ Ha ez igaz, ő tehet róla, hogy ilyen szerencsétlen vagyok... Ezért nincs mit mondanom neki..... - feleltem halál komolyan.
~ Nem csalódtam benned... - felelte kedvesen. ~ Aludj jól....
~ Te is Krizokoll.. remélem ma nem álmodok semmit.....
~ Én is..., néha, ha mindketten alszunk, látok töredékeket az álmaidból. Megértem, hogy miért félsz elaludni....
~ Köszönöm....
~ Nincs mit... Jó éjt!
~ Viszont.... - feleltem halkan, s megpróbáltunk elaludni.
Azonban nekem sehogysem ment. Átfordultam a hátamra, néztem a plafont.. Odanéztem az ablakra, amerre Krizokoll alszik. Láttam a hátát és tollas szárnya végét, ahogy fekszik. Aztán visszafordultam a fal felé és ismét csak néztem magam elé.. Végül ismét szóltam sárkányomhoz:
~ Krizokoll...
~ Igen, Alinda?
~ Vannak sárkány istenek, akikben ti hisztek?
~ Nos.. nem igazán.. de van 4 sárkány, akik a hitünk szerint teremtették a világot.
~ Elmesélnéd a történetet? Talán utána végre eltudnék aludni... - kérleltem lehunyt szemmel.
~ Nah jó.. De aztán aludjunk. - egyezett bele.
~ Rendben!
~ Nos... Ezt még a nagypapám mesélte nekem, mikor igazán kicsi voltam.... A szárnyam még kis pihés volt ,erre jól emlékszem.
~ Nagyon cuki lehettél...- mosolyodtam el halványan.
~ Te is az voltál kicsiben... - felelte.
~ Folytasd kérlek!
~ Rendben. Szóval.... A meséje szerint, 4 elemi sárkány teremtette a világot.... A Föld, a Víz, a Tűz, és a Levegő sárkányai. Mindannyian uralták saját világukat, és együttműködtek egymással, néha meglátogatták egymást. Ám egyszer.... Egy új faj jelent meg a Földön.... Az ember.
Megjelenésükkor a 4 sárkány összegyűlt, hogy megtanácskozzák, veszélyt jelentenek-e az emberek a békére.
A Föld sárkány békés teremtés volt... őt nem zavarták az emberek, szeretett minden teremtményt, ami a szikláin csak megszületett.
A víz sárkányt sem zavarta, neki csupán annyi köze volt az emberekhez, mint egy őzhöz, ami megissza tavai vizét, vagy mint egy medvéhez, amely halakat emel ki a folyamokból.
A tűz sárkány azonban elpusztításukat követelte. Heves, haragtartó lény volt, s mikor az emberek használni kezdték a tüzet, úgy érezte hatalmát fenyegetik, hisz csak neki szabadna uralnia a tűz elemet.
Ezek ellenére, s annak is, hogy egy pár voltak a Tűz sárkánnyal... a Levegő sárkánya nem értett egyet urával. Ő az emberiséget békés társadalomnak látta, melyben ott a gonoszság egy szikrája.. De úgy érezte, ha nem táplálják gonosz hajlamaikat, a nép békében együtt tud élni a természet valamennyi lényével. - mesélt hosszan.
S én boldogan hallgattam a történetet. Egészen elnyugodott a lelkem, és átadtam magam a képzeletemnek. Szinte láttam a Levegő sárkány fényes sörényét, a Víz csillogó pikkelyeit, a Tűz lángoló dühét, s a jámbor Föld csillogó tekintetét.
~ Ezen összekaptak, s a Tűz égtelen haragra gerjedt. Végül otthagyta őket, és eltűnt vulkánjai mélyében.
10 esztendeig senki nem hallotta hírét... S tüzét is megvonta a világtól, a Föld fagyos, jeges, szinte lakhatatlan hellyé vált a meleg tűz nélkül..  A legtöbb lény ki is pusztult.... Egy jégkorszak vette kezdetét.
A Föld sárkány egészen magába roskadt "gyermekei" halálától, s erejük meggyengült. Csak a Víz sárkány erősödött meg, hiszen mindent átalakult, hóvá és jéggé vált vize borított a tájakon.
Ám meglepő módon, az emberek túlélték a fagyot, erősnek bizonyultak a nehéz helyzetben. Ekkor az elemek feléjük fordultak, úgy érezték, amely élőlény ilyen eredményesen túl tudja élni, egy elem hiányát, még ha úgy is, hogy saját maguknak teremtették meg azt, ami hiányzott, hisz tüzet fakasztottak a kövekből... Az a faj megérdemli, hogy túléljen.
Segítettek hát nekik, s az emberek egyre gyorsabban fejlődtek. Közben a sárkányok már egyre öregedtek, gyengülni kezdtek.
Egyik nap.... Sokkalta melegebb reggelre virradt a világ. 10 év óta először a hőmérséklet megnőtt ,a sárkányok érezték, hogy Tűz elemű társuk hamarosan vissza fog térni. S így is lett....
~ Mit tett?? - kérdeztem izgatottan.
~ Máris megtudod... - felelte kedvesen, és hallottam a hangján, hogy örül, hogy végre jobb-kedvűnek lát.
~ A Tűz egy napon visszatért, és pusztítani kezdte az embereket, falvaikat, állataikat ,valamennyi tárgyukat, mindent amit csak használtak, ahol éltek... Az emberi faj majdnem ki is pusztult.
