A kollégium gyilkosa - 3. nap (nappal)

3. nap

(napközben)

Főhőseink szinte alig aludtak el, máris keltette őket a telefonok ébresztője, majd az egyik nevelő próbált benyitni az ajtón. De csak akart volna bejönni, mert az zárva volt. Farkas becsukta, mikor visszaosont az ő emeletükre.

- Lányok, miért zártátok kulcsra az ajtót?? Valaki nyissa ki! – kiáltott be, mire a két lány álmosan felült és Regina a kulcsaival az ajtóhoz lépett. Kinyitotta és próbált nem csukott szemekkel köszönni.

- Jó reggelt… - ásítottak.

- Jó reggelt, igyekezzetek, késésben vagytok! Már megint sokáig voltatok fönt, rémesen néztek ki?!

- Nem, annyira nem voltunk fent sokáig, csak…

- Jól van, ezt még megbeszéljük, most siessetek! – legyintett és kiviharzott.

- Ennek mi baja? – nézett Regi az ágyról leugró barátnőjére.

- Fogalmam sincs, de annyira nem is érdekel… - vonta mega vállát és nekiláttak felöltözni.

Éppen 3 perccel becsöngetés előtt rohantak fel az iskola lépcsőjén, majd Zora gyorsan intett a többieknek és rohant is az ő osztályához. Regi Farkas mellé állt és fáradtan rámosolygott.

- Szia. Jól vagy?

- Hát fogjuk rá. – mosolygott rá a fiú – Egész éjjel csak agyaltam, miután visszafeküdtem.

- Az szar…  - állapította meg a lány és bementek a terembe.

Egész nap csak az unalmas órák, amin 3 főhősünk agya csakis egy valamin kattogott: a kollégium gyilkosán. Nem tudták ezt az egészet hová tenni. Paranormális jelenségek? Szellemek és horrorba illő démonszerű alakok? Ugyan, itt többről volt szó ezeknél. Mintha nem lenne ennyi is elég persze, hogy valaki egy életre megiszonyodjon a sötét folyosóktól.

De mégis… Ki az az árny? Na és a macska? Honnan került elő, miért vannak itt, mire megy ki a játék? Csak sportra megy a gyilkolás, vagy többről is lehet szó? Túl sok kérdés és túl kevés válasz. Nem tudtak tovább jutni rajta.

Farkas arca gondterhelt volt attól, amit ekkor még nem mondott el a lányoknak: ő már beleolvasott a következő jegyzetbe.

„Következő napra terveztem, hogy egyszerűen bemegyek az igazgatóhoz és megmondom neki, hogy nem vállalok éjszakai műszakot a kollégiumban! Aznap még nem volt ott, szabadságra ment, így meg kellett várnom a holnapot. Ez a kis idő is elég volt arra, hogy a sötétség kihasználja az alkalmat!

Ahogyan egy kis lámpával magam mellett üldögéltem a helyemen és szorongva vártam az éjjel végét, a tenyerem egyre jobban sajogni kezdett. Tudtam, éreztem, hogy ez nem normális, de próbáltam figyelmen kívül hagyni, mígnem erősen bele nem nyilalt. Levettem a kezemről a fél kesztyűt és nagyon megrémültem. Megint folyt belőle a vér. De olyan erősen, ahogy még sosem ezelőtt. És egy sikoltást hallottam a fejemben. Az volt az érzésem, hogy valaki a pince felé lépked, és tudtam, hogy meg kell néznem, így is tettem! Lassan lementem a lépcsőkön, és közben óvatosan újra és újra körbenéztem, mert nagyon ijesztő volt. Az érdes sötétség szinte súrolta az arcomat.

Odalent 2 ajtó volt. Az egyik a bojlerhez és az áramellátás kapcsolóihoz vitt, a másik ajtó régóta le volt zárva, de sosem mondta senki, miért. Az volt kiírva, hogy felújítás alatt, de legalább 10 éve dolgoztam ott, nem is foglalkoztak vele. Viszont mikor először megmutatták, már akkor éreztem, hogy oda nem szabad bemennem.

Azonban most, mikor megnéztem, a kapcsolóknál nem volt senki… így a másik ajtóhoz fordultam. A megfelelő kulccsal kinyitottam a zárat és bementem. Sötét volt, egy sor kis ablak volt a szemközti falon, de az feketére volt festve, hogy ne lehessen se ki-, se belátni. A padlón szétszórt újságok és fecnijeik hevertek és pár nagy gép volt még a falak közt. Mellettük egy nagy asztal, rajta írásokkal, jegyzetekkel, és kémcsövekkel. Mintha ez egykoron egy kutató labor lett volna. Beljebb jöttem és megnéztem közelebbről. Minden dohos volt és régi, mintha azóta állt volna ott, hogy megépítették az iskolát. Az egyik újságon ez a szalagcím állt: 2 öngyilkosság ugyanabban az iskolában.

