Csak írni és álmodozni

Itt vagyok hát. Ülök a gép előtt, nézem a képernyőt, és az ujjaim készenlétben állnak a billentyűkön. Gondolkodom, mit kéne most leírnom? De nem jut eszembe semmi...
Miről írjak most?  Egy szép napról? Sárkányokról? Emberekről? Titkokról? Életekről? Mi újat tudnék ma felmutatni?
Ülök, s még ha egyedül is lennék a szobában, ahol épp ülök, akkor sem érezném magamban magam. Akárhogy próbálnék fogalmazni, valaki közbe szól.
- Veraaaaa, adj halaaaaaaat!!! - lököd folyton Auróra.
- Au, most ettél... - hajtom el, s fel sem veszi, csak megy játszani a tömegben.
- Vera, dobd ezt nekem el!!! - rak az ölembe egy plüsshalat Aqua.
- Most nem Aqua, kérd meg Fagyit. - teszem puhán a szájába és elfut. Hátra nézek, s látom, ahogyan játszani kezdenek. Drágakő és Füsti éppen versenyeznek, hogy ki találja ki előbb a tárgyakat a szaguk alapján. Közben 3 fiatal, velem egy idősek, egy asztalnál egy füzetet néznek. Egy sötét cirmos, csont sovány macska dorombol mellettük a kis asztalkán.
- Szükségetek van még valamire Regina? - szólok oda mosolyogva.
- Nem, köszi Vera! - mosolyog vissza.
- Nekem hozhatnál egy limonádét! - szólt a kiizzadt Farkas.
- Macskának való eledeled van? - szólal meg Zora is.
- Hozok azt is. - állok fel mosolyogva, s kimegyek a folyosóra. Egy a combomig érő, különös, szőrős, szarvasra hasonlító, ámde szárnyas állatkába botlom ott, aki érdeklődve jön mellém és megszaglászik.
- Szerbusz, te kis Minwi... - paskolom meg az oldalát. - Lux még a házban van? - kérdezem, és ő biccent. Okos szemekkel bámul a szemembe, pedig olyan kicsi még.
- Mindjárt a körmére nézek, ne félj ;) - köszönök ezzel el tőle, s megyek is a konyhába. Ahogy limonádét készítek, kinézek a verőfényes udvarunkra az ablakon keresztül.
Egy szőkés barna lány áll ott, egy fekete sárkánnyal, kinek pikkelyei zöld fénnyel csillognak. Mellette egy barna hajú fiú, egy még nagyobb, sárga sárkánnyal. Olyan szép.
Beszélgetnek egy öregebb férfival, ki a kezében egy hegedűt fog.
Csak mosolygok, s a kész limonádéval és egy tál tejjel a kezemben indulok vissza a szobába. Ekkor egy csapat sárkány vágódik még be az ajtón.
- Szia Vera, Aurórához jöttünk! ^^ - köszön Karom, Starfire és Sapphire.
- Azt hiszem a fészerben van. - köszönök, s ők már mennek is. Ekkor a nappaliban mellettem valami felborul.
- Aaaaaa, Lux! - lépek oda. A derekamig érő, borzas szőrű, farkas szerű, démoni lény, csak gonoszul mosolyog, s így ugrik elém.
- Nem lesz szükséged a lámpákra, majd a démonjaim szemei világítanak neked. - vigyorog ijesztően a képembe.
- Csak tartsd a démonjaidat a birtokodon, te nagyúr. - forgatom meg a szemem. - Neked is ott lenne a helyed.
- Ha nem lennék itt, túl tökéletes lenne minden, egy kis árnyfolt mindig kell a fényességbe, nemde? - kezd el követni.
- Nincs szükségem a kíséretedre, menj vissza inkább, és borítsd fel a pótágyat. - mérgelődöm, s viszem is a kezemben lévő dolgokat a szobába. Leteszem a többiek asztalára, s épp mennék ki az udvarra, mikor látszólag magától kinyílik a fürdő ajtó.
- Nem én voltam! - kiált ki a nappaliból Lux. De nem hazudik, nem soká egy lány fut be a fürdőbe.
- Debby, gyere vissza!! - rohan be, s egy percen belül már jön is kifelé. Kezében mintha tartana valamit, de én semmit sem látok.
- Szia Klélia. - mosolygok a furcsa lányra.
- Szia Vera, ne haragudj, Debby szeret elkóborolni. - mosolyog szerényen. - Tudod, a cicám szelleme...
- Tudom :)
- Amúgy... Lux épp azon agyal, hogy nálad tölti az éjszakát.
- Gondolhattam volna, de engem nem fog kísérteni... - teszem karba a kezem.
- Ahj, utálom ezt a szellemekkel suttogó csajt... - morog Lux és el is tűnik, vissza a démon kastélyba.
- Köszi, de asszem én most megyek. Sziasztok! - köszönök el.
- Szia! - fordul el Klélia is, hogy a másik irányba menjen, s egy pillanatra mintha látnám az ölében fekvő macska kacsintó, zölden fénylő szempárját.
Kimegyek, s leülök egy kőre Alindáék mellé.
- Miről folyik a szó?
- Áh csak kérdezgetem őket, tudom, hogy van valami, amit nem mondanak el. - mondja mosolyogva a lány.
~ Nem tudom miről beszélsz... - húzza rá a kapucnit gazdája fejére Krizokoll.
- Ha-ha nagyon vicces! - nevetünk mind.
- Kölcsön vehetem egy kicsit a hegedűdet Norton? - nyújtom a kezem.
- Persze. - adja oda.
- Na halljuk. - néz rám Leon is.
- Csak figyeljetek és tanuljatok! - emelem az állam alá mint egy profi, s játszani kezdek.

*-*-*-*

Így álmodozom magamban egy gép előtt ülve. Mert ebből nem létezik más, csak én, és a gépem. Magamban mosolygok, úgy nyitom ki a szemem. S ha hátam mögött anyukám megszólalna:
- Min mosolyogsz kislányom? - kérdezné kedvesen. S én csak ennyit felelnék:
- Csak írok és álmodozom.