A másik 3 sárkány kénytelen volt tenni valamit ellene. Először Meggyőzéssel próbálkoztak, megpróbálták lebeszélni, kibékülni vele. De a Tűz makacs volt, és nem engedett.
- Ez nem a ti harcotok! - mondta, és arcon karmolta az előtte álló Föld sárkányt, és ezzel fél szemére megvakította.
~ Ajjajj....
~ Erre hatalmas összecsapás vette kezdetét. A Föld sárkány feldühödött és nekitámadt a Tűznek. Ahogy testük egymásnak csapódott szikrák pattogtak minden felé. És minden egyes kis szikrából... Egy drágakő született.
~ Drágakövek? - lepődtem meg.
~ Igen. Az egyik összecsapásukból született a Cirkon, a Füstkvarc, és a Gránát. Ekkor a Víz sárkány is megtaszította a Tűz sárkányt. Az ő szikráikból jött létre az Akvamarin, az Azurit, a Lapis lazuli, és a Kék kvarc.
Ám a Víz és a Föld is egymásnak ütköztek véletlenül, s ebből is lett  drágakő: a Türkiz, a Sólyomszem, a Smaragd, a Megnetit, és a Zafír.
A Levegő volt az, aki egyedül, nem akart senkivel harcolni. Ő szerette a másik 2 elemet is, és szerelmet érzett a Tűz iránt is. Próbálta csitítani őket, odalépett a Tűz elé, és kérte, hogy ne bántsák egymást. Ám a Tűz mancsával eltaszította magától és leesett egy alacsony sziklára. Megszületett a Holdkő, a Jáde, és a Krizokoll...
~ A névadód.... - nyugtáztam.
~ Pontosan. Ám a Levegő elájult. S míg eszméletlenül feküdt, a másik 3 sárkány tovább kűzdött. Hamarosan a Tűz sárkány.. megölte a Földet.
~ Te jó ég..... - hűltem el és izgatottan vártam mi történik ezután. ~ És aztán??
~ A Víz ijedten hőkölt hátra. Nem gondolta, hogy odáig fajulhatnának, hogy az egyikük meghaljon.
- Testvér, ne tedd! - szólt elkeseredetten a Tűzhöz, Föld társának holtteste felett. De a Tűz nekiment, nem hallgatott rá. A Víznek nem volt választása.. Meg kellett ölnie.... Véresen feküdt el halott társai között, és szeméből könnyek hullottak. Könnye ráhullott 2 drágakőre, s ezekből lett az Opál.
Levegő ekkor magához tért... és ijedten repült fel társai közé ,de elkésett... Ketten halottak voltak, s a Víz is haldoklott már. Rémülten futott oda a Víz sárkányhoz.
- Meg kellett tennem, hugom... - nyöszörögte.
- Ne aggódj semmin bátyám.... Már nincs baj..... - nyugtatta könnyezve, és átölelte a fejét. Mígnem az lehunyta szemét, és csukva maradt örökre....
~ Szegény.... - szipogtam én is.
~ ... Egy könnye az egyik Opálra hullt.. S ebből egy gyémánt lett. Ott feküdt a Levegő, halott társai között, vérben úszott az orom... S egyszercsak hangokat hallott a mélyből. Lenézett, s a feldühödött embereket látta. Egymás ellen harcoltak. A Levegő elszomorodott, minderről ők tehettek. Körbenézett, a rengeteg szanaszét heverő drágakőre... Gondolt egyet.. s lassan felállt. Összegyűjtötte az összes követ, majd rájuk lehellt. minden kőből egy kis sárkány kelt életre. Azt a nevet kapták, amely kőből születtek. Mágikus sárkányok voltak ,csöppnyi varázserővel, ám együtt erősek voltak! Amint kicsit nagyobbak lettek, leszálltak az emberek világába, és békét hoztak a Földre. Gyermekeikből lettek azok a sárkányok, akikkel az emberek egy része megbarátkozott.. Mint ebben a falucskában is. A világ végre helyre jött, ám a Levegő szomorú volt társai nélkül,s egyre öregedett. Végül még egyszer ráborult kedvese holttestére, s így szólt:
- Nincs már rám itt szükség.... Mától a Drágakő sárkányok a világ békéjének őrzői.... Nem maradok már távol tőletek többé... Ismét látni fogjuk egymást Kedvesem... - s ezzel egy csókot adott a Tűz sárkány orrára. Majd kilépett a sziklaszirtre, és leszúrta magát.
A 4 sárkány lelke az égbe távozott, s onnan figyelnek minket azóta is.... A világ változott, az őrzők is eltűntek, s azóta sem látta őket senki.... De azt beszélik, ha nagy bajban lesz a világunk, egyszer visszatérnek.. és megmentenek minket...... - fejezte be végül a mesélést.
~ Ez szomorú.... - könnyeztem ~ Hiszel benne, hogy igaz?
~ Igen.. én hiszek benne.
~ És... csak sárkányok hihetnek benne?
~ Ezt hogy érted?
~ Csak.. azt hiszem én is hiszek benne.... ez szerinted baj?
~ Nos.. még nem hallottam embert ,akinek az ősi sárkányvallás volt a hite... De talán nem baj. - felelte. ~ De mostmár aludjunk....
~ Rendben.... - fanyarodott el a képem.
~ Mostmár igazán jól aludj ám Alinda.... Szép álmokat.
~ Neked is Krizokoll. Jóéjt.... - hunytam le a szemem és szinte rögtön elaludtam... "