Arról írtak, hogy egy tanárt és egy diákot egymás mellett találtak holtan: a fiú felakasztotta magát, míg a férfit egy szikével a szívében találták meg. Az elkövetőt nem tudták beazonosítani, úgy tűnt az áldozatok megtervezték a saját halálukat.

Mikor ezt elolvastam, hirtelen az ajtó becsapódott mögöttem. Hátra fordultam, de nem láttam senkit. Körbenéztem a zseblámpámmal és ekkor pillantottam meg, hogy a lapok halmaza alatt egy holttest körvonala van megrajzolva a padlón. Az egyik áldozat testének helye.

Egyszercsak nagy zúgással beindult az egyik régi gép! Pöfögött és fújtatott, olyan hangja volt, mint egy mérges rozmár és egy oroszlán keverékének. A legijesztőbb az volt, hogy nem volt áramforrásra kötve, én pedig a szoba túloldalán álltam!

- Van itt valaki? – kiáltottam át a szobán, mire mintha megláttam volna egy fekete alakot. Nem volt arca, de felém közeledett és egy pillanatra két sárga villanást láttam onnan, amerre a szeme lehetett volna.

A következő percben arra nyitottam ki a szememet, hogy a 2. emeleti mosdóban fekszem és Bucó, a cirmos macskám megnyalja az arcomat.

- Mi történt Buci? – indítottam felé a kezemet, de az csupa vér volt. Ahogyan én magam is. A másik kezemben egy késsel átszúrt patkány volt, amit azonnal el is hajítottam ijedtemben. Mikor felkeltem, a tükörre az volt írva vérrel:

- A következő áldozat nagyobb lesz!

Ő irányított. Nem tudtam ellene semmit tenni és nem is emlékeztem semmire! Vajon mit csinálhattam és ebből látott-e valaki valamit? Gyilkossá tett, még ha egyellőre az csak egy rágcsáló volt is. De lesz legközelebb, és ha betartja az ígéretét, nem soká talán embert is ölet velem… Mostmár nem tudok megfutamodni, ez már személyes, becsületbeli ügy.  Nem tudom ki, vagy mi csinálja ezt velem, de meg fogom találni. És el fogom pusztítani. Bármi áron.”

- Jól vagy, Farkas? – bökte meg ekkor Regina. Aprót ugrott ijedtében és megborzongott.

- Igen, bocsi, minden oké. – mosolygott erőltetetten. Mindketten tudták, hogy ezzel nem vernek át senkit.

Farkas az este mohón olvasta a füzetbeli szavakat, és csakis azért hagyta abba, mert azok csak a holdfénynél látszódtak, ami a napfelkeltével eltűnt.

Nagyon idegesítette ez az ügy, most már tudta, hogy tényleg nagy bajban vannak, és senkinek nem tudják megmagyarázni sem. Nekik kell megvédeni magukat, pedig fogalmuk sincs, hogy mit tehetnének. Az az alak az ablak résein is átfúrta magát. Elbújni nem tudnak. És nem tudják a fegyvert ellene, már ha van olyan. Azt sem tudják, miért történik ez, hogy talán az alapján tudnának tenni valamit. Nincs mit tenni, többet kell megtudni.

Farkas elhatározta, hogy aznap éjjel lemegy a pincébe. Körül kell néznie. Lehetőleg a lányok nélkül. Legalább őket védje meg. Igen… de előbb meg kell szereznie a kulcsokat.

Ekkor szólalt meg váratlanul az iskolában a csengő. De ez nem a szokott kicsengetés volt. Ötször szólalt meg egymás után a hang, amire mindenki felfigyelt.

- Gyerekek, azonnal álljatok sorba, ez tűzriadó, kimegyünk az iskolából, maradjatok nyugodtak!! – beszélt a tanár, ami azt illeti, elég idegesen.

Mindenki felpattant, kik ijedten, kik nevetve és az ajtóhoz csődültek, majd a tanár vezényletével kisereglettek az udvarra. Az összes osztály sorban jött ki, nagy tömeg állt odakint. Regina Farkas karját markolászva próbált lábujjhegyre állni, hogy lássa Zorát, ám ő sehol nem volt.

- Farkas, te látod??

- Nem… Nézd, onnan jön a füst! – mutatott az emeletre. Kövér füstcsóva szállt kifelé az egyik ablakon.

Mikor kijöttek a tűzoltók, az egyik tanár rögtön odarohant, és mondta:

- Kérem, az egyik lány még biztosan bent van, kiment a mosdóba, és azóta nem tudom hová lett! – beszélt idegesen. Farkas és Regina összenéztek.

- Zora!! – mondták egyszerre és Farkas rögtön befutott az épületbe, bár vagy 6 tanár kiáltott utána.

Mindenhol szállt a füst, de meg kellett találnia barátját, és tudta, hogy ez nem egyszerű tűzeset. Ez miattuk van. Az az árny már nappal sem hagyja békén őket. Zora nem veszne el ilyen könnyen az épületben, annál keményebb csaj, ha nem jött még ki, valami baja eshetett!