Alinda White

A tökéletes Tökéletlenség - 1. rész

" Sziasztok..
Mielőtt belekezdenénk bármibe is... Az általam valaha ismert legbölcsebb ember.. idézetével szeretném nyitni soraimat...

" Aki társra talál egy állatban, soha sem lesz magányos. "

Ez így is van.... Én nagyon jól tudom ezt...
A nevem Alinda... Egy tökéletes kis szigeten élek, egy tökéletes kis falucskában, ahol mindenkinek megvan a dolga, és mindenkinek van egy társa: egy sárkánya. Az én sárkányom neve Krizokoll. Egy közepes méretű hím sárkány, a bőre zöldes-fekete, de a pikkelyei a fényben mindenféle színben csillognak, más más árnyalatban, ha máshonnan nézzük. Itt szokás, hogy a sárkányainkat drágakövekről nevezzük el...
Mint mondtam a világ amiben élek, nem is lehetne tökéletesebb. Az egyetlen apró koszfolt a látképen: én vagyok és Krizokoll, akit szintén én rántottam magammal.
Árva vagyok, mindössze 17 éves, egyetlen barátom Krizokoll, egyetlen munkám a takarítás egy pékségben, és hogy télen fát hordunk... A felnőttek lenéznek.. Én nem is ide való vagyok... Ezt mondják sokszor, de igazuk is van.. Kis koromban találtak meg a parton... Hazahoztak, megmentettek, de bedugtak az árva gyerekek közé a lepukkant árva-kunyhóba. Én vagyok ott a legidősebb, a mai napig. A törzsünk nem engedi az árva gyermekeknek a sárkánylovaglást... De mikor már egyik este Krizokoll karmai között találtak meg, nem választhattak minket el. (Talán már csak ezért sem kedvelnek az árvaháziak....) Olyan kicsi voltam, mikor találkoztunk, hogy nem is emlékszem mi történt...
- Megtudod, ha eljön az ideje.... - mondja ilyenkor mindig Krizokoll nagy bölcsen. De könnyű annak, aki ismeri egész létét, mivoltát... Sorsát......
Róla még annyit, hogy Szemei hatalmas zöldek, szárnyai pedig termetéhez képest hatalmasak, és tollasak. Azonban két füle közötti két szarván kívül egyetlen tüskéje sincs. Az egész teste sima mint egy kígyó pikkelyes bőre. Mikor megsimítom nyugodtság tölt el...
Jah igen, és tudunk beszélni a gondolatainkkal. Halljuk egymás gondolatait, így kommunikálunk. Ahogy a többi falubéli a sárkányával.
Én pedig... Szőke vagyok, zöld szemekkel... Mindig ha elmegyek otthonról, hátamra csatolom az íjamat és a tegezemet... És sehová nem megyek Krizokoll nélkül.. Vele azonban sokat csavargok szomszédos szigeteken. Amit a felnőttek nem is vesznek jó néven...
Szóval erről lenne szó... egy tökéletlen gyöngyszem a tökéletes csillogásban.
Ha valaha rárajzolnák a mi kis szigetünket, melyet egyszerűen csak Paradicsomnak hívnak, egy térképre, annak nevét is biztosan így írnák: Paradicsom szigete (+ egy árva lány).

De talán hagyjuk is az önsajnálatot.. Mesélek pár dolgot a mindennapjaimról...
Mivel tél van, mint már említettem is, Krizokollal száműztek minket fát vágni a sziget túlfelére. Egy régi tompa baltával próbáltam kidönteni egy hatalmas fát. Szőrmés kabátom kapucniját a fejemre húztam, szinte vacogtam. Körülöttünk minden havas volt és jeges. Látszott a lehelletem is a levegőben. De én csak próbálkoztam tovább. Közben Krizokoll tördelte a már kivágott fák ágait és darabjait, és felpakolta a rozoga szekerünkre.
- Nem-nem megy... - lihegtem kifulladtan és szinte összeestem. Ma még semmit nem ettem és a szokottnál is levertebb voltam.
~ Megvagy? - hajolt alám Krizokoll és így hosszú nyakára huppantam.
~ Nem igazán mondanám.. Mindjárt megfagyok...
~ Majd én kidöntöm a fát... Ülj kicsit le. - tett le a kocsira ,és egymaga hatalmas erővel nekifutott a nála 10-szer nagyobb fának. Elég nagyok minálunk a fák....
~ Aúú.. nagyon fáj.... - nyüszített halkan, mert erősen beverte a fejét. De most oldalról próbálkozott. Tolta, taszította, húzta, vonta, nekifutott, nekirepült, mindent kipróbált, de sehogysem bírt a hatalmas fával....
- Fhh... - lihegett és fújtatott.
~ Inkább hagyd... keresünk egy kisebbet. - elégeltem meg a szenvedéseit.
~ Akkor holnap is ki kell jönnünk a fagyba.... - szomorodott el.
~ Ilyen az élet... - vontam meg szomorúan a vállam és felkeltem. Odasétáltam egy valamivel kisebb fához és nekiálltam kivágni a rozoga baltámmal. Amit amúgy kölcsönbe adott a kovács. Szóval még az sem az enyém.
Azt már 10 perc alatt kidöntöttük, aztán neki akartunk látni darabolni, de egyszerűen feladtuk.
~ Darabolja fel, akinek 6 anyja van! - mondta Krizokoll és egyszerűen a kocsi után kötöttük a rönköt, a kocsi elé meg Krizokollt és elindultunk a faluba.

Hosszú, havas ösvény vezetett hazafelé, és a fák hatalmasak, és közel állnak egymáshoz.. Nem él errefelé semmi meg, csak pár varjú. Nincs messze a vad sárkányok költőhelye, talán ezért... Én azonban szeretek erre mászkálni Krizokollal. Azt hiszem nem messze lehetett az a hely, ahol először találkoztunk... Azonban favágási célzattal, minden cuccal megpakolva egyenesen utálom ezt az ösvényt. Nem tudom biztonságban érezni magam. Csak ülök Krizokoll nyakában és felfelé nézve figyelem az égig érő, csupasz ágakat.
~ Lassan hazaérhetnénk... - dörzsöltem egymáshoz a tenyerem.
~ Egyetértek... - felelte, de nem tudtunk mit tenni, éreztem, hogy így is nehezen bírja a terhet húzni. De leplezi, mert erősnek akar tűnni előttem. Én elég törékeny tudok lenni.. Ha ő is az lenne, összeroppannék... Magabiztosságával erőt ad nekem.
~ Már érzem a falu szagát.... - lihegte.
Valóban közeledtünk, már láttam az egyik kunyhót. Kicsiny rönkkunyhó volt, és a kéménye füstölgött. Egy öreg házaspár lakott ott, és csak falugyűlésen látta őket igazán az ember.
Elhúztuk mellettük a kordénkat, és a raktár felé vettük az irányt. Leszálltam Krizokoll hátáról és én is segítettem húzni a kocsit. A többi ember ránk sem nézett, csak valaki taszított meg, mikor az útjában álltunk.
- Elnézést.. - hajtottam le a fejem, és a havat figyeltem, ahogy előre húzakodtam magam.
~ Nyugi Alinda, már csak pár méter... - nyugtatott a sárkány hangja. Pár húzás után valóban oda is értünk és elkezdtem leszedni Krizokollról a hámot ,valamint az utánunk kötött fát a kocsiról.
- Te eszement lány, mit csinálsz már megint? - rohant oda 3 férfi és seperc alatt elhordták a fát a raktárba.
- Nem megmondtam már ezerszer, hogy egész fát ne hozz??
- Sajnálom Erhárd-
- Ne tegezz engem, te lány! - kevert le egy pofont.
- Elnézést.. uram.... - mondtam lehajtott fejel, s a szememben egy könnycsepp ült.
~ Ha mégegyszer kezet emelsz rá..... - morgott Krizokoll, de a férfi ránk sem hederített. A faluban mindenkinek nagyobb sárkánya van mint Krizokoll, így nem nagyon figyelnek rá...
- Tessék.. Holnap ismét ki mentek az erdőre! - mondta csak úgy fél vállról, s felénk taszította az üres kocsit, rajta a baltával.
- Menjünk Krizokoll.... - mondtam halkan, remegő hanggal, s egyet szippantottam, úgy ültem fel a hátára. Szomorúan fogta szájába a kocsi szíját, én a baltát, és magunk után húzva a favágó kellékeinket, ballagtunk hazafelé a hóesésben.
Hamarosan oda is értünk... Kint hagytuk a kocsit és a baltát és bementem a házba. Krizokoll kintről figyelt, de még ha nem is láttuk egymást, vagy voltunk együtt, a gondolatainkban tudtunk beszélni.
~ Átöltözök és kicsit megmelegszek.. utána mehetünk repülni vagy csak pihenni.. Amit jobban szeretnél.
~ Én csak ücsörögni szeretnék egy meleg helyen, ahol senki nem zargat....
~ Tudom mit érzel Krizokoll... - buggyant ki egy könny a szememből és közben átvettem a ruhámat. Nem foglalkoztam a többi árvával, akik mindig gúnyolnak, nem mintha most nem azt tették volna... Mert én magamban mosolygok. Mert én sírok a semmin.. Túl érzékeny vagyok.. Így is túl sok mindenem van meg.... Így is túl boldog vagyok........
Szerettem volna futni kifelé, de nem mertem, tettetett nyugalommal sétáltam ki az ajtón, majd felültem Krizokoll hátára és elrepültünk.