- Zora, hol vagy??? – kiabált, és futott a lépcsőn az emeletre. Sehol nem volt senki, nem tudta elképzelni, hol lehet. Egyszer csak a semmiből macskanyávogást hallott meg. Mikor oda pillantott a sovány cirmos macska szellemet látta.

- Bucó, hol van Zora?? – futott oda hozzá és a macska elrohant. Farkas követte, míg meg nem találta a lánymosdó kövén, összeesve. Úgy nézett ki, elájult.

A fiú gyorsan megnézte, hogy lélegzik-e, s mikor megállapította, hogy még él, gyorsan felkapta és igyekezett kifelé az épületből. A macska egészen addig vezette kifelé, míg egy tűzoltóval szembe nem találkozott, aki kivitte őket. Odakint Zorát egy hordágyra tették, és szinte amin kiért, köhögve felébredt. A füst ellepte a tüdejét, de amint kiürült belőle, jobban lett, csak a feje fájt nagyon. Regina odaszaladt és megölelte.

- Istenem, ugye jól vagy, mi történt??

- Igen… minden oké. – mosolygott. – hála neki. – nézett az udvar túl felébe. Regina és a mellettük ácsorgó Farkas is odanézett. Elmosolyodtak, mikor tekintetük találkozott a halott macska zöld szempárjával. Nélküle, talán mindketten meghalnak. Farkas szélesen mosolygott és azt tátogta a csakis számukra látható állatnak:

- Köszönöm…

 ***

A tűzoltók még legalább egy fél óráig vizsgálták az épületet, de végső soron tüzet nem találtak, csak nagy mennyiségű füstöt. Nem is csoda: Zora tudta a magyarázatot.

Mikor jobban lett, és már engedték, hogy felkeljen, ő nem is habozott, barátait karon ragadta és átrángatta őket a tömeg túlfelére, az udvar egy olyan sarkába, ahol senki nem állt.

- Srácok, ő volt!! Megint ő volt, meg akart ölni!!

- Zora, miről beszélsz?? Mondj el mindent! – riadt meg Regina.

- Oké… annyi volt, hogy kimentem wc-re. Aztán a telefonom egyszercsak furcsán kezdett viselkedni. Hangosan megszólalt, hogy jött egy hangüzenetem. Mondom, megnézem, de mikor be akartam kapcsolni a képernyő fekete volt, és időnként felvillant valami fehér szöveg, de túl gyorsan tűnt el, nem tudtam elolvasni! Aztán hirtelen szikrázott egyet és elkezdett füstölni. És akkor tök fura hang jött belőle, mint valami nevetés… Aztán csak arra emlékszem, hogy elterülök a földön, aztán macska nyávogás, és kint ébredek…

- Ezt mégis hogy csinálta volna?? – képedt el Regi. Nagyon nem állt össze neki a kép. Azonban Farkas szeme megcsillant a felismeréstől.

- Zora, emlékszel, mi történt, mikor éjjel megtaláltuk a 2. füzetet?

- Igen, megjelent az az alak és el akarta venni tőled. – biccentett.

- Igen, és azutááán…? – mutogatott, hogy gondolkodjon tovább.

- Nem eresztett, ezért valamit tennem kellett és rácsaptam… a…

- A telefonnal!! – mondták mind egyszerre.

- Biztos azért tudta megbabonázni, mert hozzáértettem! Ahj, idióta vagyok! – csapta magát homlokon.

- Nyugi, legalább nem esett bajod! – mosolyodott el a fiú. A szellem cica közben észrevétlenül melléjük sétált és hozzájuk dörgölőzött. Regina lehajolt és megsimogatta, majd felállt és úgy kérdezte:

- Akkor hogyan tovább?

- Figyeljetek… Van egy ötletem, hogyan derítsünk ki erről az egészről többet… - vakarta meg Farkas a tarkóját – De nem fog tetszeni, Regi…

- Életveszélyes lesz? – kérdezte kapásból Zora és karba tette a kezét.

- Az tuti fix! – mosolyodott el.

- Ahj, rendben… megadom magam! – emelte fel a két kezét Regi. Barátai meglepetten néztek egymásra.

- Ezt hogy érted?

- Nem menekülök többet. Egyértelmű, hogy ennek nem lesz vége, míg nem teszünk ellene valamit. Szóval, hajrá, mondd azt az ötletet! – mondta nem kis haraggal a hangjában. Regina alapvetően egy nyugodt ember volt, de miután legjobb barátnőjét majdnem megölte egy lelketlen fekete füstcsóva, nagyon dühbe jött. Ennél ők erősebbek, nem hagyja magát ilyen könnyen legyőzni!

- Rendben… - mosolyodott el Farkas, akinek meg kell hagyni, tetszett a bátor Regina.

Intett, hogy hajoljanak közelebb, és még a macska is felugrott Zora vállára, hogy hallja a megbeszélteket. Farkas egy pillanatra barátaira mosolygott, majd mégegyszer átgondolva a tervet, komoly hangon magyarázni kezdett.

- … és este felderítő útra indulunk, a suli pincéjébe!