***

Azt szeretem a repülésben... hogy szabadnak érzem magam.. Csak az van mellettem akit szeretek.. Krizokoll.. És senki nem bánt.. Senki nem parancsol.... Csak én vagyok, Krizokoll, és a levegő.... Ez az az élmény, amit senki nem tud elvenni tőlem.

Mikor leszálltunk, s leültem mellé, ahogy körbefont testével, s szárnyát óvón fölém emelte, átöleltem hatalmas nyakát, s így szóltam hozzá:
~ Ugye te mindig mellettem leszel Krizokoll?
~ Amíg csak élek Alinda. - mondta komoly hangon és hozzám bújtatta a fejét. Izzó, zöldes szeméből sugárzott az értelem.
~ Ha nem is vagy akkora, mint a többi sárkány a faluban.. Felérsz nemességben valamennyivel..... - néztem a szemébe, és mégegyszer magamhoz szorítottam. "

Alinda White

Boldog Snoggletogot!!

- Kész van már??
- Valaki hozzon még egy ilyen.. izét!
- Az a boa, nem?
- Az, légyszi hozzatok még, mindjárt eldől a fa ha eleresztem!!
- Várj egy picit, még csomagolok!!!
- *puff* jahj....
- Egek, mi csináltok??? *lépészajok* Jaaahj, a fa.....
- Én mondtam :((

Ilyesféle volt a párbeszéd ma reggel a házunkban. Mindenki lázban égett, nem szószerint persze.. Az ünnepi hangulat megszállt minket és mindenki lelkesen készülődött az ünnepre, amit úgy hívnak-
- SNOGGLETOOOOOOG!!!! - nevetett hangosan Auróra.
- Snogletognak éjszakáján, minden házban kissárkány jár, minden sisak örömmel teli, minden szív....
- Megérdemli? - tette hozzá Aqua. Egymásra néztek, majd felnevettek.
- Snoggletog van, Snogletog van!! - énekelgettek boldogan.
- Nah gyertek be, mostmár kész a fa! - hívtam be őket mosolyogva a sisakomban, amire felaggattam egy fagyöngyöt vagy mit :D
- Vááá de széééép!!! - örvendeztek mikor meglátták. Tele volt piros, kék, és ezüst színű gömbökkel, egy sor fehér égővel, és sok színes boával *-* És az élő fa tetején egy sárga csillag díszelgett.
- Olyan szép *-* - bámultuk meghatottan.
- Váá ott vannak az ajándékaink!! - sikoltott fel Aqua és a fa felé vette az irányt.
- Állj!! - álltam elé. Ijedten torpant meg.
- Mi az?
- Csak este bontunk ajándékot. :) Addig gyertek, segítsetek sütni a halakat ;)
- Váá huráááááááááááá!!! *OOO* - ujjongtak és rohantak is a konyhába. Gondosan becsuktam az ajtót és követtem őket.


Hamarosan készen is lettünk, minden olyan jó volt *-* Ekkor pedig elővettem szalagokat meg ilyesmiket és ráaggattam a Sárkányaimra XDDD
Au egy piros és fehér prémes takarót kapott, meg egy mikulás sapit, Fagyi nyakába kötöttem egy szép piros masnit, Füsti beletekerte a farkát egy boába és ezentúl nem engedte hogy felcicomázzam, mert állítása szerint ő így is elég dögös xdddd
Drágakő nem nagyon akart elfogadni semmit, végül a füle mögé tűztem egy fagyöngyöt.
- Én mit kapok?? - szomorkodott Aqua, ugyanis neki nem tudtam mit találjak ki.
- Várj, gondolkodok.. - kotorásztam egy dobozban.
- Én is kérek díszt :((
- Nem tudom mi bajod van Aqua, te legalább tudsz így mozogni... Nem tudom mi ez a mánia nálatok Vera....

Így méltatlankodott Au, s közben a sapi leesett a fejéről.
- Nemár Au, most tehetem rád vissza! :(( - pattanatam fel, de elhúzódott.
- Nemár! Ez a takaró tetszik, de az a sapka nem kell!! - futott el.
- Ezazz, akkor az enyém! - ugrott oda Aqua és felkapta.
- Nyah, ez már az enyém! ^^ - nézett büszkén, miközben a sapka ferdén a fején volt.
- Akkor végre mindenki elégedett ^^ - összegeztem. - Nyah nézzük a listát. - kotorásztam a zsebemben.
- Milyen lista? - jött vissza a kis kíváncsi Au :3
- Amin rajta van, mi kel hogy tökélete Snoggletogunk legyen! ^^ - mondtam s végre meg is találtam a papírt. El is kezdtem olvasni.
- Ház kidíszítve-pipa,
Sütik megsütve-pipa,
Fenyőfa feldíszítve-pipa,
Ajándékok-pipa... - jártam körbe a házat, a sárkányok pedig érdeklődve követtek.
- Vacsora-pipa,
Sárkányok felöltöztetve-pipa *-*
- Aham... -_-
- Sisakom feldíszítve és felvéve...-pipa! - mosolyogtam.
- Kandalló befűtve *-*-pipa
És végül..... HÓESÉS!!!!!! -tártam ki az ajtót nagy boldogan, ám az udvar üres volt, s az égből sem hullott a hó...
- O-óó.... - hallottam az egyik sárkánytól, és rám néztek.
- Nem pipa........

- Ahj így már semmi értelme az egésznek!!... - szomorkodtam a kanapén.
- Kmolyan feladod az egész Snoggletogot, mert nem esik a hó?? - néztek rám elképedve.
- Hagyjatok magamra nyomoromban :'( - temettem arcomat a kanapé karfájába.
- :(((( - néztek rám szomorúan, majd távolabb mentek.

###

~Auróra~

- Kupaktanács! - suttogtam és körbeálltunk a sárkányokkal.

- Figyeljetek, vissza kell hoznunk Vera jókedvét!

- Így van!

- De hogy?

- Hát.. csináljunk neki valahogy havat!!

- Miből?

- A liszt olyan mint a hó *-*

- Ezazz akkor liszttel!!!

- De annyink nincs.. - mondta Fagyi.

- Akkor gyorsan elmegyünk az Aurandéli boltba! Talán még nyitva van. - vetette fel Füsti.

- Nos rendebn... Addig én itt maradok vidítani. - mondta Fagyi.

- Én is! És falazunk nektek. - mondta Aqua.

- Oké! Akkor mi induljunk is! Sietünk! - örültem meg és Drágával és Füstivel elfutottunk a faluba.

###

~Fagyi~

- Vera, kérsz esetleg egy kis sütit? - vittem oda neki egy tálca hókiflit. Felnézett, összekócolt volt a haja, nyomott az arca, de ránézett a sütikre. Lassan felé nyúlt és kivett egyet, majd beleharapott.

- Nah? - reménykedtem.

- Finom.... - mondta majd visszatette a fejét.

- Ahj :(

- Nézd Vera karácsonyfa vagyok!! - jött be Aqua, talpig karácsonyfadíszben. Gömbök, égők, boák, angyalkák lógtak róla.

Vera felnézett, halványan elmosolyodott, aztán feküdt tovább jajgatva. Én viszont elnevettem magam mert nagyon vicces volt XD

Közben pedig.. nem vettük észre, hogy valaki épp belopózott a hálószobánkba....

###

~Auróra~

- Ott vagyunk már? - kérdezte Füsti, ugyanis hatalmas köd lett.... És az orrunkig nem láttunk.

- Szerinted tudom, nem látok semmit?! - mondtam nyavajogva.

- Hiszen te látsz füstben, nem?

- De.. de nem tudom hol a bolt te észlény!  - morgott.

- Nyugi srácok, erre gyertek! - csitítottam őket és cscak mentünk tovább...

Hamarosan végre megláttuk, a kivilágított fa házikót.

- Ott van! - örültünk meg és befutottunk.

- Jó napot, annyi lisztet kérünk, amennyi csak van!! - tettem fel két mellső lábam a pultra.

- 5 Sárkányérme lesz!

- Te jó ég, ez kész rablás O.O - kerekedett el a szemünk.

- Sok lisztnek sok az ára sajnálom.. - mondta a fiatal csaj.

- De... Snoggletog alkalmából elengedek nektek 2 sárkányérmét :)

- Jahj köszönjük *-* - mondtuk és kifizettük, majd mielőtt elmentünk volna képen nyaltam. - Viszlát!

###

~Fagyi~

Már kb mindent kipróbáltunk, viccelődtünk, vetettük az édességeket, néztünk reszkessetek betörőket, meg kabarét is, de semmi sem használt... Épp készültem feladni, mikor a hálóból motoszkálást hallottam meg.

 -Aqua, ne próbáld kinyitni az ajándékod... - motyogta Vera.

- Nem is vagyok a hálóban.... - mondta meglepetten Aqua. Ekkor tudatosult bennünk, hogy van még egy személy a házunkban.....

- Maradjatok csöndben... - csitított Vera és izgatottan, de félve felvette a szekercéjét és elindult a háló felé, mi pedig követtük.

- Félek.... - bújt mögém Aqua.

Vera lasan benyitott, majd felkapcsolta a villanyt...

ÉS MEGLÁTTUK A

mókust.....

A fánkon nyitott ki egy szaloncukrot.

- Fuh.... csak egy mókus.....  -könnyebbültünk meg. Mire a "csak egy mókus" ijedten kiugrott az ablakon, maga után vonva a csúcsdíszt, amit az erős északi szél elfújt ,és a ködben már semerre sem láttuk.

- NEEEEE A CSÚSCDÍÍÍÍSZ!!!!!!!!!!!!!!!!! :'( - kiáltottuk egyszerre és hosszan bámultunk utána az ablakon kinézve.

###

~Auróra~

- Mindjárt otthon leszünk! - buzdítottam a többieket.

- Ahj, ne gyere már nekem! - horkant fel Füsti.

- Jól van na, én nem látok úgy mint egyesek!

- Hát nem mindenki lehet olyan jó szemű mint én!

- És olyan nagyképű sem!

- Beszóltál??

- Be, és akkor most mi lesz? - morogtak egymásra.

- Srácok ne csináljátok már, ez a szeretet ünnepe!

- Én ugyan nem kedvelem őt.... - morgott Drágakő.

- Én sem őt! - húzta fel az orrát Füsti.

- Vigyázzatok, a liszt! - ijedtem meg, de már késő volt... A liszt leesett Drágakő hátáról, és a szélnek köszönhetően mindünket beterített.

- Ennyit Vera hóeséséről..... - szomorodtunk el, talpig fehéren.

Hamarosan már láttuk a házunkat, ahogy világított ,de nem akaródzott tovább mennünk.

- Elszúrtuk Vera Snoggletogját... - Szomorkodott Füsti.

- Sajnálom.. Bocsánat Füsti.... - mondta Drága, ahogy ott ültünk a kertajtó előtt.

- Semmi gond... én bocs...

- *sóhsj*, gyertek... - mondtam és elindultunk, mire majdnem ráléptem valamire.

- Ez meg mi? - vettem fel.

- Jé ez a csúcsdíszünk! - lepődött meg Drága.

- Tényleg! Hogy került ide??

- Nyem tugyom. Vigyhük be!! - mondtam és beszaladtunk a kertbe. Majd benyitottunk. Vera, Aqua és Fagyi ott szomorkodott a nappaliban.

- Hát ti hol voltatok?? - nézett ránk Vera.

- Hát.... - mondtuk...

- Megtaláltátok a csillagot!!! - vidultak fel és odarohantak hozzánk.

- Köszi srácok!!! - ölelt meg.

- Mi ez rajtatok?? - nézett meg minket.

- Liszt.... - vallottam be.

- Havat akartunk neked csinálni belőle, de szétszakadt és mi lettünk lisztesek... - mondta Füsti.

- AWW *-* - érzékenyült el és átölelt minket.

- Köszi srácok.. olyan cukik vagytok *-* :')

###

~Vera~

A sárkányok bearanyozták a Snoggletogom!! Sosem volt még ilyen szép estém :')

A csillagot visszatettük a fára, s megettük az ünnepi vacsorát. Nagyon ízlett nekik a sült hal, s megengedtem, hogy az asztalnál egyenek. Volt ott mit mosogatni XDD

Aztán átmentünk a hálóbe, csak a fa világított *-* Sütiket ettünk, és végül jött, az ajándékbontás.

- Végreeeee!!!!! - örült meg Aqua és nekiesett. Mindenki maga elé vette az ajándékot. Reménykedve figyeltem, hogy tetszik nekik.

- Vááááááá ez egy plüsshal!!!!!! *OOOOOOOOOO* - kacagott Aqua és rögtön az arcához nyomta a puha plüss halat.

- Remélem tetszik :))

- Ó imádom a rubikkockát *-* - bontotta ki Fagyi is.

- Ez meg mi? - nézett füsti a doboz aljába. - Egy nyeregtáska! - emelte fel. A bőrre az volt írva " A legjobb légipostásomnak <3 "

- Vááááá köszi Vera köszii!!! - ugrott az ölembe és megnyalt. - Tedd fel, tedd fel!!!!

- Kaptam egy festő készletet *------* *OOOOOOOO* - ugrált Au.

- Te mit kaptál Drága?  -kérdezte Aqua és mind ránéztünk. Lassan emelte ki a doboz tartalmát.

- Egy.. hógömb. - nézett rám könnyes szemekkel.

- Kiskoro óta vágytam egyre.... - mondta halkan és megrázta. Az apró szemcsék mint hópelyhek hullottak a kis karácsonyfára.

- Köszönöm..  -bújt ő is hozzám.

- Semmiség, örülök, hogy mindenkinek tetszik az ajándéka ^^

- De neked is van ám itt még valami! - mutatott Füsti a fa alá.

- Komolyan? - lepődtem meg. Nem vártam ajándékot. Kiettem és megnéztem a csomagot.

- Nyisd ki *-* - néztek rám mereven.

- Oké... - finoman kibontottam. - Ez.. Srácok ez... gyönyörű *-*

5 apró, üveg dísz volt. Mindegyik az egyik sárkányomat ábrázolta. Ott voltak mindannyian. És gyönyörűen csillogtak a fényben.

- Örülsz neki? - érdeklődtek halkan.

- Örülök-e? Meg sem tudok szólalni.... - törölgettem a szemem. - Gyertek ide! - tártam akarom, s eljátszottuk a jól ismert "nagy ölelés"-t.

- Köszönöm :')

- Nincsmit.. Boldog Snoggletogot! :DD

- Nah akkor menjen az a Jingle Bell Rock!!!

Nekiláttunk táncolni, énekelni, remekül éreztük magunkat! A fán mindeközben vidáman csillogtak sárkányos díszeim *-*

Ami érdekes volt: Füsti mindenkit felkért táncolni. Még Drágát is xd

- Nah van merszed táncolni velem? ;)

- Még szép! - helyeselt bátran.

- Csóóóóóóókot!!!!!!!! - követelőzött Au, ugyanis Fagyi és Aqua beálltak a fagyöngy alá, Au emg nem engedett!

- De Aqua olyan mintha a fiam lenne, nem fogom megcsókolni! - háborodott fel Fagyi.

- Akkor megnyallak! - mondta Szórakozottan Aqua és képen is nyalta a siklót.

- Köszi XD - nevetett fel.

- Így is jó ^^

- Nézzétek, esik a hó!!!!!!!! - kiáltott Drágakő és kinéztünk az ablakon.

- VÁÁÁ HÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ *OOOOOOOOOOOOOOO*

- VÉGRE TELJES A SNOGGLETOG!!!!!!!!!! ^^^^^^^^^^ -örvendeztem én is, mire jött egy csomó üdvözlet légipostákkal a többiektől.

- BOLDOG SNOGGLETOGOT!!! ^^ - köszöntöttek a rémek.

- Nektek is és a gazdijaitoknak is! ^^

***

- Már csak egy közös fotó kell! Gyertek! - hívtam a sárkikat és beállítottam a fényképezőt a polcon XDD

- Mondjuk: Karácsonyfadíííísz ^^

- KARÁCSONYFADÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍÍSZ!!!!!!!!

BOLDOG SNOGGLETOGOT MINDENKINEK!!!!

((Légyszi az embert ne nézzétek a képen, bénán rajzolok embert, az én lennék xdd))

Sziasztok!! ^^